Ahogyan Magyarországon, Freitalban is szeptember 1-jén kezdődött el tanév, de ez tartományonként változik, egy szintén kint élő volt osztálytársam gyerekei például egy héttel később kezdték el az iskolát. Nagy volt az izgalom, hiszen az oktatási hivataltól kapott ajánlás a kezünkben volt már, a suliban viszont nyári szünet tombolt, így augusztus utolsó hetében tudtuk csak megejteni a beiratkozást. Ez szerdán történt, a következő hétfőn pedig már elkezdődött a tanítás.
Az idei tanévben négy bevándorló gyerek érkezett az egyébként 80 százalékban német diákokból álló iskolába, ebből ugye három az enyém. Legelső nap a pedagógus ismételten felmérte a nyelvi tudásuk szintjét, mindössze ezzel a négy gyerekkel foglalkozott két órán keresztül, majd haza is jöhettek. Mint kiderült, Botond elég jól tud németül, úgyhogy ő a második nap átkerült a tavalyi bevándorlók haladó csoportjába, míg a többieket azokkal a gyerekekkel vonták össze, akik múlt tanév végén érkeztek, vagyis nem volt még elég idejük elsajátítani a nyelvi alapokat. Botond csoportja hat főből áll, Bendegúzék pedig heten vannak.
Hülye, aki mondja!
A bevándorló gyerekek között van portugál, iraki, iráni, bolgár, afgán és lengyel. Az idegengyűlölők és előítéletesek ezen minden bizonnyal fennakadnának, de mi kifejezetten örülünk ennek. A kezdeti szegregálás (vagyis a kis csoportos nyelvi előkészítő) előnye ugyanis, hogy a gyerekeink nincsenek kétségbeesve, hogy sok mindent nem tudnak, hiszen rajtuk kívül szintén vannak olyanok, akik nem értik a nyelvet. Nem maradnak le tananyagokkal a nyelvi nehézségek miatt, van idejük pótolni az esetleges lemaradást. Remek alkalom ez az elfogadás megtanulására, a másság tolerálására is, ráadásul egymás kultúrájából is csurran-csöppen nekik.
Az új német szavak mellett már az első napokban szívták befele a lengyel és dari kifejezéseket, megismerték a perzsa-arab írást, a bolgár kisfiúnak pedig Rozi segít eligazodni a latin ábécé világában. Sajnos vannak, akik úgy képzelik el a bevándorló csoportot, mint valami neveletlen csürhét, akik bicskákkal felfegyverkezve járnak az iskolába, pedig teljesen hétköznapi, életvidám és gyönyörű gyerekekről van szó. Se nem jobbak, se nem rosszabbak senkinél - vagyis mindenképp jobbak azoknál a magukat intelligensnek valló felnőtteknél, akik ilyen előítéletekkel bírnak még gyerekekkel szemben is. Le lehet ülni, egyes.
Nincs stressz, nincs gyomorgörcs
Az integrálás folyamata és ideje annak függvényében dől el, ki mennyire halad a némettel. Egyelőre úgy tűnik, gyorsan tanulnak, de nem irigylem a tanárukat, akinek a német szavak és kifejezések megtanításához tucatnyi szótárat kell előszednie. Mivel Botond csak német nyelvet tanult az iskolában, ezért neki be kell hoznia a lemaradását angolból. Őt heti öt órában beültetik a normál osztályú ötödikesek angol órájára, azaz az ő esetében valamilyen szinten már elkezdődött az integrálás. Fogalmam sincs, honnan a tudása, valószínűleg a számítógépes játékoknak köszönhetően nagyon sok mindent ért angolul is, így egyáltalán nem jött zavarba. Pedig még egy felnőttnek is nagy kihívást jelentene németül tanulni az angol nyelvet.
Ami a legfontosabb: nincsenek leterhelve. Írásbeli házi feladatuk alig van, itthon egy óra alatt megtanulják a feladott tananyagot, és ez az általános Németországban. Minden gyerek számára megadatott az iskola utáni pihenés, nem kell este nyolcig-kilencig szenvedni a könyvek felett. Nincs stressz, a kölkök gyomorgörcs nélkül mennek iskolába, nem az alapján ítélik meg őket, hogy mi az, amit nem tudnak, hanem, hogy mit tudnak.
A rendszerben egyelőre azt fájlalják, hogy az első tanítási óra fél nyolckor kezdődik. Ezzel szemben öt órájuk van minden nap, így délben már végeznek, ebédelnek és jönnek haza. Második félévben már szeretném, ha napközisek lennének, úgy reményeink szerint még több német kifejezés ragad majd rájuk a gyerekek között focizás, társasjátékozás közben.
Folytköv.
