Amikor gyerekkori agresszióról beszélünk, gyakran kerül szóba a mai rajzfilmek és számítógépes játékok túlzott erőszakossága. Arra már kevesebben gondolunk, hogy a képernyőnézés önmagában is növelheti az agressziót. Márpedig ha a gyereknek nincs lehetősége kellően kimozogni és kreatívan kijátszani magát, akkor a legbarátságosabb mesét nézve is hasonló viselkedéssel szembesülhetünk.
Olyan világban élünk, ahol a gyerekeink nagyobb eséllyel kerülnek túlzottan ingergazdag környezetbe, mintsem károsan ingerszegénybe. A technikai vívmányoknak köszönhetően felgyorsult az életünk, és egyre sűrűbbé váltak a minket érő ingerek (fények, hangok), amelyeket valamikor és valamilyen formában fel is kellene tudnunk dolgozni. A probléma az, hogy erre – talán éppen a technikai fejlődés következtében – egyre kevesebb teret engedünk. Kevesebb a fizikai és a verbális aktivitás, ez pedig már a gyerekek erőszakosságára is hatással lehet.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Amikor gyermekkori agresszióról beszélünk, gyakran kerül szóba a szülői minta, a kortárs csoportok befolyásoló ereje, valamint a rajzfilmek, gyerekműsorok és számítógépes játékok erőszakossága is. Valóban nagy hatással vannak ezek a gyerekek magatartására és viselkedésére, ugyanakkor jóval komplexebben, mint azt a legtöbben gondolnánk. Nemcsak az számít, hogy miként kommunikálunk a gyerekkel, de az is, hogy milyen kapcsolatot ápolunk a családtagokkal és egyáltalán, az életünkkel. A kortársak agressziója szintén képes hatást gyakorolni a gyerek viselkedésére, de hosszabb távon csakis akkor, ha a szülővel való kapcsolat nem nyújt kellő érzelmi biztonságot, és így azt a barátaitól próbálja megszerezni. A gyerekműsorok, rajz- és animációs filmek pedig, amelyek köztudottan egyre ingergazdagabbak és erőszakosabbak, mégsem csak ezzel árthatnak. A gyerek agresszivitásának megnövekedését közvetve ugyan, de bármilyen gyerek-, vagy akár természetbarát műsor is okozhatja. Hogy miért, azt máris mutatjuk.
Belső képalkotás segít az érzelmek feldolgozásában
A gyerekek még kevésbé tudatosan dolgozzák fel az őket érő és bennük keletkező információkat, élményeket, mint – jó esetben – a felnőttek. Az ösztöneik vezérlik őket, hogy különböző módokon kivetítsék és kifejezzék azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek megmunkálást igényelnek. A gyerekek a játékukban, a rajzaikban elevenítik meg az élményeiket, illetve olyan mesék felolvasásával vagy kitalálásával, amelyekkel azonosulni tudnak. A fantáziájukat, a belső képi világukat használják a feldolgozásra, ami alapvetően komoly mentális és fizikai aktivitást igényel. A képernyőn mozgó képek külső képek, amik sajnos ezt akadályozzák és hiúsítják meg. Vekerdy Tamás Belső szabadság című könyvében erről azt írja: „A gyereknek óriási a képéhsége – mert nagyon sok feldolgoznivalója van –, de a külső és belső kép között nem tud különbséget tenni. A mozgó kép egyszerűen lenyűgözi, lebilincseli, nem tud elszakadni tőle, ám a külső kép megjelenése azonnal blokkolja a belső képkészítést, és a feszültségek, dühök, szorongások feldolgozatlanul maradnak.”
Ezek a műsorok tehát illúziót keltenek, csupán a látszatát annak, hogy komoly agyi munka folyna. Ez valójában csak felszínes, ezért sosem lesz a lélek számára ténylegesen kielégítő. Ha pedig bent ragad a sok feldolgozatlan impulzus és feszültség, később ugyan, de egyszerre és erőteljesebben robbanhat ki, akár agresszió által is.
Tényleg mindegy, hogy milyen műsor és milyen gyakran nézi a gyerek?
Minden más tényezőt figyelmen kívül hagyva, csak a műsort magát szem előtt tartva, azt kell mondanunk, hogy: igen, mindegy, mit néz, amíg képernyőn keresztül érkezik a gyerekhez a mozgó kép, addig az felerősítheti az agressziót. Lehet ez egy ismeretterjesztő film, egy zenecsatorna, egy lassú képváltású, „oktató jellegűnek” minősített műsor vagy egy valóban brutális harcokkal teli gyereksorozat is. Nincs nagyságrendbeli különbség, mivel a gyerek közben passzív résztvevő. Passzív fizikailag és értelmileg (gondolkodásában) is, vagyis az érzelmi tankja csak töltődik. A begyűjtött érzelmei nem szabadulnak fel, nem dolgozza fel őket, ahhoz ugyanis mozgás és interakció szükséges. Ebből a nézőpontból tehát nem maga a tartalom a probléma okozója, hanem a technikai kivitelezés (fényes kijelző, mozgó kép) és a hozzá szükséges feltételek (ülve nézzük, csak a szemünkkel).
Az agresszió megjelenése vagy meg nem jelenése ugyanakkor nem kizárólag a műsoron múlik. Azoknak a gyerekeknek, akik az őket körülvevő felnőttektől (elsősorban a szüleiktől) megkapják a kellő és értő figyelmet, amely teret enged az önkifejezésnek, azoknak az érzelmi tankja sem csordul túl a negatív érzelmektől. Akik sokat engedik a gyereket szabadon mozogni, mesét olvasnak neki, és gyakran beszélgetnek vele az őt foglalkoztató kérdésekről, azok megadják annak a lehetőségét, hogy a gyerek a korának megfelelően dolgozhassa fel az őt érő ingereket, érzéseket és gondolatokat. Ezeknek a gyerekeknek valószínűleg az enyhén agresszívnak mondott mesék sem fognak ártani, mert tudják és érzik, hogy kibeszélhetik és kijátszhatják magukból mindazt, ami (akár tudattalanul) foglalkoztatja őket. Nincs kritizálás, elnyomás, vagy bármilyen más elutasítás, ami ezt megakadályozná.
A gyermekkori agresszió megjelenése sok tényezőtől, körülménytől függ, ezért mindig körültekintően kell vizsgálódni az okok feltárása érdekében. Közrejátszhat a korosztály durvasága, a korosztálynak és személyiségnek nem megfelelő tartalmak nézése, a feszült családi légkör, de akár a gyermeki feszültség levezetésének hiánya is. Utóbbit nem feltétlenül könnyű észrevenni, hiszen minden más sokkal szembetűnőbb, és ezért kell tudnunk róla, ezért kell ismernünk annak jelentőségét, hogy a gyerek sokat mozogjon és lépjen interakcióba (azaz beszélgessen) másokkal. Mert lehet, hogy nem a nézett mese tartalma a probléma okozója, mégis az teszi látványossá. A gyerekeknek szükségük van a belső képi világuk alkalmazására, de ehhez a mai világban szükségük van a szüleik segítségére. Kellenek a határok és a mi tisztánlátásunk is.
