Szakértők szerint ritka az olyan eset, amikor a gyerekkori hazugságok miatt aggódnunk kellene. Egyes hazugságok tulajdonképpen élettaniak, a teljesen normális fejlődési folyamat részei, mások inkább megmosolyogtatók, megint mások inkább tünetként jeleznek, hogy érdemesebb lenne kicsit jobban odafigyelni a gyerek körüli dolgokra.
Az alábbi cikkben a gyerekek egyes életkoraira jellemző hazugságokat futjuk át, hogy könnyebb legyen döntened: teljesen normális jelenséget tapasztalsz, vagy van valami baj?
A legkisebbek
A gyerekek első hazugságai kétéves koruk táján jelennek meg. Ezek a hazugságok (nevezzük inkább füllentéseknek) általában jelentéktelen dolgokról szólnak, és aligha alkalmasak arra, hogy megtévesszék a többi embert. Vegyünk egy példát. Két-három éves gyereked rájárt a hűtőben elrejtett tortamaradékra. Amikor kérdőre vonod ezzel kapcsolatban, nyakig csokisan azt állítja, hogy az apja ette meg a sütit. Vagy filccel a kezében a kipingált fal mellett találod. Amikor megkérdezed, hogy ő volt-e, simán tagad, sőt, mondjuk, a kutyára fogja a dolgot. Ne aggódj, nem téged néz hülyének, és az se aggasszon, hogy „ilyen kicsi és már hogy hazudik”.
Amikor felismeri, hogy mások valóságérzékelése eltér az övétől, illetve nem mindenki van ugyanazoknak az információknak a birtokában, mint ő, vagyis hogy te egészen konkrétan nem tudod, hiszen nem láttad, hogy ő evett a sütiből, óriási lépés a kognitív fejődés szempontjából. Ráadásul olyan lépés, ami – még ha a hazugságot önmagában nem is tekintjük támogatandó dolognak – nélkülözhetetlen egy sor hasznos társas készséghez, például az empátiához és az együttműködéshez is. Szóval ilyen esetben kiadós fejmosás helyett (amiből úgysem ért még semmit) inkább nevessetek a dolgon, és mondd el neki, hogy a csoki az arcán azért elég árulkodó dolog.
Az óvodások
Az óvodáskor jellemző „hazugságairól”, az úgynevezett fantáziahazugságokról sok helyen olvashatsz. Azért tettük idézőjelbe a hazugság szót, mert sok szakértő, például Ranschburg Jenő szerint ezeket nem is tekinthetjük valódi hazugságoknak. A professzor szerint ugyanis ahhoz, hogy egy állítást hazugságnak minősítsünk, a kijelentés meg kell feleljen három fontos szempontnak. Az egyik: a valóságtól eltérő dolog kell hogy legyen. A másik: a közlő legyen tisztában azzal, hogy mást állít, mint a valóság. Végül: legyen mögötte az igazság elfedésének szándéka.
Ezeket a különbségtételeket egyébként a gyerekek is lassan, nehezen tanulják meg. Előfordul, amikor összekeverik a tévedést, vagy azt, hogy egy ígéretet nem tudunk teljesíteni a hazugsággal, és sokáig nagyon sajátos erkölcsiség mentén értékelik a nem igaz állításokat. Egy szándékos, de kisebb kárt okozó hazugságot (mondjuk, hogy valakit direkt rosszul igazítok útba) kevésbé ítélnek el, mint a szándéktalan, de nagyobb kárt okozót (például ha nekem is téves információm van, azt osztom meg valakivel, aki így elkésik egy fontos találkozóról).
Az óvodáskorra jellemző fantáziahazugságokra a fentebbi feltételek nem, vagy nem teljesen igazak. Az óvodás gyerek számára sokszor még nehéz a fantáziaképei, vágyai és a valódi történések pontos szétválasztása, ezért amikor azt állítja, hogy az apukájával motorcsónakozva kiugrott a járműből és kiúszott a Duna partjára, inkább a vágyairól vagy egy elképzelt hőstettről beszél, és a célja nem a megtévesztés.
Nagyovisok, kisiskolások
Ahogy egyre jobban értik a körülöttük lévő világot, egyre inkább megértik azt is, hogy milyen előnyöket jelenthet számukra a füllentés. Kezdik megismerni a rájuk vonatkozó szabályokat, így azok megszegése esetén is gyakrabban fordulnak a hazugsághoz, hiszen tudják, haragudni fognak rájuk, ha kiderül, mit tettek. Abban, hogy ne a hazugság legyen a megoldás a gyereked számára, sokat segíthetsz azzal, ha értékeled az őszinteségét.
Ha nem jár minden stikliért súlyos büntetés, kevésbé lesz érdemes a füllentéshez fordulni. Az ilyen életkorú gyerekek egyébként még rendszerint lebuktatják magukat, amikor hazudnak, mert még nincsenek a jó eszközeik a szofisztikált lódításra, nem érzik még, milyen történet hihető, és melyik az, amelyikről már egyből lerí, hogy valami nem stimmel vele.
Egy idevágó kísérletben például megkérték a gyerekeket, hogy ne nézzék meg a hátuk mögött elrejtett érdekes játékot akkor sem, ha a felnőtt kimegy a szobából. Naná, hogy csaknem mind megnézte, amikor nem volt a közelben felnőtt, és naná, hogy csaknem mindegyikük letagadta. De a legérdekesebb az volt, ahogy lebuktak. A legtöbben egyszerűen elárulták a nem látott játék nevét. „Én ugyan meg nem néztem azt a Barney-t”.
Van, hogy azért hazudik egy gyerek, mert egyszerűen ki szeretne próbálni egy másik fajta magatartásformát (például szimpatizál egy gyerekkel, aki sokszor hazudik, és ő is ki szeretné próbálni, mire megy ezzel), és olyan is van, hogy egészen egyszerűen hamarabb beszél, mint ahogy gondolkodik.
Tinik
Amikor a kamaszunk hazudik, hajlamosak vagyunk rémeket látni. Most még csak egy kis hazugság, de mi lesz holnap? Lógás, iskolakerülés és fiatalkori bűnözés? Persze hogy nem eszik ilyen forrón a kását! Egy bizonyos szinten a tinik esetében is normális jelenség a hazugság, igaz, ők más céllal teszik: függetlenségüket és személyes szférájukat akarják őrizni. Olyan dolgokkal kapcsolatban hazudnak, amikről úgy gondolják, hogy neked ahhoz semmi közöd.
Barátok, pénz, szerelem, randik – jellemzően ezek azok a dolgok, amik téged is a legjobban érdekelnek, és amikről (érezve a túlzott lelkesedésed) a kamaszod nem akar beszélni, vagy rosszabb esetben hazudik. A tinik hazugsággal kapcsolatos erkölcsisége is fejlődik: egyre gyakrabban éreznek bűntudatot, ha átejtettek valakit, és világosan különbséget tesznek két hazugság súlya között aszerint is, hogy valakit véd, vagy ellenkezőleg, valakit bánt a torzítás. Ahogy a tinid lassan felnőtt lesz, és egyre jobban leválik rólad, egyre kevésbé érzi majd szükségét, hogy magánélete védelmében hazudjon. Hiszen egy felnőtt ember már nem tartozik elszámolással.
Mikor van baj?
Ha azt veszed észre, hogy a gyereked – akármilyen életkorú is – többet hazudik; ha azt látod, hogy szorong; ha a sok hazugsághoz magatartásproblémák vagy viselkedészavarok is társulnak; ha úgy érzed, távolodtok egymástól, akkor mindenképpen foglalkozni kel a kérdéssel. Intő jel lehet az is, ha a hazugság a kapcsolatai rovására megy, vagy a barátai is elfordulnak tőle, esetleg a hazugságot manipulációra, például mások összeugrasztására használja. Hogyan lehet jól segíteni a helyzeten? Nem, nem nyomozással – azzal egyébként sem jössz ki jól a dologból. Inkább az odafordulás és a jó kapcsolat helyreállítása segíthet.
Mit lehet tenni?
Nagyon sok függ a gyerek életkorától. A kicsikkel érdemes sok mesét nézni, olvasni: olyanokat, amik felvetik a hazugsághoz kapcsolódó erkölcsi dilemmákat. Mi történt a mesében? Mit éreztek az emberek? Mi lett a következmény? Ezek mind jó kérdések, de mindenféle elemzés nélkül is gyógyító hatású lehet a közös meseolvasás, amiből a gyerek elteszi a tanulságokat a maga számára.
Fontos, hogy tudatosítsuk a gyerekben, hogy tudjuk egy-egy adott állításról, hogy nem igaz, mert így tiszta helyzetet teremtünk, és megakadályozzuk azt is, hogy eszkalálódjon a dolog.
Előfordulhat, hogy valamilyen traumatikus élményt fed el a hazugságokkal, iskolai kudarcot vagy akár bántalmazást takargat, és az is lehet, hogy nagyon fél a büntetéstől, amit igazmondás esetén kapna. Érdemes ezért kicsit magadba is nézned, ha nagyon elzárkózik a gyerek. Vajon nem jutalmazod-e az őszinteséget szidással vagy büntetéssel ahelyett, hogy örülnél neki, és átbeszélnétek, mit lehetne másképp tenni? Megfelelően bizalmas a légkör köztetek? Mit tennél, ha a gyereked valamilyen nagyon kényelmetlen dologról számolna be neked? Mondjuk, arról, hogy egy családtag zaklatja? Hinnél neki? Ha úgy érzi, úgyis hiába mondaná el az igazságot, teljesen természetes, hogy hazugságba burkolózik. Nagyon fontos tudnia, hogy rád számíthat, és komolyan veszed a jelzéseit. Ezzel nemcsak a hazugságok számát csökkentheted, de sokkal nagyobb biztonságban is tudhatod majd őt.
