Illemszabályok, etikett, erkölcs: hová tűntek az udvarias gyerekek?

A mi szüleinknek gyerekként – a mai gyerekek szemével nézve – kemény viselkedési szabályoknak kellett megfelelniük. Az ő idejükben természetes volt, hogy magázták a szüleiket, ez volt talán az egyik legfontosabb eszköz a tisztelet kifejezésére. A házban tilos volt hangoskodni és szaladgálni. Ha a gyerekek egy szobában játszottak és egy felnőtt lépett a helyiségbe, akkor a játékot abbahagyva felálltak, üdvözölték a felnőttet és tiszteletüket kifejezve beszélgettek vele. Ma már ez elképzelhetetlen. Tényleg annyival vadabbak és tiszteletlenebbek a mai gyerekek? Egyikük sem tudja, „hol a helye”? Miért nem adják át a helyüket a buszon, köszönnek legalább vissza vagy veszik ki a rágót a szájukból? Miért üvöltenek a szüleikkel, gúnyolnak másokat? Ennyire megváltozott a világ? Surányi Tímea, a Tinillem című könyv írója izgalmas beszélgetésre invitál: utánajárunk, hogyan változtak az illemszabályok és azok megítélése, és mi történik a fiatalsággal. 

A régi szabályok nagyrészt eltűntek, közvetlenebb a viszony. Sokkal kisebb a távolság a gyerek és a felnőtt között, így könnyedebb a beszélgetés, a gyerekek pedig nem élnek félelemben. Ez abszolút pozitív változás, még ha sokan inkább a veszteségeket számolják is. Mi volt az oka a régi szigorúságnak?

Amikor még több generáció együtt lakott, akkor a nagyszülők sokat voltak a gyerekekkel, hiszen a szülők dolgoztak. Volt idejük besegíteni a gyereknevelésbe, példát mutatni, illemtudó gyerekké nevelni az unokájukat. Ma már nagy többségben csak a szűk család él egy háztartásban. Ezért a szülő az, aki a saját mintájával tudná a legjobban megteremteni az alapokat az illedelmes viselkedés területén is. Sajnos azonban az együtt töltött minőségi idő nagyon kevés, valamint nem is tartják olyan fontosnak az ezzel a témával való foglalkozást. Sokszor a szülők nem veszik észre azt, ami a nagyszülőknek már rég szúrná a szemét… ami nem más, mint hogy az unokájuk tiszteletlen. Az idősebbek nem többet szeretnének, csak hogy tisztelettel köszönjenek, odafigyeléssel beszélgessenek, ne káromkodjanak (legalább a felnőtt jelenlétében ne), ne legyenek durvák egymással, legyenek tekintettel a körülöttük lévőkre. És igazuk van. Annak ellenére, hogy a viselkedési szabályok lazultak, sok helyen családon belül sem természetes a betartásuk. Akkor hogyan várhatnánk, hogy a gyerekek egy közösségben tekintettel legyenek a körülöttük lévőkre, figyeljenek egymásra, tudjanak uralkodni a saját indulataikon?

Az udvariasság mindig két irányba hat, ez tény. Mire jó még, miért éri meg betartani a szabályokat?

Az az ember, akinek e területen hiányossága van, az úgy vár el tiszteletet, megbecsülést a másik féltől, hogy ő maga érdektelen, tiszteletlen. Jó példa erre a közlekedési morálunk. Szinte mindennapi dolog a durvaság, személyeskedés. Mennyivel nyugodtabb lenne a közlekedési élményünk, ha a kölcsönös odafigyelésre, megértésre, tiszteletre alapulna. Azzal, hogy a gyerekeinknek példát mutatva élünk, nekik is természetessé válik a helyes viselkedés. Hiszen nem nagy dolgokról van szó, ami viszont az életüket nagyban befolyásolhatja. Ha a gyerek tisztában van a helyes viselkedés alapjaival, akkor az önbizalmat ad neki, magabiztosságot a minőségi emberi kapcsolatok kialakításában. Közösségbe kerülve figyelni fog a körülötte lévőkre, a kapcsolatai kiegyensúlyozottak lesznek. Remélem, egyre többen felismerik ennek fontosságát, elsősorban a gyerekeik miatt, és megteremtik annak a lehetőségét, hogy a gyerekek utánzással, beszélgetéssel elsajátítsák ezeket az illemtani és viselkedési szabályokat. 

Ezek szerint helyesled a régi illemszabályokat? Például most is magáznunk kellene a szüleinket?

Azokat az illemszabályokat helyeslem, amelyek az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést mutatják. Véleményem szerint régen a gyerekektől elvárt viselkedés nagyon szigorú volt, örülök, hogy én már egy későbbi időszakban nőttem fel. 

Mi az, amit szerinted ma is meg kéne tartani a régi szabályokból, és melyek azok, amik tényleg elavultak?

Női szemmel nekem nagyon tetszik, amikor a férfiak előzékenyek a nőkkel, például lesegítik a kabátjukat, kinyitják előttünk az ajtót. Ezt a szabályt megtartanám. Elavultak a gyerekekre vonatkozó szabályok (szerencsére), és a levelezés illemtana is lassan feledésbe merül. Megváltozott a világ, felgyorsult. Nyitottabbak vagyunk. A kommunikációban is hatalmas változások történtek: pár évtizede még csak a személyes találkozás, levelezés és a vezetékes telefonálás jöhetett számításba, ma már ugye tudjuk, hogy számtalan módja van a kommunikációnak.

Jogos-e elvárni egy gyerektől, hogy ne rohangáljon és kötelezően puszit adjon?

Nem. A családban a gyerekek a szülői mintán keresztül ismerik meg az illemszabályokat. De attól, hogy mi a nagyszülőkkel puszival köszöntjük egymást, nem várom el tőlük, hogy ők is ezt tegyék, bár az utánzás miatt ők is így köszönnek. Ugyanakkor például a dackorszakban ha a gyerekem nem akart puszit adni, nem erőltettem, és szerencsére a nagyik sem. A rohangálás már más kérdés. Függ a lakás méretétől és attól, hogy éppen mit csinál a család. Természetesen az, hogy mindenkor tilos, nekem túlzás. 

Hol látod az egyensúlyt a gyerek jogainak és érdekeinek képviselete és az illemszabályok betartása között?

A legjobbnak azt tartom, ha a gyerek a szülői mintán keresztül tanulja meg az illemszabályokat. Így biztosan nem sérülnek a jogai és érdekei. Én személy szerint nem szeretem a „Köszönj a néninek... köszönj már a néninek!”  mondatokat, amelyek egyre erélyesebbek. Tuti nem fog köszönni a gyerek, ráadásul rosszul is érzi magát. Helyette én azt találtam ki, hogy megbeszéltem a saját gyerekeimmel, hogy akinek én köszönök, annak a személynek legyen szíves ő is köszönjön. Szuperül bevált. 

Milyen eszközöket lehet és szabad bevetni az illemszabályok betartatása érdekében, és milyeneket nem? Ebben is lényeges különbség van múlt és jelen között, gondoljunk csak a verésre. Egyrészt nem ragaszkodunk a tradíciókhoz, nem félünk attól, másoknak mi a véleménye, így a fő hajtóerő, ami az illemszabályokat betartatta az emberekkel, tulajdonképpen eltűnt. Helyette milyen jó módszerek segítenek illedelmes gyereket nevelni?

Éppen amiatt kezdtem el ezzel a témával foglalkozni, hogy láttam, mennyire hiányos a helyes illem- és viselkedésszabályok betartása. Sokszor láttam, hogy a gyerekek a zavarukat palástolják a csúnya viselkedéssel, lazának próbálnak mutatkozni, közben csak egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ilyen lehet például egy vendéglőben szépen megterített asztal, ahol már több evőeszköz, több pohár, valamint ruhaszalvéta van az asztalon. Úgy gondolom, hogy ha ismerik a szabályokat, akkor magabiztosabbak is lesznek. Ez elindít egy folyamatot, ami egymás iránti kölcsönös tiszteletet, megértést eredményez. Nem lesz ciki udvariasnak lenni, hiszen jó érzés, ha az embertársaink megbecsüléssel vannak irántunk. Bízom abban, hogy ha mások véleménye nem is számít sok embernél, azért a saját értékrendjével mindenki tisztában van, és ha tiszteletet, megbecsülést vár el a másik embertől, ő maga is ezt adja. A kioktató stílus azonban egyáltalán nem célravezető. Helyette, amint említettem, a szülői minta lehet a legfontosabb, valamint a beszélgetés.