Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Sok szempontból érdekes és lenyűgöző dolog egy működő demokráciában élni. Nyolc dolog, ami itt jobban megy.
Öt hónappal azután, hogy négy gyerekkel és egy macskával magunk mögött hagytuk Budapestet és egy keletnémet városba, Freitalba költöztünk, az eddigi személyes tapasztalatok alapján összeírtuk, mik azok a dolgok, amiket egyáltalán nem hiányolunk Magyarországról. (Korábban összeszedtük azokat a dolgokat is, amik hiányoznak, arról ide kattintva olvashat.)
Lehúzás, átvágás üzletekben
Míg Magyarországon nemzeti sport a trükkös lehúzás, itt még nem vágtak át minket. A kasszánál nem húzzák le kétszer a vonalkódot, nem adnak vissza egy-két euróval kevesebbet, nem akarják a romló húsokat frissként ránk sózni. Ezzel szemben azon csodálkozunk, hogy a felvágottak nem romlanak meg a hűtőben a megszokott két nap alatt, az érett (nem, nem a túlérett) banánt pedig már féláron adják az éretlenhez képest. Nem tartozik ide szorosan, de szuperudvariasak az eladók, eleinte zavartan néztünk egymásra a férjemmel, amikor a pénztáros megkérdezte, hogy vagyunk, minden rendben van-e, megtaláltunk-e mindent, amit kerestünk.
Hírek
Azon kívül, hogy figyelemmel tartjuk a németországi történéseket, nyilván olvasunk magyar híreket, amik pillanatok alatt felzaklatnak minket. Több, külföldön élő ismerősünk ignorálta már ezeket, és nagyon helyesen teszik. Ha a kivándorolt magyarokat is érintő döntések születnek, azt a német sajtóból úgyis meg fogjuk tudni.
Bürokrácia
A házastársi örökbefogadásunkról a magyar jogszabály szerint az erre irányuló kérelem előterjesztésétől számított 60 napon belül döntenie kell a gyámhatóságnak, ám ez a gyakorlatban nem így működik. Hat hónapot vártunk a határozatra, azóta eltelt több mint egy hónap, de a gyerekek személyi igazolványát és útlevelét még mindig nem tudtuk megcsináltatni. Az anyakönyvi hivatalhoz ugyanis nem érkezett meg a határozat, ami alapján ki lehetne állítani az anyakönyvet. Persze, senki nem tudja, miért nem.
Ezzel szemben Németországban eddig mindent pillanatok alatt elintéztünk, a folyó ügyekről pedig meglepő mód nemcsak a határozatot kaptuk egyszer csak, hanem a hivatalok menet közben is kiküldenek egy levelet arról, hogy nyugalom, az ügyünk feldolgozás alatt áll.
Bizalmatlanság
Míg Magyarországon a politikusok is képtelenek példát mutatni, lopnak, csalnak és hazudnak, addig az egyszeri ember is bizalmatlan lesz még az anyjával szemben is. A helyzet itt sem rózsásabb - már ami a magyarokat illeti. Egyik frissen megismert, németországi magyar ismerősöm mesélte, hogy ha meghallja, hogy valaki magyarul szólal meg mellette, inkább csendben marad, mintsem üdvözölje földijét. A helyzetet a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitással, és az egymás zsebében turkálással magyarázta.
Úthálózat
Közhelyes, hogy itt a mellékutca is jobb, mint odahaza az M6-os, de jórészt tényleg így van. Pedig mi a keleti oldalon élünk, ahol a hozott örökség nagyjából azonos volt a miénkkel. Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy mindig dolgoznak valahol, így gyakran találunk félig, vagy teljesen lezárt utcákat, de autópálya-szakaszokat is. Ráadásul nem csak az aszfalt minősége és a kátyúk hiánya feltűnő, hanem az általános átgondoltság és rendezettség is. A mozgássérült-parkolókat nem fantomfestékkel jelzik, parkolóhelyek pedig mindig, mindenhol vannak. Gyakran egy-két órán át ingyenesen, de ha fizetős is, a történelmi belvárosban is meg lehet úszni egy euróért egy órát.
Közlekedési kultúra
Németország láthatóan másképp szocializálódott a közlekedésben, mint mi, magyarok. Borzasztóan szabálytisztelők, a sárga lámpánál nem gyorsítanak, a buszt kiengedik, és nem állnak meg "csak tíz percre" elakadásjelzővel. Ugyanakkor szinte elképzelhetetlen, hogy az elsőbbségről lemondjanak, hiszen a szabály egyértelműen rendelkezik, ki mehet először. Ebből fakadóan persze az elsőbbség átadását is bizalmatlanul kezelik, ha százméterekről lassítva jelzem, hogy mehet, akkor is csak lassan, gyanakvóan csorog ki elém. Viszont a nemhivatalos jelzéseket itt is tömegesen szarják le - a bevásárlóközpont családosoknak fenntartott parkolójába összesen egyszer tudtunk beállni, mert Smartok, pickupok, kétüléses roadsterek foglalták el. Persze, hiszen nem egy hivatalos kresz-tábla jelzi, és különben is, nekik is van családjuk.
Szomszédok
Abszolút személyes tapasztalatként mondom, hogy Budapesten nem sikerült egy olyan környékre sem költöznöm (Svábhegy, Csepel, Kispest, Óbuda), ahol ne lettek volna családi balhék valamelyik szomszédban. A panellépcsőházban ráadásul általánossá vált, hogy összefirkálják a falat, bevizelnek a liftbe, az erkélyre nem lehetett teregetni, mert a felettünk lakó minden nap kirázta a rongyszőnyegét, a stb. A legtöbbjük visszaköszönni sem tudott.
Freitalban a legelső nap figyelmeztetett minket az egyik szomszéd, hogy a pince penészesedni szokott, így gondoljuk meg, miket tárolunk majd ott. A harmadik nap a felső szomszéd elmagyarázta az itteni szelektív hulladékgyűjtés módját, és lepénnyel leptek meg minket. Az oda-vissza ajándékozás egyébként szokássá vált, ha én sütök valamit, abból biztosan kap a szomszéd család, és ez fordítva is jellemző. A lépcsőház kövéről enni is lehetne, hangoskodásnak nyoma sincs.
Iskolai menza
A gyerekek részéről a legnagyobb meglepetéssel az iskolai menza szolgált, soha nem fogják visszasírni a zsírtól tocsogó mócsingpörköltet és a csomós főzelékeket. Ahogyan korábban is megírtam, háromféle menüből lehet választani, ebből minden esetben van egy vega egytálétel. A kaja ízlik nekik, maradék pedig azért marad, mert nem bírják megenni, akkora az adag.
