A szülővé válás nem egyszerű küldetés. Felkészülni rá szinte lehetetlen, csak menet közben lehet beletanulni. Sok okos könyv szól arról, hogyan kell vagy lehet a feladatot abszolválni, de amit igazán tudni kell a szülővé válásról, vagyis az igazságot, még nem írta le senki… Legalábbis nagyon sokan így érezzük. Megkérdeztünk néhány édesanyát arról, nekik milyen olyan – főként bosszantó – dolgot hozott az életükbe az anyaság, amire nem számítottak.
Fantasztikus az anyaság, de valljuk be őszintén, ugyanakkor nagy kihívás is. A várandósságot, a szülést, a gyereknevelést sokszor valamiféle rózsaszín ködben derengő misztikumként aposztrofálják, és sokszor elfelejtik hozzátenni, a csoda megélése egyáltalán nem lesz könnyű.
Édesanyaként különösen nem. És nem csak azért, mert szülés után már nem lesz tökéletes az addig rugalmas, sima test. Ennél sokkal nehezebb, hogy már egyetlen nap sem lesz ugyanolyan, és ez a változatosság elsősorban már nem rajtunk múlik. Mindig alkalmazkodni kell valakihez, akiért ráadásul még felelősséggel is tartozunk, és rá kell jönnünk arra is, hogy nem fogunk tudni mindent mi magunk megoldani.
Mindent összevetve, az anyává válás minden nehézséget megér, hiszen megérkezik az életünkbe az az ember, akit a legjobban szeretünk. De ne tagadjuk le a nehézségeket, erőpróbákat sem! Nézzük, hogy a Dívány által megkérdezett nőket milyen váratlan kihívás elé állította az anyaság.
Fontos változás: „Mertem segítséget kérni”
„Azt hittem, hogy könnyű lesz a gyerekvállalás, hiszen többszörös mostohaanyukaként volt fogalmam arról, mi vár rám. De csak hittem… aki nem töltött el minimum heteket aktívan segítve egy újszülöttes, kisgyermekes családot, az csak nagyon romantikus elképzeléseket dédelgethet arról, milyen is a terhesség, a szülés, a gyermekágyi időszak, a hormoncunami” – mesél őszintén az általa megéltekről Judit.
„Úgy adódott, hogy nálam mindegyik traumatikus élménnyé vált, viszont nem akadt senki a környezetemben, aki felajánlotta volna a segítségét. Ma már, hogy a gyerekem egészséges, erős, és szakemberek szerint is rendben van, csakis annak köszönhető, hogy pszichológushoz fordultam.
Nagyon fontos, hogy merjünk segítséget kérni, hogy ne tagadjuk le az érkező, nem szokványosnak tűnő gondolatokat, és beszéljünk róluk, lehetőleg szakemberrel.
Mert a csöppnyi kis élet érkezése nem fog megfelelni a rózsaszín várakozásainknak: hangosabb, ijesztőbb, kimerítőbb, s ha nem volt biztonságos gyerekkorunk, könnyen előhozhat kezelhetetlennek tűnő érzelmeket. A támogató, őszinte anyakörök, barátnők, a pszichológus, pszichiáter viszont segítenek megélni a gyerekvállalással járó örömöt, ami ugyanúgy jelen van, mint a nehézségek, csak ki kell tudni ásni.”
Anya egyedül: „Tönkrement a párkapcsolatom”
„Az én listám biztos, hogy azzal kezdődne, hogy tönkrement a párkapcsolatom” – vágja rá gondolkodás nélkül Kata arra a kérdésre, hogy miben változott meg az anyasággal az élete.
„Bár lehet, hogy ez erős megfogalmazás. Nálunk a gyerekek születése valóban megváltoztatott mindent. Tulajdonképpen jól megvagyunk, nem szoktunk veszekedni sem, mindent meg tudunk beszélni, de mindketten éljük a magunk kis életét. Sokkal inkább egymás mellett, mint együtt.
Olyanok vagyunk, mintha jó haverok lennénk, nem pedig házastársak.
Úgy érzem, erről leginkább én tehetek, mert amióta a gyerekek megszülettek, nyolc éve velük alszom, és nem a férjemmel, így elhidegültünk egymástól. Az én életemben a két gyerekkel teljesen megszűnt az »én«, az, hogy én mit szeretnék, nekem mi a jó.”
„Sokkal jobban szorongok”
„Amióta anya vagyok, azóta tudom, amíg csak élek, lesz kiért aggódnom. Elmebeteg módon tudok a legegyszerűbb témában is idegeskedni a gyerekeimért, lásd lesznek-e barátai az iskolában, vagy nehogy leessen a tornán a gerendáról” – mondja Nóri, aki nincs egyedül a félelmeivel.
„Egyrészt soha nem gondoltam, hogy néha ennyire nehéz lesz. Másrészt azt sem gondoltam, hogy szülőként még magasabb szinten tudom produkálni a szorongást a legváltozatosabb, nem csak gyerekkel kapcsolatos dolgok terén. Harmadrészt, azt is meglepett, hogy felnőtt emberek milyen abszurd dolgokon tudnak egymásnak feszülni, például, hogy a harisnyát a bodyn kívülre vagy belülre kell tenni, ha harisnyát és bodyt is visel a gyerek” – teszi hozzá Barbara.
Edina életébe is óriási változást hozott az anyaság. A negyvenes évei elején járó fiatal nő életét teljesen felforgatta az új élmény. Mint mondja, arra aztán végképp nem számított, hogy mind a két gyermekét autizmussal fogják diagnosztizálni…
Megszületett a „mikor lesz már végre vége” érzés
„Azzal, hogy anya lettem, nekem az első váratlan tapasztalat a szoptatás volt, amit bár a természet legnagyobb csodájának tartok, mégis azt gondolom, hogy a világ egyik legfárasztóbb dolga. A mellgyulladásokkal tarkított első hónapok viszonylag komfortos időszakát követően jött a »mikor lesz már végre vége« érzés, ami miatt persze bűntudatom volt. Aztán amikor vége szakadt, minden átértékelődött bennem” – emlékszik vissza Sára, akinek a példája azt is bizonyítja, hogy az évek előrehaladtával az anyai kihívások nem szűnnek meg, csak átalakulnak.
„A bosszantó dolgok között nekem ott a mérhetetlenül sok játék is, amiben bokáig gázolunk, és nincs már saját, »felnőttes« területünk – mindig van valahol egy elgurult matchboxkerék vagy babafésű. Egyébként éppen ezért alakult ki nálunk úgy az ajándékozás, hogy többen összedobunk egy nagyobb dologra a gyerekeinknek. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy a játékok csakis bosszantanak: pont emiatt lettek cuki adományozók a gyerkőceink, akik a megunt darabokat elajándékozzák azoknak, akik örülnek nekik.”
