Hány éves kortól hagyható egyedül egy gyermek? Madeleine McCann esete máig riasztó

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csak egy vacsora erejéig hagyták ott a kislányt a szülei, a döntés következményei azonban egy életre szólnak. Te mi alapján határozod el, mikortól maradhat egyedül a gyereked, akár alszik, akár ébren van?

Amikor Madeleine McCann tizenhat évvel ezelőtt eltűnt egy portugál üdülőfaluból, közelében sem jártam még annak, hogy gyerekem legyen. Akkor ijesztőnek tartottam azt, hogy ikertestvéreivel egyedül volt a nyaralóban a kislány: azóta már tudom, nem is olyan egyszerű döntés meghatározni, mikor maradjon, maradhat egyedül egy gyerek, és mikor nem.

Mikortól maradjon a gyerek egyedül?

Vannak életszakaszok, amelyekben az embernek eszébe sem jutna magára hagyni gyermekét – egy csecsemőt sokan még a szomszéd szobába sem szívesen fektetnek, inkább a szülői hálóba viszik be a kiságyat, vagy maguk mellé veszik a gyermeket.

Ahogy azonban a kicsi cseperedik, egyre önállóbbnak tűnik, és egyre gyakrabban akad olyan helyzet is, amelyben felmerül, mi történjen: maradhat-e egyedül?

A másik szülő még nem ért haza a munkából, de muszáj lenne leszaladni valamilyen élelmiszerért a boltba, különben nem lesz ebéd vagy vacsora a kicsinek, hogy csak egy életszerű példát említsek. Egyszerű ötletnek tűnhet ilyenkor bekapcsolni egy mesét, aztán elszaladni, csak tíz perc…

Van, hogy úgy érezzük, miért ne maradhatna egyedül a gyerek – mégis van bennünk aggodalom is
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

Közben ugyanakkor ott vannak azok a példák, amelyeket gyakorló szülőként nap mint nap átélünk. Csak kipakolod a bevásárlást, de a kúszó-mászó gyerek már majdnem bedugta a konnektorba a villát. Éppen ebédet készítesz, közben a gyerek leesik a kanapé hátuljáról, lerántja a páramentesítőt, amiből víz folyik ki, és a készülék rövidzárlatos lesz. (Nem véletlenül ilyen életszagú ez a sztori, valóban megtörtént.) Az embert ilyenkor leveri a víz: mi történne, ha épp nem lettem volna ott…?

Sokakat megkísért egy ilyen helyzet

Az a szituáció, amelyben Madeleine szülei gyermeküket hagyták, teljesen más, mint a fent leírtak. A gyerekek aludtak, attól nem kellett tartani, hogy valami veszélyeset csinálnak. 

Hallottam olyan szülőkről, akik – ugyan még a múlt évezredben – ilyen helyzetben otthon hagyták csecsemőjüket, és elmentek moziba, a kicsi pedig akkor is édesen aludt, amikor hazatértek.

Az ember szeme ma tágra nyílik ilyesmi hallatán: még azoké is, akik nem dédelgetnek annyi paranoiát, mint jómagam. Egy elektromos lakástűz elég, és tragédiába torkollhat egy hasonló este – de Madeleine szülei nem ilyen távolba mentek el, csak vacsorázni, és időnként meg is nézték, minden rendben van-e a gyerekekkel. De egyszer csak már nem volt minden rendben. 

Az évek során Kate és Gerry McCann döntését már milliók vesézték ki, utólag ismerve a történteket azonban könnyű okosnak lenni.

Idézőjel ikon

Ki az, aki egy tengerparti családi nyaraláson, legalább egyszer ne gondolt volna sóvárogva arra, hogy de jó lenne fektetés után a víz mellé ülni egy pohár itallal, és úgy tenni, mintha mégsem lenne kisgyerek a szálláson?

Valószínűleg nagyon kevesen vannak azok, akik fejében még nem fordult meg hasonló gondolat. Tettre is váltották ezt az ötletet vélhetően már sokan, és nagyon kevés a Madeleine-éhez hasonlatos eset. Személyes preferencia alapján dönthető el, kinek fér ez bele, és kinek nem.

A gyerek alszik, mi történhet?…Getty Images Hungary
Fotó: Rebecca Nelson

Nincs konkrét jogszabály

Felmerülhet, mit mondanak a jogszabályok: Magyarországon nincs olyan szabályozás, amely meghatározná, hány éves kortól lehet egyedül a gyermek, az életkornak megfelelő felügyeletet kell biztosítani számára. Kisiskolás kor alatt semmiképp nem ajánlják a szakértők, hogy egyedül maradjon a gyermek: 8–12 éves kor közé teszik az egyes vélemények a megfelelő érettségi szintet, és a fokozatosság elvét javasolják megvalósítani.

Először csak pár percre menj el mellőle, és tudjon róla, hova mész, és hogy egyedül lesz. Ha ez komfortos számára, hosszabb ideig is maradhat egyedül.

Ha van nagytestvér, akkor ez rugalmasabb lehet, de nagyon nem mindegy, mennyire viselkedik és gondolkodik éretten a nagytesó, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy ha esetleg valamilyen probléma adódik, a stressz hatására a gyermek talán nem úgy dönt, ahogy máskor tenné. Nem szabad tehát neki sem túl nagy felelősséget a nyakába akasztani.

Ha van valaki a közvetlen környezetben, akire számíthat, akitől segítséget kérhet a gyerek, az jó:

ha könnyen fel tud téged hívni, bármi lenne, az nagy megnyugvást adhat mindenkinek.

Fontos lefektetni szabályokat is: ne nyissanak ajtót, ne beszélgessenek telefonon vagy akár az ajtón át idegennel, ne főzzenek vagy süssenek. Ezzel sokféle probléma küszöbölhető ki.

Van helyzet, ami egyszerűbb gyerek nélkül
Fotó: Image taken by Mayte Torres / Getty Images Hungary

Így dönts te

Sokan azonban nem is azért nem hagyják otthon gyermeküket, mert félnek attól, mi lesz a kicsivel, hanem azért, mert velük is történhet bármi, míg a gyerek egyedül van. Ez azt indokolná, hogy tényleg a nagyobb, érettebb, az idő múlását érzékelő és segítségkérésre képes gyermeked hagyd csak magára.

Az, hogy éjjeli pihenése idejére magára hagyod-e a gyermeked, kamasz esetében talán már nem annyira kérdéses, mint egy óvodásnál vagy kisiskolásnál. Bármilyen döntést is hozol, ne azért tedd, mert más így szokta: van, aki még akkor sem tudja elengedni magát igazán egy kimenős estén, ha a nagyi vigyáz gyermekére. Madeleine példája valóban intő jel, amelyet elfelejteni nem szabad, de az sem lehet, hogy a rettegés határozza meg gyermekneveléssel kapcsolatos döntéseinket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.