Hétvégi programok: Nevelőszülő-találkozó és paprikafesztivál

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Állatkert, Design Hét, görkorcsolya, búcsú, paprikafesztivál, egészségszűrés.

Az Állatok világnapján, vasárnap az Állatkerti Nevelőszülők Találkozójával kezdődik a Fővárosi Állat- és Növénykert nyolcnapos rendezvénye, amelyen a Porontynak is helye van: 2008-ban ugyanis örökbefogadtuk Morzsát, a kis szurikátát (aki azóta sajnos már nem szimatolhat a kifutó dombjain).

A Design Héten a 10-14 éves korosztályt várják, a Görzenálban családi nap lesz, Szegeden pedig paprikafesztiválon szórakozhat a család apraja-nagyja.

BUDAPEST

Fővárosi Állat- és Növénykert

Nyolcnapos rendezvénnyel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatok Világnapjához kapcsolódóan. Az Állatünnep elnevezésű programsorozat október 4-én vasárnap, Assisi Szent Ferenc napján, vagyis a tulajdonképpeni Állatok Világnapján kezdődik az Állatkerti Nevelőszülők Találkozójával. A csaknem két évtizedes hagyományra visszatekintő rendezvény 11 órakor kezdődik a hivatalos megnyitóval. Ezután tematikus állatkerti vezetésen vehetnek részt a kert egy-egy lakóját jelképesen örökbefogadó nevelőszülők, és természetesen a szokásos „szülői értekezlet” sem marad el. A rendezvényt tombola és sok más program teszi teljessé. Az esemény díszvendégei között lesz Papp Krisztina középtávfutó, Pálmai Krisztina és Vaskuti Éva, a női kajakpóló válogatott tagjai, valamint Katus Attila aerobic világbajnok és Zsivóczky Attila tízpróbázó, akik maguk is örökbefogadnak egy-egy állatot. Ugyancsak vasárnap rendezik meg az állatvédők hagyományos felvonulását, amelyen az Állatkert is részt vesz. A fővárosi Szent István Bazilikától délelőtt 10-kor induló, és az Andrássy úton a Hősök terére tartó menetben egy csacsi és egy alpaka fogja képviselni a városligeti intézményt, természetesen gondozóikkal együtt.

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Kőketánc gyermektáncház lesz 1-7 éves gyerekek részére a művelődési házban, vasárnap 10:00 órától. A kicsik mondókázhatnak, táncolhatnak és kézműveskedhetnek kedvükre, szakértő felnőttek vezetésével.

Design Hét

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Design Hét Budapestet, október 2-11-ig az országban több helyen, az Iparművészeti Múzeumtól a Közlekedési Múzeumon keresztül a Trafóig. A Kreativitás és Innováció Európai Éve programjának hivatalos részeként a kreatív energiák tematika köré szerveződik. A Ponton Galériába várják a 10-14 év közötti gyerekeket, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek és meg is értsék a desing világát.

Görzenál

Családi sportnapot rendez a Para-fitt Sportegyesület és a Magyar Parasport Szövetség vasárnap 10:00 órától a fogyatékkal élők és családjuk, valamint barátaik részére. Lesz palacsintabár és csocsó, valamint a bátrabbak ugrálhatnak az ugrálóasztalon, falat mászhatnak, evezőgépezhetnek és padlóhokizhatnak. A részvétel ingyenes.

Bakáts tér

Ferenc Napi Búcsú lesz a Bakáts téren, szombaton 10:00 órától. Lesz balett bemutató, 11:00 órakor Szalóki Ági énekel a gyerekeknek, valamint egyéb fellépők mellett pedig 15:00 órakor a Garabonciás Együttesnek is örülhetnek a gyerekek.

VIDÉK

Szeged

A Szegedi paprikafesztivál keretében a Dugonics téren, vasárnap 11:00 órától A pórul járt farkas című székely népmese lesz látható Róka Szabolcs előadásában.  

Mór

A Wekerle Szabadidőközpontban vasárnap 13:30 órakor az Alma együttes lép majd fel a Móri Bornapok és az V. Néptánc Fesztivál keretében.

Kecskemét

A Kossuth téren Családi napot szerveznek ingyenes egészségszűrésekkel szombaton, 10:00 órától. A szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadásokon is részt vehetnek az érdeklődők: Alzheimer-kór, nőgyógyászati, kardiológiai és urológiai témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ. Ezen kívül a szórakoztatásról sem feledkeztek meg a szervezők, táncos bemutatókkal dobják fel a színpadon a közönség hangulatát.

GYEREKMENTES ÖVEZET

Amíg nem esik az eső, kiváló kültéri programokat szervezhetünk. Ugyan nem pillangózhatunk a medencében és a tavakban, de biciklizhetünk, például a Balaton körül. Ezt egyébként már sokszor ajánlottam, most azonban megint kedvet szeretnék csinálni hozzá, mi legalább is még lezárjuk az idei szezont, egy hatvan kilométeres, negyed körrel.

Ha más, kevésbé fárasztó programra vágytok, akkor menjetek el pénteken 19:30 órakor a Művészetek Palotájába, Emiliana Torrini koncertjére, hogy megismerhessétek a rankatankataka dalon túli zenéjét is.

Szombaton nagy öröm is ér minket (mármint engem és R.E-t), ugyanis Kiscsillag lesz a szomszédunkban, no nem a másik lakó kertjében, hanem a Corvin Művelődési Házban, 20:00 órától. S mivel nagymamit most nem tudunk leakasztani, elvisszük a gyerekeket is, hadd bontsák a rendet.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.