Articles tagged gyerek
Szülőség
• 2023. 08. 06. 05:46
„Amióta a gyerekek megszülettek, nyolc éve velük alszom, és nem a férjemmel”
A szülővé válás nem egyszerű küldetés. Felkészülni rá szinte lehetetlen, csak menet közben lehet beletanulni. Sok okos könyv szól arról, hogyan kell vagy lehet a feladatot abszolválni, de amit igazán tudni kell a szülővé válásról, vagyis az igazságot, még nem írta le senki… Legalábbis nagyon sokan így érezzük. Megkérdeztünk néhány édesanyát arról, nekik milyen olyan – főként bosszantó – dolgot hozott az életükbe az anyaság, amire nem számítottak.
Szülőség
• 2023. 08. 08. 16:35
„Drágám, el fog mélyülni a kapcsolatunk” – történetek a szülőszobából
Ezek a történetek megmutatják, hogy nem lehet eléggé felkészülni arra, ami a szülőszobán vár az édesanyákra. Van közöttük vicces, elgondolkodtató és szívszorító.
Szülőség
• 2023. 08. 03. 13:36
Ekkor érdemes elkezdeni az úszástanulást – szakértő mondja el, hogy lehet biztonságos a vízben
Nyáron, főként a nagy melegben, aki teheti, legalább egy medence közelébe viszi gyerekét akkor is, ha az úszástanulásnak még csak az elején jár a kicsi. Gyermek-úszásoktatót kérdeztünk arról, hogyan tudhatjuk biztonságban gyermekünket.
Szülőség
• 2023. 08. 02. 16:36
„És miben fáradtál el?” „Ugyanabban, amiben ebédeltem!” – a gyerekszáj segít átvészelni a nyári szünetet
Ilyenkor, nyáron, igyekszünk a gyerekkel víz közelében átvészelni a meleget. Nem csoda, ha felmerül benne a kérdés: „Anya, a tó az áll, vagy foly?”. Ahová semmiképp nem visszük, az nudistastrand, ami szerinte, jogosan és valójában, csak „nudlista”. De a szeptemberre is készülünk már, például a sportorvosira a kis edzésekhez, ahol majd megnézik a kis szívecskéjét. Érthető, hogy aggódva kérdezte: „Miiii, szét fog vágni?”.
Szülőség
• 2023. 07. 31. 10:06
Nem attól lesz jó a nyár, ha programról programra loholtok a gyerekkel
A nyár gyerekkel már egészen más, mint korábban volt, ezt minden szülő megtapasztalja. Két és fél hónap szabadság – neki, nekünk pedig sok-sok kérdés. Hol nyaraljunk, mennyit és miből, hova vigyük, milyen táborba fizessük be… Pedig kár erre túlzottan ráfeszülni.
Mindennapi
• 2023. 07. 27. 08:06
A tízéves trónörökös most szembesült a valósággal, hogy mi vár rá
Eljött az idő, hogy szülei elmondják a trónörökös György hercegnek, milyen feladatok várnak rá ezentúl. Vajon jó az, ha ilyen nagy felelősséget tesznek egy tízéves gyerekre?
Szülőség
• 2023. 07. 27. 16:36
Vihogó tojás, méregdrága hajcsat: kacatok, amiket megvettünk a gyereknek
A kék és pink színben pompázó, ritmikusan villogó izzók igen ízlésesen fogták körbe Skye spánielfüleit, s gyermekem a téli estében büszkén szorongatta a csupán 2500 forintba kerülő zsákmányt hazafelé.
Életem
• 2023. 07. 26. 13:36
Be kellett törni a szélvédőt, nem sokon múlt a csecsemő élete
A nagy melegben véletlenül maradt a bezárt autóban a kisgyermek.
Szülőség
• 2023. 07. 26. 11:10
Egy anya mesélt a gyerekszépségversenyek valódi világáról
A gyerekszépségversenyek szigorú, de a felnőtt változattól eltérő megmérettetései igazi erőpróbának ígérkeznek energia, idő és pénz szempontjából.
Offline
• 2023. 07. 26. 10:39
A rendőrt is sokkolta: csomagtartóban találtak gyerekeket az autópályán
Egy bejelentés alapján bukkantak a rendőrök a gyerekekre a csomagtartóban.
Szülőség
• 2023. 07. 22. 16:36
Nem rémálom többé a repülés gyerekkel: ezeket a segítségeket adja a légitársaság
A gyerekekkel tervezett utazás mindig extra felkészülést kíván, különösen akkor, ha egy hosszú, várakozásokkal teli útról van szó. Ezért megkérdeztük, hogy milyen lehetőségeik vannak a repülésre készülő kisgyerekes szülőknek.
Szülőség
• 2023. 07. 19. 18:36
Hány éves kortól hagyható egyedül egy gyermek? Madeleine McCann esete máig riasztó
Csak egy vacsora erejéig hagyták ott a kislányt a szülei, a döntés következményei azonban egy életre szólnak. Te mi alapján határozod el, mikortól maradhat egyedül a gyereked, akár alszik, akár ébren van?