Elméletben rengeteg módszerünk van szülőként arra, hogy fegyelmezzük, rendre és tisztelettudásra neveljük a gyerekünket. Kár, hogy ezek közül csak kevés működik a valóságban. A régi, megfélemlítésen alapuló szigort jobb, ha elfelejtjük – sokkal hatékonyabb praktikákat mutatunk!
Sok kortársamhoz hasonlóan mondhatom, hogy a nyolcvanas években még annyira máshogy neveltek minket a szüleink, hogy most szinte újra kell tanulnunk mindent. Ha nem köszöntem az utcán a megfelelő embernek, már szorították is meg a kezem úgy, hogy fájjon, és a következő sarkon biztos, hogy jött a suttogó szidalmazás. Ha nem raktam rendet a gyerekszobában, akkor az első figyelmeztetés a kiabálás volt, a második a verés. Mindenkinek, aki ilyen környezetben nőtt fel, nehéz megállnia, hogy ne kövesse szülőként ezeket az automatizmusokat, és ne tekintélyelvből, megfélemlítéssel, „mert én azt mondtam” és „amíg az én házamban laksz, fiatalember” stílusban mutassa meg gyerekének, hogy is kell élni ebben a társadalomban. Carol Stock Kranowitz zene- mozgás- és drámatanár, a gyerekek érzékszervi és feldolgozásának és integrációjának szakértője mutat hét olyan tippet, ami sokkal jobban működik, mint a régi módszerek.
Fegyelmezni jobb, mint büntetni
A társadalmilag nem elfogadható viselkedést általában büntetéssel toroljuk meg. Ugyanakkor maga a szidás egyértelműen negatív töltetű, és nem azt a célt érjük el vele, amit szeretnénk – azaz azt, hogy a gyerek az életkorának megfelelően képes legyen kontrollálni a viselkedését. Helyette szépen megtanulhatja akár azt is, hogy különböző hazugságok és fondorlatok segítségével hogyan kerülje el a szankciókat. Vagy hogy az ő akarata, véleménye úgysem számít, megérteni nem fogják, jobb úgy tenni, ahogy parancsolták. Ráadásul egy magából kivetkőzve büntető, haragos szülő nem épp a legjobb példáját mutatja az önuralomnak, tehát az ilyen büntetés képmutató is. A fegyelmezés viszont nem vált ki ilyen reakciót, sőt, inkább segít erősíteni a gyerek belső kontrollját. Persze ahhoz, hogy az esetek többségében higgadtak maradjunk és képesek legyünk átlátni az adott helyzetet, nem árt, ha elég érettek vagyunk szülőként.
# Légy te a felnőtt!
A gyerekeknek hiteles, rugalmas, gondoskodó felnőttre van szükségük, aki feltétel nélkül szereti őket, még akkor is, ha ők bosszantóan viselkednek. Olyan szülőre, aki megpróbálja megtalálni a megoldást az adott problémára, megmutatja, hogy lehet racionálisan viselkedni, és ezzel példát mutat. S amikor a gyerek az egyik kiütését már megint véresre vakarja, nem azt vágja hozzá: Egy életre heges akarsz maradni? Mondtam, hogy ne vakarózz már annyit! Ehelyett valami ilyesmivel próbálkozik: Tudom, hogy viszket a bőröd, de a vakarózástól csak még rosszabb lesz a helyzet. Gyere, kenjük be valamivel a csípést, hogy ne viszkessen annyira.
# Légy következetes!
Ha ugyanarra a tevékenységre egyszer így, egyszer úgy reagálsz, a gyerek nem tudja majd értelmezni, az egyértelmű üzenet hiányában pedig hiábavaló a hang felemelése, a fenyegetőzés, a „már ezredszerre mondom” jellegű ledorongolás. Ha valami idegesít, az idegesítsen minden alkalommal, s ha valamit elfogadhatónak tartasz ma, holnap ne szidd le ugyanazért. Persze idővel lehet változtatni a hozzáállásodon, de ezt kommunikáld egyértelműen! Ugyanez segít abban is, hogy minél kevesebb alkalommal kelljen idegeskedned. Ne csak parancsszavakat adj, hanem nyugodtan magyarázd el, hogy az adott viselkedéssel mi a problémád. Ez a következetességgel kombinálva sokkal hatásosabb, mint bármi más régi módszer.
# Hagyd, hogy ő is irányíthasson!
A gyereknevelést sokan úgy képzelik, hogy ők kiadják az utasításokat, a gyereknek pedig egy dolga van: engedelmeskedjen. Ellenvetésnek helye nincs. Ez a módszer azonban nem tanítja meg a gyerekedet dönteni, felelősséget vállalni, önállósodni, kísérletezni, tapasztalatokat gyűjteni. Tegyük fel, hogy már megint nem akar felállni a számítógép elől, aggódsz, hogy tönkreteszi a szemét, nem eszi meg a vacsoráját, nem tudsz vele minőségi időt tölteni. Próbáld meg bevonni őt is a döntésbe: mondd el, mi a célod – hogy esténként csak egy órát gépezzen –, és ajánld fel a döntés jogát arra nézve, mit szeretne utána csinálni: társasozni vagy sétálni egyet. Törekedj arra, hogy egyenértékű dolgot hozz fel, mert ha a mosogatás meg a rendrakás között kell választania, biztos, hogy nem fog jókedvvel hatvanpercnyi monitorozás után felpattanni.
# Éljen a pozitív megerősítés!
Tegyük fel, hogy a gyereked elkezdte megcsinálni a házi feladatát, de félúton otthagyta az egészet az asztalon, és elindult ki az udvarra kosarazni. Ahelyett, hogy példabeszédet tartanál arról, hogy amit elkezdtünk, azt be is kell fejezni, különben soha nem jutunk sehová, dicsérd meg azért, hogy elkezdte megcsinálni a feladatát, magyarázd el neki, hogy öt perc pihenés és labdázás felfrissítheti az elméjét, s utána könnyebben fejezi be a háziját. Elsőre meredeknek tűnhet, de a dicséret és a megértés sokkal hatékonyabb nevelési eszköz, mint a megszégyenítés.
# Figyelj a hosszú távú céljaidra!
Milyen gyereket szeretnél nevelni? Szorongót? Megfelelési kényszertől hajtottat? Vagy olyat, aki kreatív, aki bízik önmagában, aki kísérletezhet? Gondold át, hogy tényleg be akarsz-e neki szólni az idegesítő zenéje miatt, amitől nem hallod Mozart klarinét concertóját, vagy figyeled, hogy alakítja ki a saját ízlését, és nyugodtan megkéred, halkítson rajta egy kicsit? Ugyanez vonatkozik a tőled idegen játékaira, a sportra, a mindent rendetlenségbe taszító kézműves hobbijára: természetes, hogy véded a saját érdekeidet és határokat szabsz, de vedd figyelembe a gyerekedét is!
# Fontos a családi összetartás
Eleged van belőle, hogy állandóan csámcsog a vacsoraasztalnál, vagy tele szájjal beszél? Ha elkezded fenyegetni, hogy „ha legközelebb észreveszem, mit csinálsz…”, nem éred el a valódi célodat, a gyerek ugyanis onnantól csak arra fog törekedni, hogy te ne vedd észre. A vágyott önfegyelem kialakulását könnyebben eléred, ha azt mondod: „a mi családunkban nem szoktunk tele szájjal beszélni”. Persze ha ez a technika nem válik be, próbálj ki nyugodtan egy másikat, semmi sincs kőbe vésve, és közben próbáld meg megőrizni a nyugalmadat, az empátiádat és a humorérzékedet. Messzebbre jutsz velük, mint az üvöltözéssel és a büntetéssel.
