A gyerekek már csak tudják, mi a jó nekik. És most el is mondják, mit csinálhatnának másképp a szüleik.
– Szerinted az anyukád tökéletes?
– Senki sem tökéletes.
– Mondanál egy példát, mi az, amiben változhatna?
– Egy egész könyvet tudnék erről írni!
Ez az őszinte párbeszéd dr. Swati Lodha nevelési tanácsadó 16 éves lánya és egy férfi között zajlott le Lodha egyik előadásán. Ebből született meg aztán Lodha fejében a gondolat, hogy kamasz lányával együtt írjon egy hasznos könyvet szülők számára. Anya és lánya kutatásaik során több mint kétszáz 8-18 éves gyereket is megkérdeztek arról, hogy szerintük mi az, amit a szüleiknek másként kellene csinálniuk. A válaszok alapján pedig íme a legfontosabb tanulságok.
1. Az egyet nem értés nem egyenlő a tiszteletlenséggel
A megkérdezett gyerekek közül sokan azt tapasztalják, hogy a nézetkülönbségeket vagy a szabályoktól való eltérést a szüleik tiszteletlenségnek, lázadásnak tartják. És ezt Lodha is meg tudja erősíteni saját élményeivel: lánya, Sharaa minden utazásra magával viszi a fényképezőgépét és a laptopját, ami a reptéri utasbiztonsági ellenőrzések során az egész családot lelassítja. Apukája ezért megkérte Sharaát, hogy ezentúl a feladott poggyászában utaztassa a holmiját, de Sharaa hevesen tiltakozott, mondván, olyan értékes dolgokról van szó, amik könnyen megrongálódhatnak, ezért is tartja őket mindig a kézipoggyászában.
A családi utazások során rendre előkerült, és egyre inkább elharapódzott ez a probléma. „Jobban tiszteled ezeket a tárgyakat, mint az embereket” – kapta meg egyszer Sharaa az apukájától, holott a lány csak azt szerette volna, hogy a szülei megértsék, miért olyan fontos ez a szokás számára. „A gyerekek egyszerűen azt szeretnék, ha átértékelnénk az engedelmesség fogalmát, és ha tiszteletben tartanánk döntéseik és viselkedésük okait” – összegzi Lodha.
2. Nem kell őket mindig mindenért agyondicsérni
A szülők úgymond érzelmileg befektetnek a gyerekükbe, ami azt jelenti, hogy bármi, amit a gyerek csinál, abból csakis a legjobb dolgok sülhetnek ki – emiatt pedig a gyerekek is elkezdhetik túlbecsülni a tudásukat, képességeiket. A szakember kutatásaiból azonban az derül ki, hogy a gyerekek nem szeretik ezt az indokolatlan, túlzó és a valóságtól elrugaszkodott perspektívát. Jobban bírnák, ha a szüleik reálisabban tekintenének rájuk, és akként kezelnék őket, amilyenek valójában – nem pedig az alapján, amilyennek látni szeretnék őket. „A félelmeinkkel és a képzeletünkkel egyenlő arányban kell szembenéznünk” – magyarázza a társszerző.
3. A gyerekek nonstop kapják a visszajelzéseket. A szülőkre is ráférne néhány...
Miközben a gyerek nő és keresi a helyét szűkebb és tágabb környezetében, folyamatosan kapja az idősebbektől, elsősorban szüleitől, testvéreitől és tanáraitól a visszajelzéseket arról, hogy milyen is ő, és hogyan miben hogyan teljesít. Mint azt Lodha egyik interjúalanya megfogalmazta: „Folyamatosan címkéket ragasztanak rám. A tanárom szerint rossz vagyok angolból, az anyukám szerint illetlenül viselkedem, a nővérem pedig egocentrikusnak nevezett.” És a szülőknek ki jelez vissza arról, hogy jól csinálják-e dolgukat? – teszik fel a költői kérdést a gyerekek.
4. Ne az eredményeken rugózzatok! A belefektetett munkát értékeljétek!
A szülők imádják a kézzelfogható eredményeket, és úgy általában mindent, ami jól mérhető, kimutatható. Az iskolai teljesítménnyel, az osztályzatokkal vagy a sportban szerezhető kitüntetésekkel kapcsolatos szülői elvárások viszont óriási terhet rónak a gyerekek vállára. Főleg, ha például egy olyan iskolán kívüli tevékenység is a képbe kerül, amit nem önszántából, hanem szülői nyomásra választott a gyerek. Hogy mit gondolnak minderről az érintettek? „Értékeljétek inkább az erőfeszítéseinket, akkor is, amikor az eredmények nem a legjobbak.”
