Lecke a rasszizmusról: a tanár, aki egy nap alatt összeugrasztotta az osztályát

Olvasási idő kb. 4 perc

1968. április 4-én lelőtték az afroamerikai polgárjogi mozgalom vezetőjét, ifjabb Martin Luther Kinget. A merénylet másnapján egy 36 éves iowai tanárnő sietős léptekkel indult a munkahelyére: vakmerő gyakorlatot talált ki harmadik osztályos diákjai számára, és bízott abban, hogy a rasszizmusról szóló leckét egy életre megtanulják a gyerekek.

A pszichológiatörténet egyik leghíresebb kísérlete nem laboratóriumban zajlott, hanem egy osztályteremben az Iowa állambeli Riceville-ben. Aznap a kis Stephen Armstrong érkezett elsőként a suliba, aki a beszámolók szerint megkérdezte a tanító nénit, hogy „miért gyilkolták meg azt a királyt” (angolul king). 

Jane Elliott elmagyarázta az osztálynak, hogy Martin Luther King az afroamerikai emberek egyenlőségéért harcolt, és felajánlotta a tanítványainak, hogy egy feladat kipróbálásával a saját bőrükön tapasztalhatják meg az előítéletek hatását. A tanulók beleegyezését követően olyan demonstrációt tartott, ami egy csapásra az amerikai antidiszkriminációs nevelés előfutárává tette a pedagógust.

A kék szemű gyerekek okosabbak, tisztábbak, civilizáltabbak

Elliott először is két részre osztotta a csupa fehér gyerekből álló osztályt: a kék szeműekre és a barna szeműekre. Kijelentette, hogy a kék szemű gyerekek jobbak, felsőbbrendűek. A barna szemű diákokat ezzel szemben megbélyegezte: azt mondta, hogy ők lusták, ügyetlenek, csökkent értelmi képességűek – azon mondvacsinált oknál fogva, mert több a szervezetükben a melanin. Ezeknek a gyerekeknek ráadásul egy megkülönböztető gallért is viselniük kellett, ami miatt messziről ki lehetett szúrni a csoporthovatartozásukat. Nem ihattak a falikútból sem, nehogy megfertőzzék a kék szemű tanulókat. A kékszeműség viszont különböző előnyökkel járt, például hosszabb ebédszünetet kaptak a gyerekek, a nap folyamán pedig sok-sok dicséretet. 

A gyerekek viselkedése azonnal megváltozott

Egyetlen nap elegendő volt ahhoz, hogy a kirekesztés káros következményei éreztessék a hatásukat. A kék szemű diákok feljogosítva érezték magukat arra, hogy kritizálják, zaklassák, bántalmazzák a barna szeműeket, akik egyre szolgálatkészebbek és félénkebbek lettek. A barna szemű tanulóknak csökkent az önbizalma, és olyan órai feladatokkal is küszködni kezdtek, ami máskor nem okozott számukra különösebb nehézséget. A kék szeműek iskolai teljesítménye ezzel párhuzamosan javult, szinte megtáltosodtak a tananyag elsajátításakor. 

Aztán fordult a kocka 

Mivel a gyakorlat egy pénteki napra esett, a tanórák végeztével a gyerekek hazamentek hétvégére. Amikor hétfőn ismét megjelentek az iskolában, Elliott megcserélte a szerepeket, és azt állította, hogy igazából a barna szemű tanulók a felsőbbrendűek. Egy kicsit enyhébb változatban ugyan, de aznap ismét lejátszódtak az előzőhöz hasonló dinamikák. A barna szeműek nem voltak kifejezetten együttérzők, amikor hatalomhoz jutottak, inkább revansot akartak venni. Amikor a tanárnő délután végre lefújta a gyakorlatot, a gyerekek megkönnyebbülten összeölelkeztek, és megfogadták, hogy senkit sem fognak ezentúl a külseje vagy a csoporthovatartozása alapján megítélni. 

A kétnapos gyakorlat végére kibékült az osztály
Fotó: Pinterest

Nekik egy nap, másoknak egy egész élet

Miután Elliott sajátélmény-gyakorlatának híre ment, meghívást kapott egy televíziós műsorba. Csak pár percig tartott az interjú, de ezután óriási felháborodás zúdult a pedagógusra. Jane Elliott a társadalmi egyenlőtlenségek egyik jellegzetes megnyilvánulását látta abban, ahogyan a fehér közönség mély aggodalmát fejezte ki a fehér gyerekeket mindössze egy napig érő negatív bánásmód miatt, miközben tétlenül nézte, hogy a fekete gyerekeket életük minden egyes napján fenyegeti a rasszizmus.  

A tanárnő később számos iskolában és munkahelyi tréningek alkalmával tartotta meg a feladat különböző változatait, és az előítéletek elleni fellépés egyik kiemelkedő alakjává vált. 15 év múlva egy dokumentumfilm kedvéért újra találkozott egykori diákjaival, akik közül sokan arról számoltak be, hogy ugyan gyerekként azon a hétvégén gyűlölték a tanárnőt azért, amit tett velük, de hosszú távon életük meghatározó élményévé vált a kísérlet. 

Jane Elliott később cégeknek tartott tréningeket az elfogadásról
Fotó: Pinterest

Ha egy csoport szabadsága sérül, mindannyiunké sérülhet

Mindannyian különbözünk egymástól valamiben: van, aki szemüveges, bajuszt visel, vagy minden este megeszik két kanál nutellát lefekvés előtt. Ezekhez a jellemzőkhöz azonban – nem úgy, mint a nemhez, az életkorhoz, a bőrszínhez vagy a szexuális irányultsághoz – a mai társadalomban nem kapcsolódik rendszerszintű elnyomás, még ha bizonyos helyzetekben származhat is kellemetlenségünk belőle. De a köztünk lévő legapróbb különbségek is óriásira duzzadhatnak, ha a hatalom értéket kezd párosítani hozzájuk, és politikai tőkét igyekszik kovácsolni a gyűlöletkeltésből

Ezért is fontos, hogy elvi alapokon fel tudj háborodni az előítéletes viselkedésen akkor is, ha nem te vagy az, akit az erőszak közvetlenül fenyeget. Martin Luther King szavaival élve: „A bárhol elkövetett igazságtalanság mindenhol az igazság létét veszélyezteti.” Ne hagyjuk szó nélkül.

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.