Ekkor érdemes elkezdeni az úszástanulást – szakértő mondja el, hogy lehet biztonságos a vízben

Olvasási idő kb. 4 perc

Nyáron, főként a nagy melegben, aki teheti, legalább egy medence közelébe viszi gyerekét akkor is, ha az úszástanulásnak még csak az elején jár a kicsi. Gyermek-úszásoktatót kérdeztünk arról, hogyan tudhatjuk biztonságban gyermekünket.

Talán senkit nem lep majd meg olyan nagyon a válasz: a legfontosabb az, hogy egy ugrásnyira legyünk, és ha azt látjuk, valami probléma merült fel, rögtön a vízben teremjünk, és biztonságba segítsük gyermekünket. Többféle eszköz is használható tehát biztonsággal arra, hogy megadjuk a gyerekeknek a vízben való játék, egyben a felfrissülés lehetőségét – lássuk, mit ajánl Nemesvári Edit, a Vízimiska Sportegyesület elnöke, a Magánúszás.hu Úszóiskola szakmai vezetője!

Úszópelenka is kell eleinte

Hogy kit milyen eszköz segítségével viszünk a vízbe, azt nagyban meghatározza életkora is az úszásoktató szerint.

„Amíg a gyermek nem tud stabilan ülni, ne tegyük beülős úszógumiba, mert ez számára erőltetett pozíció.

Idézőjel ikon

A karunkban biztonságban van, és az sem baj, ha víz éri a fejét vagy az arcát.

Ez alapja lehet a vízhez szoktatásnak” – árulta el a Díványnak Nemesvári Edit, hozzátéve: ajánlja a kifejezetten vizes környezetre készült fürdős karikás és hosszú kendők használatát is, amelyek segítségével a picik már születésüktől kezdve megtapasztalhatják a víz közelségét egy olyan pozícióban, ami jó nekik, az anya testközelsége pedig eközben biztonságot nyújt számukra.

Ha már tud ülni a gyerek, beülős úszógumiban is élvezheti a víz közelségét
Fotó: AnaBGD / Getty Images Hungary

Ha pelenkás gyerekekről van szó, akkor az úszópelenka is megkerülhetetlen kérdés: ez bár kötelező, de tudnunk kell, hogy eldobható változatában szinte semeddig sem tartja benn a baba székletét.

„Számítani kell rá, hogy ha valami történik, azonnal ki kell vennünk a gyerekeket, és szólni is kell” – fogalmazott. A mosható, vastag combgumírozású verzióktól számíthatunk arra, hogy kicsit jobban benn tartják a pelenkában annak tartalmát, de itt is percekről van szó.

A gyerekre folyamatosan figyelni kell

Ha már ülni tudó babával megyünk víz közelébe, a beülős úszógumi jó megoldás lehet, kicsivel nagyobbaknak pedig már karúszót adhatunk. Ennek az az előnye, hogy karúszóval a gyermek hátára is tud feküdni a vízben.

„Így megszokja, hogy víz mehet a fülébe, és hogy ez nem baj, nem kell tőle megijedni. A babák ugyanakkor, ha már tudnak ülni, nem szeretnek hátra feküdni. Ez nem gond, nem kell erőltetni a dolgot” – fogalmaz Nemesvári Edit. 

Ő maga nyakúszót sosem használt, nem is ajánlja azt, ellentétben a megfelelő méretű mentőmellénnyel.

A hangsúly a megfelelő méreten van: ha fel tud csúszni a gyermek nyakába, nem ér semmit. Ha úszógumit vásárolsz, annál is a méretre kell ügyelni, hogy a gyermek ne tudjon belőle kicsúszni, mert a vízbe csúszva könnyen elveszítheti tájékozódóképességét, nem találja a helyes irányt, amerre fel tudna bukkanni onnan.

Bármilyen segédeszközt is választ azonban a szülő, a hangsúly a szoros emberfogáson van:

Idézőjel ikon

a szülőnek mindig ott kell lennie egy ugrásra, hogy ha a gyereknek szüksége van a segítségére, azonnal kimenthesse.

Komolyan kell venni az utasítást, és egy pillanatra sem szabad felügyelet nélkül hagyni a vízben az úszni nem tudó gyermeket.

Az úszás sok képességet fejleszt is

Azt is megkérdeztük, mi számít stabil úszástudásnak, és mikortól vigyük úszni tanulni gyermekünket. Nemesvári Edit szerint a stabil úszástudás az, amikor a

gyermek képes 200 métert megtenni úgy, hogy helyes technikával, megállás nélkül teszi meg ezt a távot, és úszás közben levegőt is vesz.

Az oktatáson való részvételt 4-5 éves kortól ajánlja, bár gyermekfüggő, hogy ki mikor lesz érett arra, hogy elkezdje azt. Egyébként minden idők legeredményesebb úszója, Michael Phelps hétévesen kezdett úszni.

Az úszástanulás kezdete előtt jó, ha vízhez szoktatjuk a gyermeket
Fotó: Daniel Lozano Gonzalez / Getty Images Hungary

„Egy ötéves már tud figyelni húsz percet, a többi időt ki lehet tölteni vizes játékokkal. A hat-hét évesekkel már egyszerű, ők motiváltak is. A mély vízhez való szoktatás a sarkalatos pont: azt, hogy a víz mély is és hideg is, sokan nehezen veszik, de megugorják” – fogalmaz az úszásoktató. Nemesvári Edit azt is hozzátette: ne várjuk, hogy egy ötnapos úszótábor ideje alatt megtanul majd úszni gyermekünk.

„Aki egy-két éve úszik, és elmegy egy táborba, az sokat tud dobni a tudásán, ha megvannak az alapok” – mondta. Az úszáshoz ugyanis kell a megfelelő idegrendszeri érettség is.

Ha beíratnád óvodásod úszótanfolyamra, azt is jó tudni, hogy a szakember szerint a kiscsoportos foglalkozások az igazán hatékonyak, ahol néhány gyerekre kell csak figyelnie az oktatónak, és ki tudja igazítani a hibákat is. 

A fejlesztőpedagógusként is dolgozó Nemesvári Edit szerint kifejezetten fejlesztési célból önmagában az úszás nem ajánlott, mivel nagyon összetett mozgás, annak, akinek valamilyen problémája van, kudarcélményt adhat.

Kiegészítő foglalkozásnak viszont hasznos lehet, a vízben való lét mással nem összehasonlítható érzés.

„Ha viszont normál fejlődésű gyermekről van szó, sok képességet fejleszt: kar-láb koordinációt, testtudatot, állóképességet, ritmusérzéket, mozgáskoordinációt is, valamint légzésszabályozásra is kényszerít” – tudtuk meg a szakembertől.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.