gondolatok 2 - Dívány

Vége a hosszú hétvégének, tele a fejem a családdal.

„A semmi a minden, a minden az semmi, ahogy az első percben, csak úgy szabad szeretni.” (Gyurkovics Tibor: Örök) Hogy ez mennyire igaz, nem is tudjuk igazán, mint ahogy azt sem, hány elkótyavetyélt évet halmozunk fel magunk mögött egy rossz házassággal.

Tegnap egy barátommal beszélgettem a női lét kérdéseiről.

Az elmúlt hetekben, napokban a szülést rágtuk csontig, végül is miről csámcsoghatunk mi, egy rakás nő együtt a tyúkólban, ugye? Na jó, egy csomó másról is, egy aspektusát azonban még nem rágtuk velőig: vajon ha apán múlna a szaporodás, üres lenne-e a föld? Nem régen ontotta ránk a bulvár, hogy lányt szült a férfivá operált nő , ami sokkal jobban hangzott volna, ha úgy írják, hogy lányt szült a férfi, de hát azt nem lehet.

A szombati anyanaplót azért kaptam, hogy legyen egy hely, ahol csak úgy filózgatok bele a világba.

Amikor kinyitottam a fridzsiderajtót, egy kis zöld kéz nyúlt ki.

A felnőtt emberek agyrágógumija sokszor egy bulvárlap, ami általában arra jó, hogy a wc-ben ne unjuk magunkat halálra, hiszen oda azért csak nem viszünk súlyos irodalmat.

Vannak olyan napok, amikor a világunk atomjaira hull, szétzuhan, mi pedig a közepén csak pislogunk és nem vesszük fel a tempót.

Figyelj, ezt most csak neked mondom halkan, neked, aki az irodában kávézol a monitor előtt, s álmosan olvasol, hiszen csak ketten vagyunk.

Az utóbbi időben sokszor olvastam, hogy milyen jó lenne egy férfi írását is olvasni, így úgy gondoltam, papírra, akarom mondani monitorra, vetem az Önöket is érintő gondolataimat.

„Ugyan már, véletlenül nem lehet teherbe esni!” Legyintek.

Azért, hogy ne csak a brit tudósokról olvassunk, hanem hülye anyákról is (konkrétan rólam), gondoltam megosztom veletek hétvégi mulatozós élményemet, ami önmagában természetesen nem hírértékű esemény, talán csak tanulságos.