28 éves, és a szülei keresnek neki feleséget: ilyen egy elrendezett házasság a 21. században

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy világban, amelyben a tradíciók megtartó ereje elolvad a közösségi média instant megoldásai miatt, talán furcsának, meghökkentőnek, egyenesen érthetetlennek tűnhet, hogy az elrendezett házasság intézménye még létezik. A furcsaságok ellenére mégis van logika a rendszerben, ha a dolgok mélyére nézünk.

Indiai származású párom unokaöccse, aki a családdal együtt az indiai Delhitől hozzávetőleg két órára lévő városban él, elérkezett abba a korba, amikor meg kellene házasodnia. De mi az, hogy kell? Hogy lehetséges ez a 21. században? Úgy, hogy évezredes tradíciók nem tűnnek el a süllyesztőben csak úgy.

Így keresnek a szülők feleséget

Nyugati társadalmakban ma már a szülők a gyerekükre bízzák a párválasztást, és csak akkor avatkoznak közbe, ha úgy vélik, a lányuk vagy a fiuk esetleg veszélyben van, vagy a pár „rossz hatással van rá”. Hogy ez mit jelent pontosan, természetesen szintén szubjektív, tehát ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, nálunk egyes szülők nem próbálják befolyásolni gyermekük döntését. 

A házassággal és az esküvővel kapcsolatban számtalan tradíció él Indiában, az egyik az, hogy a menyasszony kezét hennával díszítik fel
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A tradíciók szerint Indiában még ma is többnyire a szülők keresnek párt gyermeküknek. Ezen a ponton már keverednek a modern és ősi módszerek, mivel léteznek párkereső oldalak, ahová a fiatalok feltöltik a profiljukat. 

Igen ám, de ezt ne úgy képzeljük el, mint a Tindert, és ebben a folyamatban az ifjú nincs egyedül, ugyanis ha ráakad egy szimpatikus egyénre, akkor akár az egész család véleményt formálhat a delikvensről. 

A döntést azonban más faktorok is befolyásolják, például az, hogy az asztrológus szerint a házasulandók illenek-e egymáshoz a születési képletük alapján. Ha nem, vagy felmerül valamilyen probléma, például, hogy a képlet szerint nehézségekbe ütközik majd a gyerekvállalás, vagy sokat fognak vitatkozni, akkor a folyamat itt leáll, és újabb pár után kell nézni. 

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy sajnos akadnak olyan asztrológusok is, akik abból csinálnak üzletet, hogy állandóan találnak egy akadályt, így a szülők „visszatérő vevőkké” válnak.

Természetesen ez nem ment meg senkit a válástól, hiszen tökéletesen passzoló képlettel is tönkremehetnek a kapcsolatok, és a válás már Indiában sem tabu.

A szülők és a gyerekek elvárásai

Ha magunkba nézünk, tudjuk, hogy mindenkinek vannak elvárásai a párkeresés során, a kultúrájától függetlenül. Ezek sokszor teljesen normális kívánalmak, ám azért láttunk már extrémeket is. Míg mi ezt nem fogalmazzuk meg nyíltan, Indiában gyakran előfordul, hogy a felek teljes listákkal állnak elő jövendőbelijük foglalkozását, magásságát vagy akár egészségi állapotát illetően. Igen, ez biztosan extrémnek tűnik, ám vegyünk figyelembe valami nagyon fontosat: a szülőket az a szándék vezérli, hogy gyermekük boldog, kiegyensúlyozott életet éljen. Vagyis ez nem tér el a nyugati társadalmakban élők gondolkodásától, csak a megvalósítás más. 

A szülők mellett a család többi tagjának is beleszólhat a házastárs kiválasztásába
Fotó: VW Pics / Getty Images Hungary

Nem mindenhol így működik, de a párom unokaöccsének azért van beleszólása a sorsába. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy miután megvolt az összes előzetes „ellenőrzés”, találkozott a két család, utána a fiatalok elkezdenek ismerkedni

Ha ezen a ponton kiderül, hogy mégsem működik a dolog, nem erőszakolják bele a házasságba egyik felet sem.

Mi erre azt mondjuk, elrendezett házasság, de ha kissé hátralépünk, láthatjuk, hogy valójában ez a tradíció védőhálót is jelenthet. Nyilvánvalóan nem megoldás mindenre, nem óvja meg a jövőbeni férjet és feleséget a mindennapok problémáinak megoldásától, vagy veszi le a felelősséget a vállukról. 

Igen, egyes tradíciók, rítusok idejétmúltnak tűnhetnek ma már – nemcsak az elrendezett házasság, hanem akár nagyanyáink korából az udvarlás egyes formái –, amikor a TikTokon percenként jelennek meg az új fogyókúrás trendek, vagy sztárok magánéletének morzsái. De pont egy ilyen világban ezek adnak keretet, fogódzót, igazodási pontot az életünknek, amikor úgy érezzük, túl gyorsan pörög a világ.

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy mi mindent lehet tanulni egy másik kultúra konyhaművészetéből, és hogy ez milyen hatással van egy párkapcsolatra, olvasd el ezt a cikkünket.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.