Egy anya mesélt a gyerekszépségversenyek valódi világáról

Olvasási idő kb. 4 perc

A gyerekszépségversenyek szigorú, de a felnőtt változattól eltérő megmérettetései igazi erőpróbának ígérkeznek energia, idő és pénz szempontjából.

Aki fiatalon modellnek áll, hamar megtanulja, hogy miről szól a modellmunka világa: utazás, felkészülés és tervezés. Itthon több százan jelentkeznek hónapról hónapra a hazai versenyekre, legtöbbször a gyermek akarja, de van olyan is, amikor a szülői presszió dominánsabb. Buruncz Virág Anasztázia próba-szerencse alapon indult két éve egy vidéki szépségversenyen, az anya és apa végig ott volt vele, maguk segítettek a felkészülésben, de egyikőjük sem gondolta, hogy lányuk hamarosan egészen Dubajig jut.

Egyedül ment Dubajba

„Virág 9 éves volt, amikor elénk állt azzal az ötlettel, hogy szeretne szépségkirálynő lenni. Mindig kerek szemmel csodálta a televízióban vonuló modelleket, látszott rajta, szeretné tudni, milyen ez a világ” – mondja Buruncz Zsanett, a lány édesanyja, akitől sportolóként mindig távol állt ez a hivatás. De a szülői szív engedett, és a család hamarosan igazi szépségversenyre készült, Virág pedig továbbjutott. A valódi meglepetést a díj jelentette, a barna hajú, törékeny kislány továbbjutott a világversenyre, Dubajba. A tét megnőtt. „Bíztunk benne, hogy egy szem lányunk jó eredménnyel szerepel, de arra nem számítottunk, hogy rövid időn belül egy nagy utazás vár rá, amivel belecsöppenünk a gyerekszépségversenyek sűrűjébe. Amikor kihirdették a helyszínt és a dátumot, csomagolni kezdtünk, de nem tarthattunk vele.”

Az édesanya akkor esett át egy térdműtéten, ezért nem utazhatott, míg az apát a munka tartotta itthon. Egy dolgot tehettek, együtt aggódtak kislányukért, miközben rábízták a kísérő menedzserre. Virág így utazott közel 10 évesen a világ másik pontjára, szülei nélkül, akik végig tördelték a kezüket, vajon mi lesz a világversenyen, hogy érzi magát a kislány, és milyen neki egyedül. De a csapattársaival hamar megtalálta a hangot, majd egy próbákkal és színpadi vonulásokkal telített hét után boldogan jött haza, mint édesanyja mondja, több lett az önbizalma, és sokat tanult arról is, hogyan szólaljon meg bátran mások előtt.

A lányok önbizalmat szereznek a visszajelzések által
Fotó: GettyImages

A viselkedés is számít

A nagy próba után a család újabb versenyekre készült. A szülők is egy új lányt kaptak, egy bátrabb, érdeklődőbb és tisztelettudóbb Virágot, aki a szépségversenyek mellett zongorázni és tornászni jár iskola után, a szabad délutánok alatt pedig a helyes tartást, vonulást és beszédet gyakorolja, pont úgy, ahogy a dubaji felkészítésen látta. „Sokan azt hiszik, hogy a gyerekszépségversenyek az agyonsminkelt, halálra nyüstölt fiatalokról szólnak. Amerikában ez így van, de nálunk egészen mások. A szabályok szigorúan veszik a természetességet, a lányok szolid sminkben versenyeznek egyszerű frizurával és ízléses ruhában. Az alkat egyáltalán nem számít, nem azt nézik, hogy mennyit nyom egy induló, hanem azt, hogy mennyire vonul szépen a kifutón, hogy milyen a mosolya, mennyire valódi, és milyen kedvvel csinálja.

Idézőjel ikon

Ezek mind megkülönböztetik a gyerekszépségversenyeket a felnőtt változattól, ahol mindig a külső az első. Egy gyerekénél nem nézik a csípő vagy a mell méretét.”

Mint az édesanya mondja, ezek az események jobban hasonlítanak egy hercegnőképzésre, mint komoly megmérettetésre, hiszen a kicsik tiarában és királynőruhában játszanak a színfalak mögött. Mivel itt a modort és a viselkedést is pontozza a zsűri, a lányok hamar megtanulják az illemet is, amit a hétköznapokban továbbvisznek magukkal, így korán megtanulják, hogyan álljanak ki magukért. Zsanett szerint ez sokat jelent, amikor a gyerekek már nem mernek köszönni.

Elkérik az árát

A szépségversenyeken szerzett tudást legtöbb esetben az iskolák is elismerik, Virág például igazgatói igazolással ment Dubajba, és akkor sem bántották társai, amikor Törökországba utazott ezért.

Idézőjel ikon

„Féltünk, hogy az osztálytársak piszkálni fogják, hogy féltékenyek lesznek, de helyette együtt szurkoltak neki. A gyerekek még képesek őszintén örülni, és nem játszmáznak, ahogy mi. Jó példa erre, ami a versenyeken történik.

A kifutón mindenki a saját teljesítményére koncentrál, a szép vonulásra, helyes bemutatkozásra és a koreográfiára. Az eredményhirdetésnél is mindenki izgul, és bár látni irigy tekintetet is, de ha vége, a kislányok közösen játszanak.” A havi egy alkalommal szervezett próbák hétvégente reggeltől estig tartanak, többnyire szombaton és mindig más helyszínen, világversenyt ritkábban rendeznek. A nevezési díj 20 ezer forint, emellé jön a fotózási díj, amit szintén a szülők állnak, és ugyanekkora összeg, végül a külső megjelenés. Minden versenyen négy öltözéket értékelnek, egy népviseletet, egy alkalmi ruhát, egy hétköznapi szettet és egy fantáziaruhát, amit a kislány és a szülők álmodnak meg. Ezeket az indulók csináltatják vagy veszik, egy kollekció közel 100 ezer forint. „Gyakran kérdezik, hogy átlagos családként hogyan engedhetjük meg magunknak ezt a kiadást három gyerek mellett, őszintén szólva nem egyszerű, havonta közel 50 ezer forintot jelent, de egy sport is ennyibe kerülne. Addig fogjuk támogatni a lányunkat, ameddig tudjuk.”

Nagyban játszanak

Az amerikai gyerekszépségversenyek nagyban eltérnek az itthoniaktól, hiszen a pontozásnál szigorúan veszik, hogy erős legyen a smink, tupírozott a konty és rakott a szoknya. A cél, hogy az indulók jobban hasonlítsanak egy babára, mint élő emberre. A versenyeken 6 korcsoportban indulnak a nevezők: 6–18 hónapos, 18 hónapos–3 éves, 3–5, 5–10,10–13, illetve 13–16 éves korig. A legextrémebb, amikor a féléves kisbabák talpig sminkben várnak anyukájuk kezében, ameddig a zsűri pontoz.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?