gondolatok 3 - Dívány

„ Szép az a ház, ahol a Násziványiék laknak.

Húsvétkor a pletyka, mint jó rágógumi, ami kitölti egyes családi, vagy egyéb társaságokban az űrt és nyúlik, meg beragad mindenhová, új dimenziókat nyit meg.

A szülő a gyerekét varázsszemmel nézi. Ettől megszépül a legványadtabb kislány is.

Hajnalban az ember agya néha tompa, főleg, ha ez az év első napfelkeltéje.

A szinglikérdést sokat boncolgattuk már, s nagyjából annyit lehetne filozofálni, moralizálni a témán, mint a „Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?” kérdéskörön.

Minél öregebbek vagyunk, annál többször hagyja el a szánkat a „ha még egyszer kezdhetném, …” című mondat, s különböző strófákkal egészítjük ki, mikor, mi hiányzik éppen az életünkből.

Már régóta tudom, hogy az alapvető problémája a mai embereknek az, túl sok idejük marad gondolkodni, s az élet működése mellett legtöbbször csak asszisztálunk.

Én azt gondolom magamról, hogy köztudottan nem vagyok egy szervilis alkat, ráadásul mások szenvedése csak erős érzelmi kötelék alatt hat meg, no meg persze, ha gyerekről és állatról van szó, értelmi és fizikai fogyatékosokról, vagy bárkiről, akit igaztalanul bántanak, főleg, ha az ellenfél az erősebb.

Childfree. Az angolok találták ki ezt a szót, hogy megkülönböztessék a tudatosan gyermeket nem vállalókat azoktól, akiknek valamilyen oknál fogva nem lehet.

Mi van, ha csak az anyaság határoz már meg? Miért nehéz megtalálni magunkat más szerepben? Lehet, hogy nem is vágyunk másra? Gondolatok.

Beleszólhatunk-e a gyerekünk életébe, ha látjuk, hogy rossz úton halad, vagy bízzuk rá és szeressük?

Néha azt gondolom, valamelyik gyerekemet elcserélték a kórházban. nem értem, két azonos tőről fakadt gyerek hogy lehet ennyire különböző "külsőleg és belsőleg" egyaránt.