Szülőség

Fejre esett, később hányt. A kórházban a doktornő pontokba szedte nekünk, mikor kell megijedni. Íme.

A sajátomra mondtam, hogy ronda, mégis egyből szaranyáztak, mintha mindenki szupermodellnek születne. Vegyünk tudomásul: nem minden kisbaba szép.

Leszakadt tüdő, sérült koponya, fulladozás a ketrecharc-versenyen. A hatóságok egymásra mutogatnak, egyik sem érzi magát illetékesnek, senki nem lép közbe.

A cél nem a tökéletesség, az úgysem létezik, csak az, hogy "elég jó" anyák legyünk. A pszichológus a hogyanról.

Több csend. Kevesebb gyógytorna. Feszes fenék. Ha pedig szívesen vitázik a hordozást liberálhippi haszontalanságnak tartó öregasszonyokkal, egyenesen főnyeremény.

A magazinokban a gyerek mindig hófehér kanapén eszi a spenótot, és mindenki boldog. Idealizált fotók, realista feliratokkal.

Itt a 2013-ban bemutatott rajzfilmek nagy listája, ha lemaradt, ezekből választhat a hétvégére. Még zseniálisan jó is van a közöttük.

Kilenc hónapja nem aludtam végig az éjszakát, de ami még rémisztőbb: ismerek olyat, aki már három éve él így. Leállunk az éjszakai evésről, de hogy?

Az apa szívrohamot kapott, a mentőket még tudta hívni, de a beszélgetést már a kislány folytatta le. Cukiság, meghatóság, és minden, ami lehet.

Szülőként a legfontosabb, hogy bármi történt is, minden más szempont fölött vele legyünk szolidárisak! Ez nem elkényeztetés, így tanulja meg, mi a jó!

Pedig elvileg csak 3 évente egy. De a baj nem ez, hanem az, hogy tömegek soha nem mennek. Ezért vezető halálozási ok a méhnyakrák.

Az ebolajárvány számos módon érinti a gyerekeket: a tanórák a rádióból jönnek, az árvákról senki nem mer gondoskodni. A gyógyultak is stigmatizáltak.

Meddig érdemes erősködni? Gyenge a szülő, ha enged, és alkalmazkodik a gyerekhez? Ez az első lépés a teljes káosz felé, vagy ésszerű döntés?