Fogamzásgátlóra és örökbefogadásra biztatja a gyerekeket egy internetes játék
Az adoptálható gyerekek zömét celebek által örökbefogadott gyerekek teszik ki, mint például a Jolie-Pitt pár, vagy éppen Madonna gyermekei.
Az adoptálható gyerekek zömét celebek által örökbefogadott gyerekek teszik ki, mint például a Jolie-Pitt pár, vagy éppen Madonna gyermekei.
Hogyan lehet leszoktatni a gyereket a ciciről?
Kíváncsi lennék, hová tűnik el az a rengeteg színes ceruza.
24 éves vagyok, félig még egyetemista, félig már dolgozó nő. Lány? Kamasz. Legalábbis az anyám szerint.
A kínai iskolás gyermekek egyharmada szenved a tanulóévek idején a tanári és szülői nyomás miatt - közölték brit és kínai kutatók.
Lám, még egy harmincéves nő, akinek a karrierje fontosabb, minthogy gyereke legyen, majd biztos valami macskás néni lesz belőle.
Tippek, mivel lehet rávenni a gyerekeket az evésre.
Ti milyen szakmát képzeltetek el gyerekként magatoknak? És gyerekeitek mik szeretnének lenni felnőtt korukban? Heti kérdés.
Ezúttal arról kell szavazni, hogy ki vetesse el a gyerekét, és ki nem.
Pirkadatkor arra ébredek, hogy saját tejemben fetrengek.
Az ÁNTSZ el akarja érni, hogy ne mehessenek a tizennyolc év alattiak szoláriumba.
Állatkert, Design Hét, görkorcsolya, búcsú, paprikafesztivál, egészségszűrés.
A teherbe esésük előtt túlsúlyos vagy elhízott nőknél jelentősen emelkedik annak kockázata, hogy a magzat szívhibával születik.
Nem tesztelték az újinfluenza elleni védőoltást terhes nőkön - ők viszont a legveszélyeztetettebb csoport, így első körben kellene megkapniuk az ingyenes oltást.
Szabina egy olyan országban szült, amelynek nem beszélte a nyelvét, ezért az elején aggódott, hogyan fogja megértetni magát az orvosokkal.
2,1 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon az év első hét hónapjában, mint egy évvel korábban.
Mostanában hatalmas divat a babakonyha, kreatív, hasznos dolog, a gyerek az utánzás révén tanul, ezt jól tudjuk mindannyian.
Michelle Duggar rendkívül lelkes, hogy egyszerre lehetett terhes kis menyével.
Kinek a hibája, ha a ceruzák tompák?
A Nemzeti Pandémiás Bizottság szerint az újinfluenza elleni magyar oltóanyag biztonságos, és alkalmas a várandós nők oltására.
A legújabb kutatás szerint a stresszmentes életet élő nők könnyebben teherbe esnek, mint görcsölő társaik.
Sajnos nincs még farsangi szezon, de ezzel az extracuki Star Wars-os jelmezkészlettel egyszerűen nem várhattunk februárig.
A Poronty OFF és a Poronty OFF 2.0 után megnyitottuk a Poronty OFF harmadik posztját, mert három és fél hónap alatt ismét elértétek a maximális kommentszámot
Telefonon adott instrukciókkal vezette le a szülést egy mentésirányító hétfőn hajnalban a Balaton közelében.