„És miben fáradtál el?” „Ugyanabban, amiben ebédeltem!” – a gyerekszáj segít átvészelni a nyári szünetet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ilyenkor, nyáron, igyekszünk a gyerekkel víz közelében átvészelni a meleget. Nem csoda, ha felmerül benne a kérdés: „Anya, a tó az áll, vagy foly?”. Ahová semmiképp nem visszük, az nudistastrand, ami szerinte, jogosan és valójában, csak „nudlista”. De a szeptemberre is készülünk már, például a sportorvosira a kis edzésekhez, ahol majd megnézik a kis szívecskéjét. Érthető, hogy aggódva kérdezte: „Miiii, szét fog vágni?”.

A Covid sok mindenre megtanított, például az óvodai és iskolai tanulás és időtöltés méltóbb megbecsülésére is. A szülőknek nyújtott efféle mankóktól mentes hosszú nyári vakációnak tehát nem a kánikula az egyetlen kihívása gyerekeséknél. Nagy szerencse, hogy elég csak kicsit jobban figyelnünk a gyerekszájra, és már nehéz is komolynak maradni

Humorral tényleg minden könnyebb.

Hülyeség, hogy hüvelykujj, mert értelmetlen, az üvegujj! Ahogy Emese néni neve is Esemes (SMS) néni, mert az már viszont úgy oké. A bazilika onnan kapta a nevét, hogy bazi nagy, a villamoson papaszkodni kell, a kocsolyába viszont jobb nem lépni. De magától még nem mer odamenni a boltoshoz, hogy maga kérje a focis kártyát, mert, ahogy mondja: „féltékeny”. Arra persze van eszük, hogy ha a szülőket meg akarják tréfálni egy, az ajtó közé kifeszített cérnával, amit Kevin McCallistertől lestek el, a Lincoln bulvári betörők rémétől, akkor apa- vagy anyaellenítő tervet készítsenek. És ha mindez nem lenne elég, néha szeretnék az egész családot áthipnozitálni.

Ez az igazi gyerekszáj
Fotó: CoffeeAndMilk / Getty Images Hungary

A gyermeki kíváncsiság egyfelől gyönyörű, másfelől kielégíthetetlen:

A parkoló autók sora mellett elhaladva a gyermek megkérdi:

  • Gyerek: Anya, az a sárga autó egy Ford?
  • Anya: Igen, az egy Ford.
  • Gyerek: Ford? Melyik?

A Nagyinál töltött napok is eseménydúsak, így fárasztóak is lehetnek:

Hazaérvén persze megy a mesélés, mi történt ma:

  • Anya: Aludtál ebéd után?
  • Gyerek: Igen, aludtam, mert fáradt voltam.
  • Anya: És miben fáradtál el?
  • Gyerek: Hát, ugyanabban, amiben ebédeltem.

Szeretnéd azt is tudni, mi volt az ebéd?

Szerelkezz fel extra gyerekszótárral:

  • Anya: Ízlett az ebéd? Mi volt az?
  • Gyerek: Kordon blőr, harsány burgonyával! Uzsonnára tejgebíz.
Persze, ők nagyon komolyan veszik ezt az egészet
Fotó: Kateryna Zasukhina / Getty Images Hungary

Otthon aztán, vagy a strandon el lehet ütni az időt játékkal:

Például, egy kis barkochbázással:

  • Gyerek: Gondoltál?
  • Apa: Igen.
  • Gyerek: Állat?
  • Apa: Igen.
  • Gyerek: Szőrös?
  • Apa: Nem!
  • Gyerek: Micsoda? A leopárd nem szőrös?
Apa nehezen állja meg nevetés nélkül
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Barkochba No. 2.

Van, amikor a barkochbához a szülőnek háttértudásra is szüksége van:

  • Anya: Kicsikém, ez a gyors, négylábú, szőrös állat, amire gondoltál, esetleg fekete?
  • Gyerek: Nem, sötétkék a Maugliban.
Az ilyen belsős poénokat is értjük családon belül
Fotó: United Archives / Getty Images Hungary

Ki mit tud?

Külföldi vendéggyerkőccel próbáljuk beazonosítani Sonicot, vajon ismeri-e?

Hazai gyerek a másiknak: Tudod, az a kék sün, aki nagyon-nagyon gyors, és akkora, mint én.

Anya: Honnan tudod, hogy mekkora?

Ugyanaz a gyerek: Anya, elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam, mekkora egy sünember!

Vigasz

Négy gyerekkel „gondtalanul” a játszóra indulunk, amikor az egyik a 6 éves homlokára csap, a 4,5 éves pedig megvigasztalja:

6 éves gyerek: Jaj, ne! Otthon hagytam a biciklimet! Visszamehetek érte?

Anya: Nem, ne haragudj, most már csak a játszóra megyünk, majd játszol mással.

4,5 éves gyerek: Ne aggódj, én is otthon felejtettem az olvasószemüvegemet!

És persze sok inger éri őket a nagyszülőknél a telken is

Városi gyerekeket még inkább:

  • Gyerek 1: Képzeljétek, a fészerben láttunk egy egeret!
  • Gyerek 2: Nem egy egeret, pelét!
  • Gyerek 1: De igen, én az egészet látta, nem csak a felét!

Mondják: „Ezeket írni kellene!” Bizonyára. Most írom is! De egyébként meg szinte képtelenség, mert gyakorlatilag minden percben elhangzik valami mosolyra fakasztó aranyköpés, úgyhogy nincs az az íródeák anyuka, akinek még erre is van energiája minden más mellett…

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.