Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szellemek, ufók, vámpírok, kutyák: gyerekkori filmélmények, szülői traumák vagy ijesztő élmények pecsételték meg, mi mitől kezdtük el rettegni.
Amikor feltettem a körkérdést, miszerint ki mitől rettegett gyerekként, nem számítottam arra, hogy annyian emlegetnek majd filmes, tévés élményeket, mint ahogyan az végül történt. A szellemek, boszik, ufók és pókok mellett a Dívány házi paratárában az autók, a villámok és a kutyák is szerepelnek: te tudsz valaki történetével azonosulni?
Családi háttérből fakadó parák
„Mi hárman vagyunk testvérek, és mindannyiunk valamilyen családi történet miatt kezdett el rettegni valamitől. Nagymamámnak volt egy elég érzékletes története arról, hogyan jött le egy gömbvillám annak idején a tévéantennájukon – fogalmam sincsen, ez valós sztori volt-e, mindenesetre a legkisebb testvér hármunk közül innentől kezdve minden villámlással járó viharnál félt, hogy belénk csap az istennyila.
Másik testvéremnél egy boszorkányos történet kattant be, így ő arra fektetett hangsúlyt, hogy minden este behúzza a lábát a takaró alá, nehogy a kék szájú banya megfoghassa.
És én, nekem a kutyák jutottak. Miután apukámat megharapta egy oltási könyv nélküli kutya, veszettséggel való megfertőződéstől tartottunk – én pedig máig nem szeretem a kutyákat, a nagyobb testűektől pedig kifejezetten félek is” – vallotta egy kolléganő.
Irracionálisnak tűnő félelmét egy másik szerzőnk születéséig vezeti vissza.
„A pókoktól és a liftektől féltem, az utóbbiakat már elviselem. Pedig semmi beszorulós élményem nem volt, de minden szűk helytől bezártságérzetem van, egy MR-vizsgálat nekem szabályos kínzás. Ha hiszünk abban, hogy születésünk is hat ránk, vagy magyarázat, mert farfekvéssel születtem, akkoriban ez még nem volt császár. Elég küzdelmes volt kibújnom… talán ezért nem bírom a szűk helyeket, hiába van már a fejem előbb!” – idézte fel.
Szellemek és ufók előkelő helyen
A szellemek előkelő helyre kerültek rettegésméterünkön: többen is vannak köztünk, akik valamilyen filmélmény miatt örökre tartanak ezektől az elképzelt lényektől.
„Az egész a Szellemirtók című film miatt van, ami egy vicc, hiszen az vígjáték. Én mégis onnan vontam le a következtetést, hogy itt, a mi világunkban mások is létezhetnek, mint akikről én tudok” – vallott egy kolléganőnk. Egy másik szerzőnknél a nagyik rémisztő sztorijai is hozzájárultak a dologhoz.
„Körülbelül nyolcévesen láttam egy dokumentumfilmet kísértet járta házakról. Elég régi házban laktunk akkoriban, recsegett éjszaka a parketta,
csak úgy mertem aludni, hogy nyakig magamra húztam a takarót – mert az ugye mindentől is megvéd!
Az egyik nagymamám is hitt bennük, és elég sok rémisztőt mesélt.”
De jöhetnek a vámpírok is
Van, aki szintet lépett, és szellemek helyett egyenesen az ufók megjelenésére számított gyerekkorában.
„Attól féltem, hogy elvisznek az ufók, főleg miután olvastam egy erről szóló könyvet. Annyira rettegtem tőle, hogy inkább odaajándékoztam a könyvtárnak.”
„Gyerekként én is az ufóktól féltem, mert az egyik bátyám Ufó magazin-olvasó volt, és ezzel ijesztgetett minket, mivel ő is megijedt az olvasottaktól. Azt hitte, amit kinyomtatva lehet olvasni, az bizonyára színigaz…”
Egy kolléganőnk más irányba vitte tovább ezt a parát: a vámpírok egy filmélmény miatt vésődtek be nála.
„Felnőttként jöttem rá, hogy mindezt egy Leslie Nielsen-film okozta, a Drakula halott, és élvezi. Akkor teljes horrornak éltem meg: nyáron is nyakig betakarózva aludtam, hogy ne tudja megharapni a nyakamat semmiféle vámpír.”
A filmek könnyen megijeszthetnek
A mindennapi élet többé és kevésbé ijesztő eseményeire jó példa az a két sztori, amit két másik szerzőnk osztott meg velünk.
„Kocsiktól, mindegyiktől, mert táncosként egyedül mászkáltam haza, és egyszer kiszólt valaki egyből, hogy hazavinne, aki nem tűnt valami megbízhatónak. Évekig féltem a mellettem lassító autóktól, már jobban belegondolva most sem vagyok nyugodt…”
„Én anyumtól örököltem a pókparát. Úgy aludtam az ágyon is, hogy minél távolabb legyek a faltól. Logika zéró, de ez volt, meg a KAMPÓKÉZ!”
Végül van köztünk olyan is, akit filmélményei traumatizáltak.
„A boszorkányoktól, elsősorban a Boszorkányok című film hatására, amiben Anjelica Huston játszotta a főboszit, aki szörnyen csúnya teremtménnyé változott a filmben, a gyerekeket pedig egérré változtatta. Egy ideig én is féltem az ufóktól, attól rettegtem, hogy eljönnek és elvisznek. De ezt olyan 7 éves korom körül kinőttem, utána kifejezetten szerettem a sci-fi filmeket.
Ami különösen bizarr: a Drágám, a kölykök összementek című film hatására egy ideig nagyon féltem attól, hogy engem is lekicsinyítenek pár milliméteresre, és valaki eltapos.
Az Égből pottyant mesékbe nem mertem jelentkezni, mert azt hittem, tényleg felviszik a gyerekeket hőlégballonnal a város fölé, és ettől nagyon féltem. Amúgy ez a félelmem máig megvan, ha tehetem, inkább vonattal utazom,mint repülővel.”
