Képtelenség tökéletes nőnek lenni, vallja Paola Diana nemzetközi üzletasszony, aki két gyermeket nevel, és mellettük építette fel három sikeres, elit szolgáltatást nyújtó vállalkozását. Személyes tapasztalatból tudja, milyen az élet egy erőszakos férfival, és úgy véli, ideje leszámolni a férfiak által létrehozott, mérgező kultúrával.

Első alkalommal járt Budapesten Paola Diana, nemzetközi üzletasszony és nőjogi aktivista, hogy a legnagyobb európai jövőkutató konferencián, a Brain Baron tartson előadást. Az Olaszországban és Egyesült Királyságban elismert vállalkozónő könyve áprilisban jelent meg angolul Saving the World címmel, melyben a női egyenjogúságra hívja fel a figyelmet, szerinte ugyanis a 21. század legmeghatározóbb tényezője maga a női nem lesz. Az üzletasszonnyal az előadása előtt találkoztam, és dadákról, feminizmusról, világmegváltó nőkről és családon belüli erőszakról beszélgettünk.

Hogyan indult az első vállalkozása?

Minden úgy kezdődött, hogy angol anyanyelvű dadát kerestem a két gyermeke mellé. Így jöttem rá, hogy ez egy kiaknázatlan terület. Londonba kellett utaznom, hogy megtaláljam a megfelelő személyt. A munkám mellett elkezdtem építgetni a Nanny & Butler honlapját és hamarosan szájról-szájra járt a hír, hatalmas lett az érdeklődés. Egy idő után már nemcsak dadát, hanem másfajta háztartási segítséget is kerestek az ügyfelek.

Minden olyan természetesen ment, és gyorsan jött a siker is, hamarosan már Londonban is megnyitottunk. Van egy másik cégem is, a Sigillus, ez 3 évvel ezelőtt született, és styling menedzsmenttel foglalkozik. Tavaly pedig elindult a SupremePA, mely titkárokat és asszisztenseket közvetít.

DSC4900
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Hogyan találják meg a megfelelő dadákat?

A Nanny&Butler elsősorban olyan dadákkal dolgozik, akik legalább két évig tanulták a szakmát valamelyik angol intézményben. Az Egyesült Királyságon kívülről érkező dadáktól legalább két év tapasztalatot és ajánlólevelet várunk el. Nagyon szigorú protokollunk van, mindenkit ellenőrzünk.

Nemrég próbáltam bébiszittert keresni a gyerekeim mellé, de a környékünkön elég kevesen foglalkoznak ilyesmivel, így végül elhalasztottam a dolgot. Mégis hogyan találhatja meg egy anya a tökéletes dadát?

Hívjon fel minket! Ez nagyon nehéz, ezért is jönnek hozzánk. Ha egyedül akarod megtalálni, az nagyon sok időt vesz el. Ha online feladsz egy hirdetést, akkor sokan el se olvassák, hogy pontosan mit keresel, csak elküldik az önéletrajzukat. Nekünk pedig már megvan az adatbázisunk. Az első időkben mi is nagyon sokat válogattunk, 100 jelentkezőből csak 20 olyan volt, aki elég jónak bizonyult. Nehéz, mert nemcsak a gyerekkel, de az anyával is meg kell találnia a hangot.

Ha dolgozó anya vagy, fontos, hogy legyen segítséged, kivéve, ha van egy szuper férjed. De Olaszországban ezek a férfiak még meg sem születtek. Egy dada azonban képes megmenteni egy házasságot. Kétségbeesett férfiak hívtak minket, az egyik például arra panaszkodott, hogy a felesége már csak a gyerekkel alszik, ő pedig a kanapén a kutyákkal éjszakázik. Aztán jött egy dada, és három hónappal később hálából kaptam egy csokrot a férfitól.

DSC4890
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Nagyon nagy elvárások vannak a nőkkel szemben, mert egyszerre kell jó anyának, jó feleségnek és jó munkaerőnek lenni. Lehetséges ez?

Képtelenség tökéletes nőnek lenni, nagyon magasak az elvárások. Fontos, hogy kedvesek legyünk magunkkal, és elhiggyük, hogy jók vagyunk. Most egy olyan kultúrában élünk, amit férfiak hoztak létre férfiaknak. Évszázadokon keresztül minden arról szólt, hogy a férfinak mindene meglegyen. Ez most nagyon gyorsan változik, és már a nők is szeretnék a hatalmat, a szabadságot, a pénzt, a szexet. Ambiciózusnak kell lenni, és fel kell emelnünk a hangunkat. Nem csak néhányunknak, hanem sokaknak. Kritikus tömegre van szükség. A politikában is sokkal több nőre van szükség. Olaszországban ma már 30 százalék a női politikusok aránya, az Egyesült Királyságban ez az arány még nagyobb. Látszik a trend, és előbb-utóbb Magyarország is el fog ide jutni. Biztos vagyok benne, hogy a nők itt is át fogják törni az üvegplafont.

Magyarországon ma sok nő próbál vállalkozásba kezdeni a gyerekvállalás után, hogy több ideje jusson a családra, és több szabadsága legyen. Mit javasol nekik?

Mindig jó, ha az ember újra feltalálja magát, és a maga főnöke lesz, ebben száz százalékig biztos vagyok. De először utána kell járni, hogy van-e igény az ötletre. Mert lehet, hogy az elképzelés nagyszerű, de ha nincs rá igény, akkor el fog bukni. Ezért piaci rést kell keresni. Nekem szerencsém volt, mert olyan találtam, amire különösen nagy igény volt.

Szerintem támogatni kell az anyákat a munkaerőpiacra való visszatérésben. Befektetésként kell rájuk tekinteni, nem teherként.

DSC4943
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Mit gondol a tavaly elkezdődött változásokról, a #Metoo mozgalomról?

2017 egy nagyszerű év volt a társadalomnak és a feminizmusnak. A feminizmus egy fantasztikus szó, és nem csak a nőknek, de a férfiaknak is feministának kellene lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy igazságot és egyenjogúságot szeretnél. Ha egy másik kultúrában például azt látnám, hogy elnyomják a férfiakat, akkor kiállnék értük.

2017-ben Amerikában a nők felemelték a hangjukat, a közvélemény pedig készen állt arra, hogy ezt meghallja. Felháborítóak ezek a 20-25 éve kezdődött zaklatások. Akkoriban ez egy másik, mérgező kultúra volt, a macsó férfiaké, akik úgy gondolták, hogy mindent megkaphatnak.

Nem értem azokat, akik az áldozatokat hibáztatják. Ez nem egy könnyű helyzet, hiszen kiszolgáltatottak voltak. Egy szobába kerültek egy szörnyeteggel, és egy elismert férfival kellett volna szembeszállni. Jó, hogy ez mind kiderült, mert így a férfiak most már kétszer is meggondolják, mielőtt valakit zaklatnak.

DSC4780
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Mindannyian állatok vagyunk. Ezek a férfiak rendszerint olyan áldozatot szemelnek ki, aki gyenge. Ezért kell bátorítani a nőket, hogy merjenek erősek és magabiztosak lenni. Olaszországban erősen patriarchális a társadalom, és amikor fiatal lány voltam, azt mondták, hogy legyek kedves, udvarias, visszafogott, menjek el táncolni. De nem. Azt kell a lányoknak mondani, hogy menjenek el harcművészetet tanulni, és rúgjanak seggbe pár embert.

Nem szeretem a tündérmeséket, hogy majd jön a herceg fehér lovon, és megmenti a hercegnőt. Nem, a lányoknak nincs szükségük ilyen mesékre, ne várják a herceget, mert ők is meg tudják védeni magukat. Persze ha mégis megtalálod a lovagod, akkor szerencsés vagy, de tudnunk kell önállónak lenni, és megvédeni magunkat. Sokan azt hiszik, hogy nem elég jók, mert a kultúra nagyon magas elvárásokat támaszt. Nehéz, de nem lehetetlen és sok múlik azon, hogy mit gondolunk magunkról. Ne légy áldozat! Reagálj, és vedd át az irányítást!

Került már ilyen helyzetbe?

Igen, sajnos családon belül. Az apám nem volt egy kedves ember, de normális apának tűnt, legalábbis a barátaim apja is ilyen volt. Dühkezelési problémái voltak, és ha nem azt csináltad, amit mondott, akkor kiborult, meg akart ütni. Persze mindig próbáltam menteni magam, de egy idő után megtanulsz jól viselkedni, és igent mondani. Nagyjából 15 éves lehettem, amikor szembeszálltam vele. Megfenyegettem, hogy feljelentem. Elismert ember volt a közösségünkben, és megijedt, hogy mi lesz, ha ez kiderül. Ezért abbahagyta.

DSC4947
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A patriarchális rendszer arról szól, hogy a férfiak irányítanak. Lázadó voltam és erősebb, mint ő, ez pedig felbosszantotta. Nem voltam jó áldozat, mert nem maradtam csendben és nem bocsátottam meg. Ezek az emberek azt akarják, hogy megbocsássanak nekik. Ezért nem tudnak sokan kiszabadulni az ilyen kapcsolatból, mert ezek a férfiak nem állandóan ilyen erőszakosak. Sokszor kedvesek lesznek egy-egy epizód után. Édesanyám is mindig mentségeket keresett neki, és bár az apám már meghalt, a mai napig nem értem a kapcsolatukat. Olaszországban minden harmadik nap megölnek egy nőt, jellemzően az exbarát vagy exférj nem tudja elfogadni, hogy elhagyták. Sokszor még a gyerekeket is megölik, mert a tulajdonukként kezelik őket. Ez egy nagyon súlyos probléma.

Vannak nők, akik azt gondolják, hogy a mostani trend már túlzás, és kiheréljük a férfiakat.

Ettől nevetnem kell. Biztosíthatom őket, hogy ez nincs így. A jól viselkedő, felvilágosult, feminista férfiak egyáltalán nincsenek kiherélve. Semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Ez a mérgező kultúra eredménye, amit a férfiak hoztak létre. Hogy a férfi agresszív és erőszakos lehet, mert attól lesz macsó. De ez csak egy mentség és ez a kultúra a többi férfinak is mérgező. Több szeretetre és több empátiára lenne szükségünk. Igazából a mostani kultúra az, amelyik kiheréli a feminista férfiakat és szörnyeket készít belőlük, mert azt hiszik, ettől szabad erőszakosnak lenni.

Mustra