Német szomszédunk gyalázkodó levélben kifogásolta, miért élősködünk az állam nyakán. Aztán kiderült róla: magyar.
Az idei tanévben négy bevándorló gyerek érkezett az iskolába, ebből ugye három az enyém.
Család. Napi rutin. Túró. Csak néhány dolog azök közül, amelyek három hónap máshol élés után hiányoznak.
Az őszi szünet után a matekot és az angolt tanulják majd a normál, német osztállyal, majd hat hét után még két tárgyat.
A keletnémetek is lusták, a kutyaszar mindent beterít, szelektív hulladékgyüjtés pedig csak elméletben létezik.
Sok szempontból érdekes és lenyűgöző dolog egy működő demokráciában élni. Nyolc dolog, ami itt jobban megy.
Elcuccolunk a négy gyerekkel, és ehhez már nem kell gyámhatósági engedély, csak a volt férjem beleegyezése. Nagycsalád emigrál.
Menni, menni, el innen. A négyből három ősszel már kint kezdi az iskolát, a férjem céget alapít, és megvan a lakás is. Júliusban indulunk!
Hiába ajánlottam fel, hogy előre fizetek egy évet, német munkahely híján az összes lakásból elhajtottak. Másnap reggel aztán megtört a jég.
Kiderült, a hivatalos, 60 napos határidő valójában 160 is lehet, úgyhogy ingázunk majd ügyintézni.
Az indulás előtti este kilyukadt a teherautó turbócsöve, így majdnem meghiúsult a költözés. Nagycsalád Németországba emigrál.
Freitalba cuccoltunk, kismacskával és palacsintával könnyen beilleszkedtünk. Viszont ennyi kutyaszart még Magyarországon sem láttunk, és részeg vendégmunkásokkal is találkoztunk.
