Nem rémálom többé a repülés gyerekkel: ezeket a segítségeket adja a légitársaság

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekekkel tervezett utazás mindig extra felkészülést kíván, különösen akkor, ha egy hosszú, várakozásokkal teli útról van szó. Ezért megkérdeztük, hogy milyen lehetőségeik vannak a repülésre készülő kisgyerekes szülőknek.

A légitársaságok jól tudják, ha nem fordítanak kellő figyelmet egy adott csoportra, akkor utasokat veszítenek, ezért külön szolgáltatást kínálnak a kisgyerekes családoknak, hogy megkönnyítsék a dilemmát: repülővel menjünk a gyerekekkel nyaralni, vagy sem.

Mese- és játékszoba a gyerekeknek 

A 0–3 éves gyerekekkel körülményesebb az utazás, hiszen más szükségleteik vannak, mint például egy felnőtt utasnak. Ilyen az étkezés, a higiénia és az egészségügyi igények. Sokan éppen ezért mondanak nemet a repülős utakra, mondván, majd megyünk, ha felnőttek a gyerekek. Az Emirates légitársaság viszont meggyőző érveket használ a gyerekes utazás mellett. Megkeresésünkre egy sor engedményről tájékoztattak, amelyek kifejezetten a kisgyerekes szülőknek szólnak. Kezdjük a legelején, a becsekkolást követő hosszú várakozásnál. A repülőtéren mesenézéssel foglalják le a kicsiket egy erre a célra kialakított teremben, az első osztályt választó családok számára pedig külön játékszobát rendeztek be az épületben. Míg kivétel nélkül bárki számára rendelkezésre áll egy reptéri babakocsi és baba-mama szoba, etetőhellyel és pelenkázóval, amit a járat indulásáig használhatnak, ha a gyerek még nem tud járni. A babakocsi az információs ponton kérhető. 

A mese a legpraktikusabb eszköz, ami a szűk repülőgépen lefoglalja a gyereket
Fotó: GettyImages

A legnagyobb segítség a biztonság és kényelem

Az Emirates külön szabályzatot írt az egyedül utazó gyerekek részére, akiknek szüleik nélkül kell várakozni a terminálban, rájuk egy kísérő vigyáz az indulásig, majd a felszálláskor átadja őket a kabinszemélyzetnek. Ilyen esetből egy szezonban csupán néhány fordul elő, a fogyatékossággal élő gyerekek és családjuk szintén igénybe vehetik a repülőtér szakképzett munkatársainak segítségét. Viszont a nagy többség számára nem jár külön kísérő, nekik marad a mesenézés és a játszószoba. Az utazás ideje alatt ezek közül továbbra is adott a mese. A társaság gyerekbarát fejhallgatóval is szolgának az utazás alatt, amelyet úgy terveztek, hogy jobban és kényelmesebben illeszkedjen a gyerekek fejére. A néhány hónapos kisbabák számára pedig külön ülést biztosítanak. A kétévesnél fiatalabb gyerekekkel utazók biztonságos bölcsőkkel felszerelt üléseket is foglalhatnak, amelyben a legkisebbek is kényelmesen pihenhetnek a landolásig. Ezenkívül a szülők autós gyerekülést vihetnek a fedélzetre, amennyiben megfelel az előírásoknak, és ha úgy érzik, hogy az ismerős ülés nagyobb nyugalmat nyújt a kicsinek. Ezzel szemben a WizzAir a legalább 14 napos, legfeljebb 2 éves csecsemők számára nem külön ülést biztosít, nekik a szüleik ölében kell utazni – a légitársaság szerint ez a legbiztonságosabb módja a kicsi utaztatásának. Csecsemőnként 2 felnőttnek ingyenes elsőbbségi beszállás jár. A csecsemők utazási díja 12 050 forint, függetlenül az úti céltól. A Ryanairnél és a WizAirnél is, amennyiben egy gyerek a visszaút előtt eléri a 2 éves kort, a teljes viteldíjat kell fizetni a visszaútra vonatkozó járatért. A Ryanairnél a legalább 7 napos, legfeljebb kétéves csecsemő utazási díja 8750 Ft. Itt is egy felnőtt ölében kell utazni, a bébiétel melegítésében segít a személyzet, és a babakocsi plusz egy más fontos gondozási eszköz ingyenesen feladható poggyász, ahogy a WizzAir esetében is.

A cél közös: gondmentes utazás 

A gyerekes repülőút tehát elméletben akadálymentes. A kicsik kényelme és biztonsága érdekében minden adott, de a légitársaság minden szülőt figyelmeztet, hogy a speciális igényeket a repülőjegy vásárlásánál jelezzék. Amennyiben ez elmarad, természetesen találnak megoldást a probléma elhárítására, viszont a hosszas helyszíni egyeztetés senkinek sem kedvez, különösen nem a gyerekeknek. Hogy mennyivel költségesebb így az utazás? A jegyár nem fog duplájára emelkedni a babaülés miatt, sőt, a gyerekbarát fülhallgató, a mese és a játszószoba minden kisgyerekes számára ingyen használható. Ezenkívül a légiutas-kísérőket felkészítik arra az eshetőségre is, amikor utazás közben jelentkezik rosszullét a gyereknél. Pontos statisztika nincs arra vonatkozóan, hogy mennyien ülnek repülőre gyerekkel, viszont a légitársaságok célja, hogy erre egyre többen vállalkozzanak, és ne a repüléssel szembeni félelem legyen az utazás elleni indok. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.