Szendvicset nem tud csinálni, de a TikTokon lóg: gyerekek a közösségi média fogságában

Olvasási idő kb. 9 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A social media ma már se nem közöségi, se nem média’– halljuk sokszor. De akkor mi lett belőle, és miért görgetjük mégis folyamatosan, felnőttek, gyerekek egyaránt? Meg kell-e védenünk a gyerekeinket tőle – vagy valami egészen mástól kell őket féltenünk?

Egy kliensemmel a kiskamasz fiával kapcsolatos aggodalmairól beszélgettünk. Beni 12 éves, pont abban a korban van, amikor még nagyon sok szempontból kisgyerek, de már önállósodna, függetlenedne is. Ebből aztán sok konfliktus fakad, főképp a kütyük körül: mikor lehet, mennyit lehet, mik a szabályok. Folyamatos a harc. 

Mikor tovább beszélgetünk Beniről, kiderült: az apukája elmondása szerint sok mindenben nagyon önállótlan. 

„Nem tud magának szendvicset csinálni, soha nem közlekedett még egyedül, szerintem nem tudna megcsinálni egy kisebb bevásárlást sem a boltban. Ehhez képest, a kütyükhöz jobban ért, mint én, programozik, játszik és van TikTokja. Mi lesz ebből? Féltem, de közben tudom, hogy hamarosan felnő, nem tudom, hogy lehetne önállóbb a való életben és valahogy tudatosabb online?”

Minden szülő aggódik gyereke képernyőideje miatt, pedig mással van az igazi baj
Fotó: Javier Zayaz / Getty Images Hungary

Egy kamasz próbálgatni akarja szárnyait

A serdülőkor, amióta világ a világ, az önállósodásról és a felnőtt felügyelet nélküli szárnypróbálgatásokról szól. Ez a fejlődésbiológiai szükséglet azonban ma falakba ütközik. 

Miközben a való világ veszélyeitől való félelmünkben a biztonságra törekszünk — és a tízévesünket már a szupermarket másik sorába sem engedjük el egyedül —, akaratlanul is elvettük a fiataloktól a szabad, kockázatvállaló játék lehetőségét.

Bár Jonathan Haidt A szorongó nemzedék című könyvét sok módszertani kritika érte, egy ponton minden kutató egyetért: a szabad, felnőtt kontroll nélküli időtöltés drasztikus csökkenése gátolja a reziliencia, azaz a lelki ellenállóképesség kialakulását.

A paradoxon tehát ez: miközben a fizikai világ veszélyeitől félve korlátozzuk a gyerekeink lehetőségeit, akaratlanul is beszorítjuk őket az egyetlen helyre, ahol még kontroll nélkül kapcsolódhatnak, a digitális térbe. Ott keresik azt az önállóságot és kalandot, amit a valódi játszótéren vagy az utcán már nem találnak meg. És ott talán még nagyobb veszélyeknek vannak kitéve, mint az utcán - ez csapott arcon minket a Kamaszok című sorozatban is.

Beni apukájához hasonlóan a legtöbbünkben van valamilyen megfoghatatlan nyugtalanság az online világot illetően – különösen, ha a gyerekeinkről van szó. Mennyi időt töltenek a kijelzők előtt, hány éves kortól engedjük a kütyüzést vagy a közösségi médiát, milyen hatások érik őket a digitális zajban, vajon meg tudják-e védeni magukat a kéretlen tartalmakkal szemben?

Idézőjel ikon

Ez a belső nyugtalanság teljesen természetes válasz egy olyan világra, amely gyorsabban változik, mint ahogy mi, szülők alkalmazkodni tudnánk hozzá.

De vajon a valódi problémára fókuszálunk, vagy csak a tüneteket látjuk? A legfrissebb kutatások és a gyakorlati tapasztalatok olyan összefüggésekre mutatnak rá, amelyek alapjaiban írják át azt, amit a saját és a gyerekeink digitális jelenlétéről eddig gondoltunk.

Nem (csak) a képernyőidő a kérdés

Az alábbi adatok friss amerikai kutatásokból származnak, amelyeket természetesen nem lehet egy az egyben átültetni a magyarországi viszonyokra, de a trendek általában nagyon hasonlóak. Még ha kis késéssel is, de általában megérkeznek Magyarországra ugyanazok a jelenségek. A Pew Research Center rendszeresen közzétesz kutatásokat a témában, lehetőséget adva arra, hogy a változásokat is nyomon kövessük.

A legfrissebb reprezentatív kutatásuk szerint a 13–17 évesek körében egyetlen évtized alatt szinte megduplázódott azoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint szinte folyamatosan online vannak: míg 2015-ben 24 százalékuk nyilatkozott így, a 2024. decemberi adatok szerint ez az arány immár 46 százalék. Ez azt jelenti, hogy minden második tini gyakorlatilag sosem csekkol ki a digitális térből.

Idézőjel ikon

Önmagában a képernyőidő, mint adat, azonban még kevés a jelenség alaposabb megértéséhez.

Évek óta megfigyelhető tendencia az is (lásd pl. GWI Gen Alpha Report), hogya közösségi média egyre kevésbé tölt be közösségi funkciót. A fiatalok egyre kevesebbet posztolnak önmagukról és egyre inkább válnak passzív fogyasztóivá a közösségi média tartalmaknak. Hogy miért baj ez? 

A kontrollt keressük a gyerekek fölött
Fotó: StockPlanets / Getty Images Hungary

Pár éve a mémek még a mindenről posztoló, minden ebéded lefotózó emberekről szóltak, ma már ez sokkal kevésbé jellemző, a fiatalok között pedig még kevésbé. A tinik 40 százaléka gyakran vagy rendszeresen dönt úgy, hogy inkább nem posztol, mert fél a megszégyenüléstől, esetleg úgy gondolja, hogy az adott tartalom nem illik abba a képbe, amit magáról a közösségi média platformjain kialakított – olvasható a Pew Research Center egy másik, kifejezetten a digitális jelenlét és mentális egészség összefüggéseit vizsgáló kutatásában. Tehát miközben folyamatosan nő az online térben eltöltött idő, folyamatosan csökken az aktivitás. Ez azért is lehet probléma, mert szinte a legtöbb - még a legkritikusabb hangvételű - kutatások is kiemelik, hogy 

a social media segíthet abban, hogy egy fiatal úgy érezze, hogy kapcsolódik másokhoz, elfogadják és támogatják őt a hasonló korú és érdeklődésű társai. 

Ők is érzik, hogy rosszat tesz nekik a közösségi média

Egy másik érdekes adat, hogy sok fiatal – és ez a szám is egyre növekszik – igenis odafigyel a social media negatív hatásaira is. 38 százalékuk említi a közösségi média negatív hatásaként a túltelítődést, kimerülést, továbbá 31 százalékuk negatívként éli meg, hogy gyakran érzi úgy, mintha lemaradna valami fontosról (FOMO). Egy igazán érdekes plusz fejlemény, hogy

Idézőjel ikon

nőtt a fiatalok igénye a néhány évhez ezelőttihez képest az offline jelenlétre.

Nő azoknak a száma, akik egy igazi mozit választanának a streaming helyett és akik szívesen mennének át a barátjukhoz vagy mennének el kirándulni. 

A tinédzserek belső vívódása tetten érhető: vágynak a kapcsolódásra, érzik az online jelenlét negatív hatásait is, mégsem tudnak kilépni belőle. 

A közös nevező: a kontroll elvesztésének élménye

Ha mindenki látja a bajt, akkor mégis mit nem veszünk észre? És min is aggódunk pontosan? A kutatások erre a témára is kitértek és nagyon izgalmas eredményeket találtak. 

Az eredmények szerint a szülők legfőbb félelmei három nagy csoportba oszthatóak. Érdemes megfigyelni, hogy szinte mindegyik a kontroll elvesztéséről szól. Arról az élményről, hogy a digitális térben nem mi szabjuk a kereteket: nem látjuk pontosan, mi történik, nem tudunk azonnal beavatkozni, és nem mi vagyunk az elsődleges kapaszkodók.

  • A tartalomtól való félelem: A szülők közel fele (46 százalék) retteg attól, hogy gyermeke kéretlen, például szexuális tartalmakkal találkozik, és minden harmadik válaszadó tart attól, hogy a gyerekét olyasmire veszik rá online, amit egyébként nem tenne meg.
  • Az 'időrabló' technológia: Tízből négy szülő (42 százalék) úgy érzi, a közösségi média egyszerűen elpocsékolt idő, 38 százalékuk pedig konkrétan a tanulmányi eredmények romlásától félti a tizenévest.
  • A láthatatlan veszélyek: Bár a szülők harmada tart attól, hogy a gyerek túl sok mindent oszt meg magáról, a valóság — ahogy láttuk — épp az ellenkezője: Az adatok tükrében ez a félelem szinte ironikus: látjuk, hogy a tizenévesek épp a túlzott visszahúzódással, a passzivitással próbálják védeni magukat. Valójában nem a kitárulkozástól, hanem a 'meg nem felelés érzésétől' és a digitális elszigetelődéstől kellene féltenünk őket.

Ezek a számok egyértelművé teszik: szülőként a 'biztonság' fogalmát keressük az online térben, de közben elbeszélünk a gyerekeink valósága mellett.

A gyerekek aggodalom-paradoxont élnek meg

Még érdekesebb, hogy megkérdezték a tinédzsereket is, hogy ők maguk aggódnak-e a közösségi média negatív hatásai miatt. 

A tizenévesek aggodalom-paradoxona egészen különös. A kutatás szerint csaknem minden második fiatal (48 százalék) meggyőződése, hogy a közösségi média káros hatással van a korosztályára. Ez az arány drasztikusan emelkedik: alig két éve még csak a tinik harmada (32 százalék) látta így.

A döbbenetes csavar azonban itt következik: 

miközben a többség félti a barátait és a társait, személyesen csupán 14 százalékuk érzi úgy, hogy rá is negatív hatással lenne a platform.

Tehát mindenki látja a bajt, de mindenki valaki másért aggódik. És mindenki máshol keresi a bajt, mint ahol van. 

A szülői példa is fontos
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

Miben áll a valódi védelem?

Mit tehetünk tehát az aggodalmon túl? A válasz kényelmetlen, de felszabadító: az önreflexióval kell kezdenünk. Ha valóban a kontroll elvesztése az, amitől félünk, akkor érthető, miért nem a szabályok szigorítása hoz megnyugvást.

Pszichológusként gyakran látom, hogy a határok tanulása valójában mintakövetés. Hiába várunk el tudatosságot a gyermekünktől, ha mi magunk is a digitális zajban élünk. Ha anya vagy apa nem tudja letenni a telefont a vacsoraasztalnál, ha a görgetésnek nincs eleje és vége, akkor ez válik a normává. Ebben a közegben a gyerekben fel sem merül az igény a határokra, 

hiszen azt másolja, amit lát: a digitális jelenlét folyamatos és megkérdőjelezhetetlen.

A valódi védelem nem a tiltólistákban és a még szigorúbb szabályokban, hanem a szülő-gyerek kapcsolat minőségében rejlik. Egy olyan nyitott légkör kialakításában, ahol a bizalom több szinten jelen van. Ez az, ami meg fogja őt védeni az online és offline térben egyaránt.

Egyrészt ő bízhat bennünk, mint szülőkben. Nem fél bevallani, ha hibázott, ha valami felkavarót látott, vagy ha egyszerűen csak beszippantotta az algoritmus.

Idézőjel ikon

Ha megvan a biztonságérzete, hogy büntetés helyett megértést kap, akkor lesz képes jelezni, amikor baj van.

Másrészt mi szülőként is bízunk benne, hogy megvannak a megfelelő képességei, készségei ahhoz, hogy egyedül, nélkülünk is boldoguljon bizonyos szituációkban. A kontrollt egyre inkább el tudjuk engedni - persze fontos a fokozatosság.

És ami talán a legnehezebben szokott menni, hogy bízzunk magunkban, hogy jól csináltuk eddig, hogy elég jó szülei voltunk és vagyunk. Megvan az alapvető bizalmunk abban, hogy felvérteztük az egyre önállóbb csemeténket a szükséges védőfaktorokkal. Azon faktorokkal, amelyek meg fogják őt óvni attól, hogy valami nagyon félrecsússzon. 

Ahhoz azonban, hogy ezt a bizalmat és a határokat hitelesen képviseljük, először a saját szokásainkat kell górcső alá vennünk. Nem várhatunk el tőlük olyan önkontrollt, amit mi magunk sem gyakorlunk — de már az is sokat számít, ha ezt őszintén észrevesszük.

A szerzőről

Dióssi Eszter pszichológus, coach. Életvezetési kérdések mellett szakterülete a digitális jóllét, tíz éve foglalkozik egyéni kliensekkel. 

Steigervald Krisztián az új generációkat szüleik viselkedése felől igyekszik megérteni: a Díványnak is beszélt erről. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dióssi Eszter
Dióssi Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.

Offline

Villámkvíz: melyik Mikszáth-könyv szereplője volt Veronka?

Az iskolában ma is kötelező Mikszáth Kálmán több regénye és novellája, a legismertebbek a Szent Péter esernyője, a Tót atyafiak és A jó palócok. A történetek szereplői között találunk pletykás plébánost, őszinte lelkű földművest és elszegényedett nemest is.

Lájfhekk

Így marad friss napokkal tovább a vágott virág

A tavaszi szezon és a virágzó kertek láttán ki ne szeretné a természet színeit és illatait becsempészni az otthonába? Egy gyönyörű, friss vágott virágcsokor azonnal életre kelti a nappalit, de az öröm gyakran csak pár napig tart, mert a szirmok kókadni kezdenek. Szerencsére léteznek olyan trükkök, amikkel napokkal, sőt akár hetekkel is meghosszabbíthatjuk a vágott virágok életét.

Testem

Nem csak köhögésre jó: szúnyogcsípés ellen is bevetheted a lándzsás útifüvet

A legtöbb kerti gyepben szinte fűnyírásról fűnyírásra felbukkan, mi pedig sokszor gondolkodás nélkül, bosszankodva rántjuk ki a földből mint haszontalan gyomot. Pedig a lándzsás útifű a népi gyógyászat egyik legnagyobb szuperhőse. Ez a végtelenül egyszerű növény a nyári szezonban is igazi életmentő lehet – különösen akkor, ha ellepnek minket a kellemetlen szúnyogok.

Életem

Csak ebben az esetben tesz boldoggá a minimalizmus

A minimalizmus sokak számára vonzó életstílus: kevesebb tárgy, több tér, letisztult otthon és gondolatok. De vajon tényleg mindenkit boldoggá tesz, aki kipróbálja? Egyre több kutatás és tapasztalat mutatja, hogy csak bizonyos helyzetekben hoz valódi elégedettséget.