Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Van elég tejed? A szoptatástól nem fogyni szoktak? Nem kéne rá takaró? Biztos azért sír mert éhes! Tuti tippek, friss anyákra utazó trolloknak.
A szülés utáni első pár hét már önmagában kiborító tud lenni, különösen első gyerek esetén: mit hogyan kell csinálni és jól csináljuk-e, mindez kevés alvással és némi hormonális zűrzavarral együtt meglehetősen esendővé teszi az embert.
Szerencsére a körülöttünk élő emberek kedves kommentárjai sokat ronthatnak a helyzeten – engem legalábbis gyakran kihoztak a sodromból, mind a rokonok, mind a postán előttem álló néni. Összeszedtük, mi az, amit lehetőleg inkább ne mondjon nemrég szült ismerősének.
1. Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek nagy gond
„Addig jó, amíg ilyen picike! Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Élvezd ki minden percét, olyan csodálatos időszak ez, és úgy szalad az idő, gyorsan felnőnek! Most még ott marad, ahova teszed, de majd amikor mászni kezd, majd amikor jön a foga, oviba megy, majd amikor kamaszodik, na majd az lesz csak igazán nehéz."
Igen, lehet. Lehet, hogy harminc év múlva pont ezt fogom érezni én is. Jelenleg azonban hat hete nem aludtam másfél óránál többet, a melleim sajognak, a baba sír, néha tudom, miért, általában viszont fogalmam sincs, a gyerekorvos azt mondta, nagyjából három hónapos koráig lesz még hasfájós, és annyira nem érzem, hogy szaladna az idő, nekem az a három hónap pontosan egy örökkévalóságnak tűnik.
A baba gyönyörű, imádom a selymes kis pihehaját, az illatát, és a szuszogását, amikor alszik (azt különösen), ugyanakkor ez egy nehéz időszak. Nem szeretnék hallani arról, hogy a komplett gyermeknevelés során ez az első pár hét a legszebb, és ezután már csak kevésbé szép, viszont sokkal nehezebb lesz.
2. És van elég tejed?
„Szoptatod? Szoptatod még? Még mindig szoptatod? És fejsz? Nem kell fejni, kislányom. Káposztát semmiképpen se egyél, viszont nagyon sok tejet kell inni. Tehéntejet egyáltalán nem szabad inni. Még mindig háromóránként eszik? Dehát már négyóránként kellene. Dehát igény szerint kellene. És azt kérdeztük már, hogy van-e elég tejed? Ó, istenem, hát nincs is annál szebb, mint a békésen szopizó kisbaba! Ugye nem fogod a parkban is megszoptatni"
A szoptatás abból a szempontból érdekes téma, hogy az érintettek általában személyes, intim kérdésnek tartják, a kívülállók ezzel szemben közérdekű témának.
Mindenkinek tudnia kell, van-e elég tejem. Senkinek semmi köze hozzá, mennyi tejem van, világos?
Egyébként is elég nagy a nyomás, mióta kiderült, hogy az anyatej jobb a babáknak a tápszernél, tehát valamirevaló anya szoptat, és nem tömi a gyerekét azzal a fűrészporral. Aki tud szoptatni, szuper. Ugyanakkor rengeteg oka lehet, ha az ember nem tud vagy nincs elég teje: természetesen rossz szoptatási gyakorlat is okozhatja, de a közvetlen környezetemben két hónapon belül volt egy lány, akinek tejmirigyelégtelensége van, egy másik, akinek ciszta miatt fel kellett vágni az egyik mellét a kisbaba egy hónapos korában, és egy harmadik, súlyos emlőgyulladással.
Önhibánkon kívül is előfordulhat, hogy az ember átmenetileg vagy állandó jelleggel tápszerpótlásra kényszerül. És akkor mit mondok a szomszédnak? Nem, csókolom, nincs elég tejem – és lehajtott fejjel elsündörgök? Mi köze hozzá? Az én életem, az én gyerekem, az én mellem.
3. Úristen, milyen kis picike!
„Úristen, milyen nagy! Jaj, de nehéz! Jaj, mekkora feje van! Milyen kis görbék a lábai! Milyen aranyos kisfiú / kislány!"
Mások súlyán rugózni illetlenség, és ebbe a babák is beletartoznak. Általában, ha a kisbaba egyébként egészséges, és a nemét is eltaláltuk, akkor nincs baj az ilyen megjegyzésekkel. Ha viszont a korához képest tényleg túl kövér (mert mondjuk anyuka terhesség alatti cukorbetegségben szenvedett, ami gyakran nagyobb súlyú babát eredményez), vagy túl vézna (mert mondjuk koraszülött volt, és még nem hozta be a lemaradást, neadjisten gyomor-bélrendszeri vagy egyéb komolyabb betegség miatt nem hízik), esetleg fejlődési rendellenesség miatt tartja furcsán a lábát, akkor az ártatlan kérdésünkkel érzékeny pontra tapintunk.
A kismamák általában azt sem viselik jól, ha tündéri kislányukat kisfiúnak nézik, esetleg vagány kisfiukat lánynak. Persze, nem muszáj megsértődni, vicces helyzetek is születhetnek, például amikor a kabátom alatt lapuló, elöl hordozott, angyali kislányom láttán egy járókelő néni így kiáltott: „Jaj, de aranyos... Ja, azt hittem, kiskutya, vagy úgyis az?”. Személy szerint engem a „jaj, de kis könnyű” megjegyzésekkel lehetett kiborítani, ugyanis amikor a hasfájós négykilós babát hosszú órákig hurcolom a lakásban, akkor az igenis nagyon nehéz.
4. Nem kéne rá még egy zokni?
„Nem kéne levenni róla egy pulóvert? Nem fog így megfázni? Biztos melege van. Csak így takaró nélkül? Nagyon fúj ám a szél! Odaállsz vele a huzatba? Ilyen hidegben is kiviszed? Ilyen szép időben nem viszed ki? Nem kéne bekapcsolni a klímát? Ki kéne kapcsolni a klímát, nem? Kinyitni az ablakot? Becsukni az ablakot? Levenni róla azt a zoknit?"
Arrrgh. Kisgyereket felöltöztetni nehéz, mert nem érezzük, fázik-e vagy melege van. Persze, be lehet nyúlni a hátához, és ha ömlik róla a víz, akkor feltehetőleg nem fázik, de egészen pontosan soha nem fogjuk tudni. De van egy jó hírem: valamennyire épeszű kismama túl nagy hibát nem követhet el a mérsékelt égövön. Ha kicsit melege van, attól nem lesz semmi baja. Akkor sem lesz semmi baja, ha a többi babán már kesztyű van, rajta meg nincs.
Egyszer összefutottam a barátnőmmel és ikreivel, amikor azokon nem volt sapka!!! Az enyémen sapka volt, viszont barátnőm legnagyobb ámulatára nem volt rajta harisnya! Mindketten csak néztünk, hogy lehet így felöltöztetni egy gyereket. Mind egészséges, boldog kisbabák. Az ilyen kérdéseknek egyetlen hatásuk van: az amúgy is bizonytalan anyuka totál inkompetensnek fogja érezni magát. Még azt se tudom, mit adjak rá a gyerekemre. Majd aztán miattam kap tüdőgyulladást.
5. Biztos azért sír, mert éhes!
„Biztos azért sír, mert tele a pelusa! Biztos álmos, fáj valaije, melege van, fázik, szomjas, unatkozik!"
Biztos. A csecsemők még nem tudnak beszélni, és mindenféle okból sírnak. És olyan is van, amikor nem tudjuk, miért sírnak: az egészséges csecsemő átlagosan napi két órát sír. Amikor az ember csecsemője sír, az anyukák egy dolgot tehetnek: végigveszik a leggyakrabban sírásra okot adó helyzeteket, és orvosolják azt. És ha utána még mindig sír, akkor vigasztalgatják.
Ezzel azt akarom mondani, hogy nem létezik a földön olyan anya, akinek ne jutna eszébe a sírásról, hogy hátha éhes, meg hátha tele a pelusa: ez az első két tétel a listán. Ha megkérdezed tőlem az utcán, hogy „nem lehet, hogy éhes?” azzal azt sugallod, hogy totál hülye vagyok, még az se jutott eszembe, hogy éhes lehet a gyerek. De, eszembe jutott. Mi több, indulás előtt megetettem. A pelenkáját is most cseréltük ki. Magamtól is eszembe jutott, hogy néha pelenkát kell cserélni, oké?
Bármi egyéb
Ehhez a cikkhez körbekérdeztem a barátnőimet, milyen kérdésekre ugrottak ők. Az egyik válaszoló ezt mondta: „dehát minden kiborító tud lenni, nem?”. De. Vagyis a fenti, túl személyes és/vagy a kismama kompetenciáját megkérdőjelező kérdéseken kívül még számtalan olyasmi lehet, ami rosszul esik.
Ez nem jelenti azt, hogy kisgyerekes anyákhoz nem lehet hozzászólni; azt jelenti, hogy tartsuk tiszteletben az anya határait és érzéseit. Ha látjuk, hogy egy téma számára valamiért kellemetlen, akkor inkább ne erőltessük. Ha pedig nem tetszik a kérdésre adott válasz (És hol alszik? Micsoda, egy ágyban alszol vele?! Micsoda, nem alszol vele egy ágyban?!), akkor se ítélkezzünk, vagy ha muszáj, akkor csak magunkban.
És természetesen kerüljük azokat a megjegyzéseket, amelyek terhességtől-babázástól függetlenül is udvariatlannak számítanak, például ne kövessük nagymamám példáját, és lehetőleg ne kérdezzük meg, hogy „te híztál? A szoptatástól nem fogyni szoktak?”
