6 + 1 dolog, amit a magyar szülők gondolnak a gyerekek jövőjéről – Egyetértesz velük?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szülőnek lenni eddig sem volt kis feladat, de ma még nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, amikor olyan kérdésekkel szembesülünk, amelyek a mi gyerekkorunkban nem is léteztek. Vagy egy olyan jövőre szeretnénk a legjobban felkészíteni a gyerekeinket, amiről valljuk be, csak halvány sejtéseink vannak.

Az Edisonplatform célja, hogy segítse a szülőket abban, hogy tudják, hogyan lehet felkészülni a jövőre, milyen tudás és készségek lesznek fontosak, és hogyan tudnak tudatos szülőként elébe menni a kihívásoknak. „Az Edison100-as lista segít a magyar szülőknek abban, hogy megtalálják azokat az innovatív, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseket, amelyek jövőbarát tudást és kompetenciákat segítenek elsajátítani. Idén is keressük a legizgalmasabb kezdeményezéseket, és erre a listára várjuk a szülők jelölését is május 7-ig” – mondta el Veres Rita, az Edisonplatform vezetője.

Az Edisonplatform Gemius Hungaryvel közös országos reprezentatív kutatása azt vizsgálta, mit gondolnak a magyar szülők a jövőről, a munkaerőpiac átalakulásáról, arról, hogy vajon milyen jövőbiztos tudásra és kompetenciákra van szükségük a gyerekeknek, hogy felnőve megtalálják majd a boldogságukat, és vajon mit gondolnak arról, szülőként ők mit tudnak értük tenni.

#1 Toplistás szülői félelmek a jövő kapcsán: kiszámíthatatlanság és klímaváltozás

Hogyan lehet a gyerekeket felkészíteni egy kiszámíthatatlan jövőre? Ez a magyar szülők aggodalma, 10-ből 8 szülő ezt az általános félelmet fogalmazta meg a jövő kapcsán. Emellett a toplistás félelmek között szerepel a klímaváltozás és a társadalmi instabilitás is. Az anyukák jobban aggódnak, mint az apukák, jobban foglalkoztatja őket a munkaerőpiac átalakulása és a csökkenő állásbiztonság is. Az érem másik oldala, a jövő pozitív lehetőségei erősen hátrányba kerültek a félelmekkel szemben, de a legoptimistábbak azt fogalmazták meg lehetőségként, hogy a digitalizációnak köszönhetően könnyebbé válik a tanulás, és azt is látják, hogy a mai gyerekek talpraesettebbek és önállóbbak.

#2 Hogyan alakul át a munka világa? Két dologban egyetértenek a magyar szülők

Nagyon megoszlanak a szülői vélemények annak kapcsán, hogy – nagyon leegyszerűsítve – jobb vagy rosszabb lesz-e a munka világa, mire a gyerekek felnőnek. Úgy tűnik, a szülők többsége inkább pesszimista: a munka világában is csökkenő biztonságra és akár kevesebb állásra számítanak. De vajon mire lehet építeni egy ilyen helyzetben? A totális bizonytalanság mellett két dologban értenek egyet a magyar szülők. Az egyik az, hogy a munka jövője arról szól, hogy folyamatosan tanulnunk kell és képeznünk magunkat (96 százalékuk értett egyet ezzel az állítással) – és nem is tévednek ezzel kapcsolatban. A másik pedig, hogy minden munkához szükség lesz számítógépes ismeretekre: a szülők 88 százaléka érzi, hogy a digitalizáció és a technológia fejlődése miatt elengedhetetlen lesz a digitális írástudás.

#3 Orvosnak tanulj, édes gyerekem!

Legalábbis ezt tartják a legjövőállóbb szakmának a magyar szülők: 10-ből 8 magyar szülő ezt választotta betonbiztos szakmának, a dobogón a tanárok (57 százalék) és az informatikusok (48 százalék) kaptak még helyet. A mostani helyzet is hozzájárulhat ahhoz, hogy a két erősen frontvonalban lévő szakma, az orvos és a tanár, ennyire kiemelkedő helyen végzett a rangsorban. A szülők gondolatai két irányba indultak el: a „verhetetlen klasszikusok”, mint az orvos, informatikus, jogász mellett a kétkezi szakmák, az igazán jó szakemberek értékállósága mellett tették le a voksukat.

Jövőbiztos szakmák a magyar szülők szerint
Orvos 80%
Tanár 57%
Informatikus/programozó 48%
Mezőgazda/állattenyésztő 39%
Jogász / ügyvéd 39%
Kőműves/szobafestő /ács 35%
Villanyszerelő 34%
Mérnök 29%
Természettudós (fizikus, biológus) 23%
Sofőr/Taxis/Kamionos 23%

#4 Amire szükség van a boldoguláshoz: kitartás és problémamegoldás

A magyar szülők is látják, mennyire fontosak azok a képességek és kompetenciák, amelyek egy változó világ változó kihívásaira készítik fel a gyerekeket. A tavalyi évhez képest változás a prioritások listájában, hogy előreugrott a kitartás és a problémamegoldás. Ez talán nem is meglepő, ha belegondolunk, hogy egy éve kell kitartóan helytállniuk egy krízishelyzetben, és ha a digitális oktatásra való átállásra gondolunk, a megoldandó problémákban sincs hiány. A kreativitás, a kezdeményezőkészség és a nyitottság a lista végére szorult, pedig mindegyik fontos szerepet játszik abban, hogyan tudnak (nem csak) a gyerekek helytállni a jövőben.

Jövőbiztos kompetenciák toplistája a magyar szülők szerint (2021)
Kitartás (79%)
Problémamegoldás (74%)
Önismeret, önbizalom (70%)
Kommunikáció (69%)
Céltudatosság (67%)

#5 A szülők felelőssége az érzelmek kezelésének átadása, illetve a kitartás, a kudarccal való megküzdés megtanítása

A jövőbarát kulcskompetenciáknak a megszerzésében a szülői háttér szerepe kritikus: a szülők egyértelműen a saját felelősségüknek érzik, hogy a kitartást, a kudarcokkal való megküzdés képességét vagy az érzelmek kezelését megtanítsák gyerekeiknek, és emellett persze sok minden mást is. Az iskolára bízzák a tárgyi tudást vagy a nyelvek átadását, miközben azt is látják, hogy sok helyen van közös felelősségük. Egy biztos: a kutatások azt mutatják, a szociális és érzelmi készségeket tanítani lehet tantermekben vagy otthon, de az a leghatékonyabb, ha mindkét környezetben fejlesztik ezeket a készségeket.

Szürkezónának tűnik, hogy kinek is a felelőssége, hogy a gyerekeket segítsék a digitális térben való eligazodásban. Csak minden negyedik szülő érzi, hogy neki ezzel feladata van, inkább az iskolában (50 százalék), iskolán kívüli képzésekben (30 százalék) és a barátokban/kortársakban (32 százalék) bíznak. Másik hasonlóan kérdéses terület, hogy kinek a felelőssége, hogy a gyerekek megtalálják azt, amiben tehetségesek: a szülők mintegy fele érzi ezt saját felelősségnek, és fele gondolja, hogy az iskola ennek a színtere, 40 százalékuk szerint pedig ez a gyerek felelőssége is.

Nem mindegy, milyen kompetenciákat visz magával
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

#6 Iskolai vágyálmok: legyen a tanulás élmény!

A szülők szerint az iskola legfőbb feladata a tárgyi tudás átadásán túl, hogy fejlessze a gondolkodást és megszerettesse a tanulást. Ha a magyar szülők három dolgot kérhetnének az iskoláktól, akkor azok a következők lennének: legyen élményeken át tanító, fókuszáljon a problémamegoldásra és alkalmazkodjon a kihívásokhoz.

+ 1 Mit tehetnek a szülők, hogy magabiztosabban készüljenek a jövőre?

Teljesen érthető a magyar szülők bizonytalansága, ugyanakkor a félelmeinket úgy tudjuk kordában tartani, ha pozitív jövőképet és célokat fogalmazunk meg. És bármennyire bizonytalan is, hogy milyen jövőre készítjük fel a gyerekeket, iránytűként ott lebeg a szemünk előtt a jövőbarát tudás és kompetenciák, azaz az érzelmi és szociális kompetenciák térképe. Mit tehetnek a magyar szülők, hogy elébe menjenek a változásoknak? Egyrészt fontos minél jobban képbe kerülni azzal kapcsolatban, hogy mit is jelentenek ezek a kompetenciák, mit tehetnek ezek fejlesztéséért, ösztönözni a gyerekek részvételét ilyen programokban, akár a digitális térben, akár iskolán kívül is. „Ehhez érdemes az Edison100-at, az innovatív, jövőbarát kezdeményezések listáját böngészni, amelyek ezeket fejlesztik, itt Magyarország 187 településén 154 programot találnak a szülők. Ismét elrajtol a Bridge Budapest által életre hívott Edisonplatform Edison100 kezdeményezése. Ezt a listát folyamatosan bővítjük, és ebbe a szülőket is szeretnénk bevonni: várjuk a szülői jelöléseket május 7-ig, hogy minél több fantasztikus és jövőbarát fejlesztő kezdeményezést tudjunk megmutatni” – tette hozzá Veres Rita.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.