Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Vezetett tehetségkutatót, hogy tanulja a kamera előtti szereplést, tagja volt az Alföldi-féle Nemzetinek, most szabadúszóként leginkább Orlai Tibor foglalkoztatja színpadon. Hányingere van a politikától, és bulvármentesen szeretné megtalálni helyét az európai filmgyártásban. Interjú.
Mesélj kicsit a Bagoly és Cicáról, amit hamarosan bemutattok Balatonföldváron, az Orlai Produkció gondozásában.
Valójában egy fiatal, sikertelen író és egy magát modellnek és színésznőnek valló szenvedélyes nő kapcsolatáról szól és elég viharos darab, igazi klasszikus, két szereplős, amerikai bulvárkomédia. (Akinek ez így ismerős valahonnan: a 70-es években Barbra Streisand és George Segal főszereplésével film is készült belőle - a szerk.) Pelsőczy Réka rendezi, aki nagyon odafigyel arra, hogy a könnyed felszín mögött mindketten mély, emberi tragédiákat játszunk el. Nagyon jók az alapszituációk is, de a bulvárkomédia jellege miatt nem árt, ha belerakjuk azt a kelet-európai pluszt, amit mi tudunk. A kettő ötvözete lesz, és ettől lesz nagyon jó! Nagyon bízom Rékában és Jordán Adéllal is fantasztikus játszani, így a Bagoly és Cicából nagyon jó előadás fog születni.
Földváron lesz a bemutató, mennyit fogjátok vidéken játszani, mielőtt ősszel visszatértek vele a Belvárosi Színházba?
Orlai Tibor producernél olyan szinten profi minden - és ezt őszintén mondom -, hogy még el sem olvastuk a darabot, de már tudtam, mikor fogok interjút adni, hol fogok játszani, mikor mit kell csinálnom. A kőszínházakban mindig a kiszámíthatatlanságot utáltam. Ha Tiboron múlik, akkor biztos bejárjuk a darabbal az országot! Játsszuk majd Földváron, Bogláron, Szentendrén, és Budapesten is persze.
Könnyen integrálható előadás amúgy?
Abszolút. Egy babaház a díszlete, ami Réka találmánya, és mivel kétszereplős a darab, mindent mi csinálunk, kellékezünk, átdíszítünk, ez egyben komoly felelősség is. Nyilván lényegesen egyszerűbb elvinni bárhova, mint mondjuk egy Lear királyt.
A díszletezéshez azért a főiskola (Színművészeti Egyetem - a szerk.) miatt hozzá lehetsz szokva...
Persze, sőt nálunk rendszeres átdíszítés próbák voltak a főiskolán egy-egy vizsga előtt. Novák Eszter volt az egyik osztályfőnököm, aki megkövetelte, hogy az átdíszítések flottul menjenek.
Az Orlai ügyesen lavíroz a bulvár és az igényes színház között...
Én is így gondolom. Szereti a minőségi színházat, azt is képviseli. Most egy olyan megállapodást kötöttünk hosszabb távra, amiben még szerepel pár előadás, azok is ezen az egészséges, igényes mezsgyén haladnak...
Elméletileg szabadúszó vagy, de akkor most több darabra is leszerződtél az Orlai Produkcióhoz?
Igen.
De hiszen ez már egy kicsit olyan, mintha kőszínházi társulathoz tértél volna vissza.
Egy kicsit olyan, de mégis más. Sokkal emberibb, mégis professzionálisabb, és sokkal inkább van kedvem hozzá, mint elmenni egy kőszínházhoz és beállni egy sor olyan előadásba, amikbe csak azért tesznek be esetleg, mert használniuk kell valamire. Ezt nagyon utáltam. Eljöttem a Nemzetiből, és tudtam egy olyan megállapodást kötni, amivel remélhetőleg mindketten jól járunk. Kicsit olyan - még ha ez bullshitnek is hangzik -, mint amikor az ember hazatalál.
Ez furcsa, hiszen az Orlainál nincs társulat, mindig másokkal játszol, nem is jöhet létre jól megszokott közeg.
Igen, de szakmailag sokat profitálhatok belőle, hogy ennyi remek színésszel dolgozhatok együtt. Nagyfokú biztonságot ad, hogy mindig tudom, mi fog történni, mi a dolgom.
Mert amúgy szétesésre hajlamos vagy?
A fene tudja, már sokat változtam. Azért még mindig link alak vagyok, de nagyon küzdök ellene. Illetve megtanultam, hogy dolgoznom kell, és minél jobban kell dolgozni minden nap azért, hogy magamnak és a partnereimnek megkönnyítsem az életét, meg hogy minél előrébb tudjak jutni.
Független társulatoknál mégsem nagyon vagy jelen...
Sok barátom, meg sok általam nagyra tartott színész van most függetleneknél, de kezd nekem kicsit büdös lenni, ahogy a független társulatokkal bánva van, és ebből lett elegem a kőszínházakban is. Ott volt egy elég kemény politikai hadszíntér, amiben nem szerettem volna részt venni már, pláne nem egy újban valahol máshol. Mindig amellett vagyok, aki valamit létrehoz, nem pedig amellett, aki szétbarmol mindent úgy, hogy semmi oka nincs rá, hiszen az egy jól működő dolog. Visszatérve a kérdésedre, valójában szívesen dolgozok bárkivel, lehet az független is, de az a lényeg, hogy amit ő ajánl, az nekem jó-e, hogy én abból mit tudok kihozni, hogy nekem ez anyagilag megéri-e vagy művészileg megéri-e. Nem vágyom sehova, ha majd az kell az életembe, akkor biztos jön egy ilyen társulat, elém rak egy könyvet, ami nekem nagyon tetszik, és azt mondom, hogy gyerünk, csináljuk!
Például a W. úr ilyen volt (kritikánk a darabról itt)?
Ilyen, bár az ugye nem független vagy alternatív előadás. Felhívott Márk (Bodzsár, interjúnk vele itt - a szerk.), akinek a filmjét (Isteni műszak) nagyon szerettem, szerintem ő elsőfilmesként simán sokkal jobbat csinált, mint nagyon sok nagyra tartott filmrendező. Én meg akkor azt mondtam, hogy ez egy tök érdekes szerep, izgalmas szereplőgárda, jó az anyag, igen, érdekel. És hadd tegyem hozzá, hogy első színházi rendezésnek is merőben jobbat csinált, mint sokan mások.
Sok interjúban emlegeted az ügynöködet, szerinted a fiatal generációnál már evidens, hogy ügynökkel felvértezve jöjjön ki a főiskoláról?
Ez a generáció sajnos még nem úgy jön ki, hogy már van ügynöke, pedig nagyon kéne. Sok helyen még mindig az van, hogy "ezt itt írd alá, és kész". Egyébként meg tök mindegy, hogy mit írtál alá, mert úgysem az lesz. Nálam abból adódott, hogy borzasztóan utálom, amikor megcsinálok egy munkát, és azt nem fizetik ki. Ezekből mindig problémám volt, és aztán észrevettem, hogy egyre kevesebben dolgoznak velem, és azt gondoltam, hogy na, elterjedt a rossz hírem. Egyszerűen nincs ehhez kultúrám. És a huszonötödik ilyen után úgy döntöttem, hogy kell egy ügynök, aki ezeket a terheket leveszi a vállamról. Akkor lett egy ügynököm, azóta meg egy új, akivel már éves tervet csináltunk, hogy honnan hova szeretnénk eljutni, elkezdődött egy építkezés. Lehet, hogy még nem sok látszik belőle, mert az a baj velem, hogy nem megyek el a bulvárba. Így a nehezebb, de kifizetődőbb utat járom. A Voice is pengeélen táncolt, de úgy gondolom, hogy abból még jól tudtam kijönni.
Kikerülitek a bulvárt és szakmai terv van rá, hogy merre haladtok. De merre haladtok?
Európa felé kacsingatást szeretnénk. Ez a megállapodás erről szól, hogy kicsit nyitni, vagy megpróbálni eggyel nagyobb lépcsőfokon helyt állni, de nagyon nehéz. Vannak országok, amik nagyon vonzanak: Dánia, Svédország, Spanyolország... Csináltunk honlapot, showrealt, amibe többek közt olyan brandeket raktunk, mint például a Ford reklám vagy a Voice, ami kint nagyobb elismerést vált ki, mint kishazánkban.
Igen, Hollywood a legnagyobb, Magyarországon meg kijön évente innen-onnan alsó hangon 42 színész. De azért Dánia se olyan kicsi...
Persze, nyilván kell a szerencse, meg valami kapcsolat, nem ülhetsz le a Google elé azzal, hogy nézzük a leghíresebb dán ügynökségeket. Így nem lehet, de pont ezeket a kapcsolatokat próbáljuk építeni. Azt hallottam, hogy Dániában is az a baj, mint Magyarországon, hogy van az a 10-15 színész, akit állandóan foglalkoztatnak, és ők nagyon unják egymást.
Ha már forgatás, a Társasjáték folytatódik?
Nem, most úgy hallottam, hogy nem. Minden szál elvarródott. Nagyon sajnálom, mert szerettem. Teljesen profi és európai dolog volt.
Abból a pénzből, ami a televíziózásban a trashre megy, csinálhatnának valami jót is, mondod egy interjúban, meg azt is, hogy nem igaz az, hogy erre kíváncsiak az emberek...
Most már erre kíváncsi sok ember, mert hosszú évek során erre trenírozták őket. Van egy réteg, akinek tökmindegy, mert hazamegy és bekapcsolja a tévét, hogy valami szóljon. Egy másik réteg azt várja, hogy bekapcsolhassa, a harmadik meg epét hány tőle. Én ebbe az utolsó rétegbe tartozom leginkább. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kell a tiniknek, vagy bárki másnak ilyen semmire kellő celebeket és műsorokat példaképül állítani? Tennék inkább kötelezővé állami szinten a színházbérletet. Nem azt mondom, hogy a színház a legjobb, de a színház egy régóta működő, csodálatos dolog, ami az emberek agyában gondolatokat ébreszthet.
Tény, hogy a kereskedelmi tévék nem erre vannak kitalálva.
Nyilván nem a gondolkozásra. De én erről már annyit pampogtam, hogy én magam is unom, úgyhogy mindenki nézzen amit akar. Azért vannak elvétve igényesebb műsorok.
Ehhez képest műsorvezetője voltál a Voice című tehetségkutatónak. Sokat beszéltél róla, hogy a műsorvezetés inkább volt tapasztalatszerzés, mert valójában a kamera előtt létezést gyakoroltad...
Igen, abszolút hasznos volt! Remek tapasztalat. Szerintem nem sikerült minden adás profin, de az utolsó kettőt már nagyon élveztem. Addigra érkeztem meg.
Most inkább a színházban vagy jelen, de ahogy hallom, a karitatív dolgok sem állnak távol tőled.
A Unicef a szívem csücske, mindent a gyerekekért, a jövő nemzedékéért! Azért is jelentkeztem a gyermekbántalmazás elleni programjukba és gyűjtöttem adományokat az immunizációs kampányukhoz, csak most elég sokat dolgozom, így kevés az időm rájuk. De a Unicef kiemelt helyen van. A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány szintén, ami nem egy kamualapítvány, ők valóban végső stádiumban lévő, daganatos gyermekeknek tanítanak zenét.
Ezt bírod lelkileg?
Még nem találkoztam a gyerekekkel, de van szó róla, hogy megyek majd táborba hozzájuk a nyáron. Igen, számomra is kérdés, hogy mennyire fogom bírni, de ez nemes ügy, ezektől egyáltalán nem zárkózom el. Ami emberekért vagy állatokért van, ahhoz szívből tudok csatlakozni!
