Édesanyám rossz étvágyú, vézna kislány volt, ezért étvágynövelő injekciókúrára hordták a szülei. Néhány évvel később gusztusos felnőtt nővé cseperedett, és még újabb néhány évvel később már azt se tudta, hogy harcoljon a fogyókúrájával a finom falatok ellen, mint a legtöbb nő.
Előzmény
Én gyerekként sokszor hallottam, hogy sápadt vagyok, ezért néha vérvételre vittek. A betegségben megduzzadt nyirokmirigyemmel specialistához mentünk, egy éjszaka pedig ráadásul arról panaszkodtam szüleimnek, hogy kettős látásom van. Hamarosan több orvost is felkerestünk, mire kiderült, oldalt fekve alszom, s olyankor bizony gyakori, hogy ha kinyitja az ember a szemét, a párna felgyűri arcát, bezavar a látott képbe, és az megkettőződik. Ez a „betegségem” is szerencsésen megoldódott, de azóta valahogy én is sokat aggódom saját gyermekeimért.
Örökség
Második gyermekünket csecsemőként nem mertük a földre tenni, hogy másfél évvel idősebb testvére ne passzírozza agyon, ha szaladgálhatnékja támad véletlenszerűen a lakásban. Így a kicsi sokáig csak a franciaágy közepére téve szemlélte a nagyvilágot, amitől aztán az a képzetem támadt, nem mozog megfelelően. Meg is mutattuk rögtön egy konduktornak, aki nem talált ugyan semmit, de azért pár telefonszámot kaptunk, arra az esetre, ha mégis lenne valami.
De minek is vártam volna meg, míg lesz?
Jobb előbb, mint később, szóval már tárcsáztam is a számot, és hipp-hopp a kiropraktőrnél, reflexológusnál és egyéb szakembereknél találtuk magunkat. Megkönnyebbülés volt az ő szájukból is hallani néhány kezelés után, hogy a gyereknek kutya baja.
A paramami sose tanul…
A harmadiknál már rutinos az ember, van tapasztalata, és nem ijedezik feleslegesen. Úgyhogy tényleg én is csak arra az egy izgalmamra koncentráltam, hogy vajon lát-e ez a gyerek rendesen. Vagy csak úgy egyáltalán akár egy kicsit is?! Több gyerekorvosi és védőnői biztatásra néhány hét elteltével, amikor már a kisbabák tényleg kvázi látnak, ebbéli aggodalmaim kissé alábbhagytak, így nyugodtan vittem például a két hónapos oltásra is, ahol a lelkiismeretes orvos önszorgalomból még meg is vizsgálta a gyereket. Tapsolt jobbra a füle mellett izomból és balra bikából, de a gyerek rezzenéstelen arccal meredt csak a plafon geometriai közepére. „Csak úgy magamnak felírom ide a gyerek kiskönyvébe: hangra bizonytalanul reagál, jó?” Majd mikor a gyerek nem mosolygott rá vissza, ismét megjegyezte: „Ezt is csak úgy magamnak felírom: nem mosolyog!” Alig vártam, hogy elhagyjuk a rendelőt, hogy kétségbeesésemben hívhassam a védőnőt tanácsért,
hová kell fordulni ilyen esetekben?
A védőnő megnyugtatásomra közölte, hogy ezeket még néhány hét múlva is elég produkálni a babának, és most még gügyögnie sem kell, elég, ha magánhangzókat mond. Magánhangzókaaaat? Kérdeztem vissza… Egyetlen árva hangot nem mond, nemhogy magánhangzókat. Kész voltam. Most már biztos, hogy baj van. Azonnal lépni kell. Kérek időpontot audiológiai vizsgálatra, de akkor azért már szemészhez is vigyük el. Igen, nagyon jó lenne, ha egy konduktor is mielőbb rá tudna nézni, a korai szűréssel sok minden kiderülhet. Hála az égnek, azonkívül, hogy paramami vagyok, semmi más nem derült ki a vizsgálatokon. A gyermek lát, hall, reagál, mozog, mindent a korának megfelelően.
Ilyenkor jó, ha az embernek több gyereke van. Jelenleg épp egy kivizsgálássorozat közepén vagyunk a középsővel, és csak remélni tudom, hogy ezúttal is minden rendben lesz, és csupán arról van szó, hogy paramamiként túlbuzgóskodom a dolgokat…
Aki a fenti esetek közül az önhergelés művészetében ismerős jelenségre bukkan, az erőnek erejével nyugodtan próbálja magát a normális mederbe terelni, és ha ez sikerül, én, mint paramami a paramamit, arra biztatom,
inkább járjunk utána feleslegesen a legapróbb gondnak is, mint megfeledkezzünk egy nagyobbról.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
