Néhány ki nem hegyezett ceruza és máris megvan a baj: az üzenőfüzetben sorakozó jutalomnak/dicséretnek szánt mosolygós virágocskák mellett egy csúnya, egyenes szájú virág éktelenkedik, érzékeny lelkű lányomnak pedig erősen lefelé görbült a szája, amikor hazajött. De kinek a hibája, ha a ceruzák tompák?
Egész hétvégén ezen a kérdésen filóztam. Először nagyon szégyelltem magam, amiért nem hegyeztem ki a ceruzákat és nem figyeltem oda a gyerek cuccaira. Aztán eszembe jutottak a tanító néni szavai: a szülőin direkt kérte, hogy NE mi hegyezzük ki a ceruzákat, hagyjuk a gyerekeinkre ezt a feladatot. Ezzel még nem sikerült megnyugtatni lelkiismeretemet, hiszen attól még, mert én esténként vetek egy pillantást a tolltartóra, a hegyezés feladatát elvégezheti a gyerek is.
Ugyanakkor már másfél hónapja iskolás, tehát tudnia kellene, hogy tompa ceruzával nem lehet szépen írni és rajzolni – márpedig fő foglalatosságuk ugye az írástanulás. Arról nem is beszélve, hogy rajztagozatra jár. De akkor mikor teszek jót vele: ha figyelmeztetem minden este, hogy hegyezze ki a ceruzáit, vagy ha ráhagyom és majd az egyre szaporodó szomorú szájú virágocskák rákényszerítik az odafigyelésre? És tulajdonképpen ki kapta az egyenes szájú virágot: a gyerek vagy a szülő?
