Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha egy gyerek belép a tinédzserkorba, nehezedhet vele a kommunikáció: ezeket a szülői hibákat érdemes elkerülni.
A kamaszkor sok szülő számára igazi próbatétel. A gyerekünk egyik pillanatban még kedvesen odabújik, a másikban becsapja az ajtót, és úgy érezzük, semmit sem mond el magáról. Ilyenkor sokszor azon gondolkodunk: mit rontottunk el? Az igazság az, hogy nem arról van szó, hogy rossz szülők lennénk. Sokkal inkább arról, hogy bizonyos dolgokat, amiket teljesen természetesnek érzünk, a tinédzserek egészen másképp élnek meg.
Amikor a harag közénk és a tinédzser közé áll
A legtöbben nem szeretünk kiabálni a gyerekeinkkel, de néha elszakad a cérna. A tinédzserkori viták hevesek és közben könnyű elveszíteni a türelmünket. Amikor viszont dühösen szólunk hozzájuk, ők nemcsak a szavakat hallják, hanem azt érzik, hogy csalódtunk bennük – ez pedig kegyetlen érzés.
Egy kiabálós pillanat után gyakran nem az marad meg bennük, hogy miért volt vita, hanem az, hogy nem értjük meg őket, nem bízunk bennük. Így lassan kialakul egy fal köztünk, amin egyre nehezebb lesz átlátni.
A megoldás nem az, hogy soha többé nem leszünk mérgesek – hiszen ilyen nincs. Sokkal inkább az, hogy megtanuljuk kezelni a saját dühünket. Ha érezzük, hogy elsodorna, jobb, ha először veszünk egy mély levegőt, vagy kicsit később folytatjuk a beszélgetést. A gyerekünk így azt látja: mi is emberek vagyunk, hibázunk, dühösek leszünk, de ezáltal meg tudjuk mutatni, hogyan lehet megküzdeni az érzésekkel. Ez sokkal többet tanít neki, mint bármilyen prédikáció.
Gazdag Enikő pszichológus, család- és párterapeuta hozzáteszi, hogy a harag mindig rossz tanácsadó.
"Ha agresszióval fordulunk a kamasz felé, arra agresszió lesz a válasz. A harag eszköztelenné tesz minket, így ezt igyekezzünk elkerülni. Ha kell, lépjünk ki a helyzetből, hogy sikerüljön megnyugodni, és csak akkor térjünk vissza az adott kérdésre, ha már tudunk harag, vagy erős indulatok nélkül beszélni róla."
Elmarjuk a túl nagy elvárásokkal
A szülők nagy része a legjobbat akarja: hogy a gyerek jól tanuljon, ügyes legyen a sportban, sikeres legyen a hobbijában.
A baj csak az, hogy ha állandóan azt éreztetjük vele, hogy mindig többre van szükség, akkor úgy érezheti: csak akkor szerethető, ha teljesít. Ez pedig nyomást, szorongást hoz, és ahelyett, hogy motiválná, inkább eltávolítja tőlünk.
Fontos megérteni, hogy a tinédzserek önbizalma még törékeny. Ha csak az ötöst dicsérjük, könnyen azt tanulják meg, hogy a négyes vagy hármas már kudarc. Pedig lehet, hogy több munkát fektettek egy gyengébb jegy megszerzésébe, mint máskor egy jobb eredménybe.
Ha az erőfeszítést értékeljük, és nem kizárólag az eredményt, akkor azt érezhetik: nemcsak akkor vagyunk rájuk büszkék, ha tökéletesek, hanem akkor is, ha hibáznak, de igyekeznek. Ez rendkívül felszabadító érzés. Sokan gondolják, hogy ez egyértelmű, és nem kell külön kimondani, de egy olyan, jelentős változásokat hozó időszakban, mint a kamaszkor, igenis szükség van az ilyen megerősítésekre.
„Sokan esnek abba a hibába, hogy olyan elvárásokat támasztanak a gyerekük felé, ami nem róla szól. Az anyuka korcsolyázni hordja a gyereket, mert fiatal korában ő nagyon tehetséges volt benne, vagy akár apa mindenképpen a foci mellett teszi le a voksát, emiatt pedig a gyerek is focizni jár.
Az elvárásainkat a gyerekekhez, a vágyaikhoz, lehetőségeikhez és a képességeikhez igazítsuk, ne a saját megélt vagy elmulasztott lehetőségeinkhez"
– fűzi hozzá a szakértő.
Nem hagyjuk önállósodni a gyereket
A kamaszok egyik legfontosabb vágya az, hogy önállóak legyenek. Ez nem azt jelenti, hogy nincs már szükségük ránk – épp ellenkezőleg. Nekünk viszont el kell fogadnunk, hogy már nem kisgyerekek.
Ha úgy élik meg, hogy mi irányítjuk minden döntésüket, hogy nem bízhatnak magukban, akkor úgy érzik, fojtogatjuk őket – nem utolsósorban az önbizalmukat is erősen romboljuk vele. Ez az érzés sokszor titkolózáshoz, lázadáshoz vagy egyszerűen eltávolodáshoz vezet.
A kulcs az egyensúlyban rejlik. Nem kell mindent rájuk hagyni, de meg lehet adni nekik a választás lehetőségét. Dönthetnek például arról, hogyan osszák be a tanulás és a pihenés idejét, vagy miben szeretnének kibontakozni.
Ha azt érzik, hogy a saját döntéseik igenis fontosak, hogy partnerként kezeljük őket, és tiszteletben tartjuk a véleményüket, sokkal könnyebben fordulnak majd hozzánk, ha valóban bajuk van. Gazdag Enikő megjegyezte, fontos megérteni, hogy nem az életet igazítjuk a gyerekhez, hanem a gyereket neveljük az életre.
Ha állandóan „védőburokban” tartjuk, ha nem tehet semmit önállóan, ha még 18 évesen is mi furikázzuk mindenhova, az nem jó irány, hiszen az életben így boldogulni később nagyon nehéz lesz.
Meglepő, de az érzéseid szempontjából megsemmisítő lehet akár egy emoji is.
