„Amióta a gyerekek megszülettek, nyolc éve velük alszom, és nem a férjemmel”

Olvasási idő kb. 4 perc

A szülővé válás nem egyszerű küldetés. Felkészülni rá szinte lehetetlen, csak menet közben lehet beletanulni. Sok okos könyv szól arról, hogyan kell vagy lehet a feladatot abszolválni, de amit igazán tudni kell a szülővé válásról, vagyis az igazságot, még nem írta le senki… Legalábbis nagyon sokan így érezzük. Megkérdeztünk néhány édesanyát arról, nekik milyen olyan – főként bosszantó – dolgot hozott az életükbe az anyaság, amire nem számítottak.

Fantasztikus az anyaság, de valljuk be őszintén, ugyanakkor nagy kihívás is. A várandósságot, a szülést, a gyereknevelést sokszor valamiféle rózsaszín ködben derengő misztikumként aposztrofálják, és sokszor elfelejtik hozzátenni, a csoda megélése egyáltalán nem lesz könnyű.
Édesanyaként különösen nem. És nem csak azért, mert szülés után már nem lesz tökéletes az addig rugalmas, sima test. Ennél sokkal nehezebb, hogy már egyetlen nap sem lesz ugyanolyan, és ez a változatosság elsősorban már nem rajtunk múlik. Mindig alkalmazkodni kell valakihez, akiért ráadásul még felelősséggel is tartozunk, és rá kell jönnünk arra is, hogy nem fogunk tudni mindent mi magunk megoldani.
Mindent összevetve, az anyává válás minden nehézséget megér, hiszen megérkezik az életünkbe az az ember, akit a legjobban szeretünk. De ne tagadjuk le a nehézségeket, erőpróbákat sem! Nézzük, hogy a Dívány által megkérdezett nőket milyen váratlan kihívás elé állította az anyaság. 

Fontos változás: „Mertem segítséget kérni”

„Azt hittem, hogy könnyű lesz a gyerekvállalás, hiszen többszörös mostohaanyukaként volt fogalmam arról, mi vár rám. De csak hittem… aki nem töltött el minimum heteket aktívan segítve egy újszülöttes, kisgyermekes családot, az csak nagyon romantikus elképzeléseket dédelgethet arról, milyen is a terhesség, a szülés, a gyermekágyi időszak, a hormoncunami” – mesél őszintén az általa megéltekről Judit.

Sokan nagyon romantikus elképzeléseket dédelgetnek arról, milyen is a terhesség, a szülés vagy a gyermekágyi időszak
Fotó: Arsenii Palivoda / Getty Images Hungary

„Úgy adódott, hogy nálam mindegyik traumatikus élménnyé vált, viszont nem akadt senki a környezetemben, aki felajánlotta volna a segítségét. Ma már, hogy a gyerekem egészséges, erős, és szakemberek szerint is rendben van, csakis annak köszönhető, hogy pszichológushoz fordultam.

Idézőjel ikon

Nagyon fontos, hogy merjünk segítséget kérni, hogy ne tagadjuk le az érkező, nem szokványosnak tűnő gondolatokat, és beszéljünk róluk, lehetőleg szakemberrel.

Mert a csöppnyi kis élet érkezése nem fog megfelelni a rózsaszín várakozásainknak: hangosabb, ijesztőbb, kimerítőbb, s ha nem volt biztonságos gyerekkorunk, könnyen előhozhat kezelhetetlennek tűnő érzelmeket. A támogató, őszinte anyakörök, barátnők, a pszichológus, pszichiáter viszont segítenek megélni a gyerekvállalással járó örömöt, ami ugyanúgy jelen van, mint a nehézségek, csak ki kell tudni ásni.” 

Anya egyedül: „Tönkrement a párkapcsolatom”

„Az én listám biztos, hogy azzal kezdődne, hogy tönkrement a párkapcsolatom” – vágja rá gondolkodás nélkül Kata arra a kérdésre, hogy miben változott meg az anyasággal az élete.
„Bár lehet, hogy ez erős megfogalmazás. Nálunk a gyerekek születése valóban megváltoztatott mindent. Tulajdonképpen jól megvagyunk, nem szoktunk veszekedni sem, mindent meg tudunk beszélni, de mindketten éljük a magunk kis életét. Sokkal inkább egymás mellett, mint együtt.

Idézőjel ikon

Olyanok vagyunk, mintha jó haverok lennénk, nem pedig házastársak.

Úgy érzem, erről leginkább én tehetek, mert amióta a gyerekek megszülettek, nyolc éve velük alszom, és nem a férjemmel, így elhidegültünk egymástól. Az én életemben a két gyerekkel teljesen megszűnt az »én«, az, hogy én mit szeretnék, nekem mi a jó.”

„Sokkal jobban szorongok”

„Amióta anya vagyok, azóta tudom, amíg csak élek, lesz kiért aggódnom. Elmebeteg módon tudok a legegyszerűbb témában is idegeskedni a gyerekeimért, lásd lesznek-e barátai az iskolában, vagy nehogy leessen a tornán a gerendáról” – mondja Nóri, aki nincs egyedül a félelmeivel.

Az anyává válás nem mindig jelent felhőtlen örömet
Fotó: Oleg Breslavtsev / Getty Images Hungary

„Egyrészt soha nem gondoltam, hogy néha ennyire nehéz lesz. Másrészt azt sem gondoltam, hogy szülőként még magasabb szinten tudom produkálni a szorongást a legváltozatosabb, nem csak gyerekkel kapcsolatos dolgok terén. Harmadrészt, azt is meglepett, hogy felnőtt emberek milyen abszurd dolgokon tudnak egymásnak feszülni, például, hogy a harisnyát a bodyn kívülre vagy belülre kell tenni, ha harisnyát és bodyt is visel a gyerek” – teszi hozzá Barbara.

Edina életébe is óriási változást hozott az anyaság. A negyvenes évei elején járó fiatal nő életét teljesen felforgatta az új élmény. Mint mondja, arra aztán végképp nem számított, hogy mind a két gyermekét autizmussal fogják diagnosztizálni…

Megszületett a „mikor lesz már végre vége” érzés

„Azzal, hogy anya lettem, nekem az első váratlan tapasztalat a szoptatás volt, amit bár a természet legnagyobb csodájának tartok, mégis azt gondolom, hogy a világ egyik legfárasztóbb dolga. A mellgyulladásokkal tarkított első hónapok viszonylag komfortos időszakát követően jött a »mikor lesz már végre vége« érzés, ami miatt persze bűntudatom volt. Aztán amikor vége szakadt, minden átértékelődött bennem” – emlékszik vissza Sára, akinek a példája azt is bizonyítja, hogy az évek előrehaladtával az anyai kihívások nem szűnnek meg, csak átalakulnak. 

A szoptatás is produkálhat váratlan helyzeteket
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

„A bosszantó dolgok között nekem ott a mérhetetlenül sok játék is, amiben bokáig gázolunk, és nincs már saját, »felnőttes« területünk – mindig van valahol egy elgurult matchboxkerék vagy babafésű. Egyébként éppen ezért alakult ki nálunk úgy az ajándékozás, hogy többen összedobunk egy nagyobb dologra a gyerekeinknek. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy a játékok csakis bosszantanak: pont emiatt lettek cuki adományozók a gyerkőceink, akik a megunt darabokat elajándékozzák azoknak, akik örülnek nekik.”

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.