7 dolog, amit meg kell élned gyerekként, hogy ne sérülj végzetesen

Ha nem bántod a gyereked, és nem történik semmi szörnyűség a gyerekkorában, akkor az már jó esélyt ad arra, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle – de még kevés. Van hét dolog, amit meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy lelki védelmi rendszere elég erős legyen.

Kinga csinos negyvenes nő. Egyetemet végzett, munkahelyén elismert, kollégái kedvelik, két kisfia van. Teherbírása kiemelkedő, szinte minden nap jut arra is ideje, hogy finom vacsorát főzzön a családtagjainak, akik minden reggel általa vasalt, ízléses ruhában indulnak útjukra. A háztartás vezetése nem gond számára, hozzászokott, már tízéves korában ő mosott és főzött otthon. Gyerekkoráról még a barátai is keveset tudnak, nem is firtatják a témát, tapintatosan tudomásul veszik, hogy Kingának „nincs családja”. A férje azért többet tud, érzelmileg támogatja, megismerkedésüktől kezdve érzi Kinga úgy, hogy esélyt kapott egy normális életre.

Merthogy a gyerekkora messze állt a normálistól. Édesanyja az alkohollal küzdött, ha rájött az újabb menet, napokra eltűnt, úgy kellett összeszedni távoli kocsmákból, hidegrázós környékek füstös lakásaiból. Kinga apja ezt pár évig megtette, de hamar beleunt, új életet kezdett egy új feleséggel. Nem szívesen találkozott Kingával, mert lelkiismeret-furdalása volt, hogy nem tud segíteni a lányán, és kínos volt ezzel szembesülnie.

A válás után az anya még inkább beleborult az ivásba, ritkultak a józan napok. Részegen vagy szapulta a lányát, vagy kétségbeesetten zokogott neki, elfecsérelt életét siratva. És persze gondoskodni sem tudott róla, ezért vált Kinga ilyen profi háziasszonnyá. Szerencsére a mostohaapa a lány 13 éves korában költözött csak be hozzájuk, így Kingának mindössze egy évig kellett bírnia, hogy ez a büdös alak megjegyzéseket tegyen rá és fogdossa, utána elköltözhetett egy távoli város gimnáziumának kollégiumába.

Azóta alig járt otthon. Néha maga sem érti: ilyen viszonyok közül jőve hogyan lehetséges, hogy nem drogos, vagy nem alkalmi munkákból tengődik? Hogyan találta meg a férjét, aki rendes, szereti őket, és eszében sincs inni? Néha Kinga attól fél, hogy vissza fog ütni a múlt, neki nincs joga ahhoz az élethez, amit felépítettek maguknak a férjével. Ezért is határozta el, hogy dolgozik magán, mert igenis van benne elég erő és szeretet ahhoz, hogy a fiainak anyaként boldog gyerekkort adhasson. És a férje mellett már elhitte, hogy ő maga is megérdemli a boldogságot.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

Betegítő hatások

Egy ilyen gyerekkort valóban nehéz úgy túlélni, hogy a felnőttkor kiegyensúlyozott legyen. De nem Kinga az egyetlen, akinek sikerült. Az oddsok ellenére. A kutatók már jó két évtizede használják az ACE-pontszámokat, ami az ártalmas gyerekkori élmények (Adverse Childhood Experiences) gyűjteménye. Jelenleg tíz elem található az ACE-rendszerben, a gyerekeknek egyszeri vagy krónikus traumát okozó dolgok, amelyekből minél több igaz rád, annál valószínűbb, hogy maradandó károsodást okoztak neked a gyerekkorodban. A károsodás testi és lelki is lehet, hatalmas mintákon mutatták ki, hogy a magas ACE-pontszám együtt járhat a felnőttkorban függőségek kialakulásával, mentális problémákkal, depresszióval, szorongással, munkahelyi sikertelenséggel, öngyilkosságra való hajlammal, krónikus és/vagy végzetes betegségekkel.

Ha soha senki nem hallgatott meg, annak a negatív hatását érezni fogod
Ha soha senki nem hallgatott meg, annak a negatív hatását érezni fogodshapecharge / Getty Images Hungary

Sajnos ez így van, de szerencsére sokan az esélyeik ellenére is képesek fordítani az életükön. Ez egyrészt egyéni erőfeszítés eredménye – mindenki, akinek egy nehéz gyerekkor után ez sikerült, gratulálhat magának, mert hatalmas munkája, erőfeszítése van benne –, másrészt szerencséjük is van, mert gyerekkorukban megtörténtek velük olyan dolgok, amik ellensúlyozni tudták a sok rossz élmény destruktív hatását.

Az nem elég, hogy nem bántják a gyereket

Idén, egy szintén hatalmas kutatásban felsorolták azokat a pozitív gyerekkori élményeket (PCE vagyis Positive Childhood Experiences), amik meg ahhoz járulnak hozzá, hogy az ember felnőttként kiegyensúlyozott, érzelmileg stabil lehessen. Ezek a pozitív élmények nemcsak a nehéz sorsú gyerekeken segítenek, de minden gyereknek szüksége van a megélésükre. Hiába nincs is valakinek a gyerekkorában szörnyű, ACE-pontot érő esemény, ha pozitív élménye, PCE-pontja sincs, akkor ugyanúgy veszélyeztetett felnőttként.

Amit meg kell élned, hogy egészséges felnőtt légy
Amit meg kell élned, hogy egészséges felnőtt légyWander Women Collective / Getty Images Hungary

A fenti történet Kingája jól be tudta azonosítani az önismereti munkája során, hogy bizony még neki is jutott ezekből a pozitív tapasztalásokból éppen elég ahhoz, hogy esélyt kapjon a boldog életre.

  1. Képes voltam a családtagjaimmal az érzéseimről beszélni. Kinga tízéves koráig az iskolából, óvodából apai nagymamájához járt, és csak este ment onnan haza. Bár később az anyja sikeresen elmarta őt a „bugris, proli vén boszorkány” mellől, az idős asszony, a maga egyszerű módján mégis megadta neki azt a figyelmet, gondoskodást és gyengédséget, amire egy gyereknek szüksége van.
  2. Éreztem, hogy a családom a nehéz időkben mögöttem áll. Ez Kingának nincs meg, nem tud erre példát mondani.
  3. Örömmel vettem részt a helyi közösség tevékenységeiben. Ez Kinga apjának utolsó hatása: ragaszkodott hozzá, hogy a kislány sportoljon, egy olyan egyesületben ráadásul, ahol az edzéseken és versenyeken kívül rengeteg buli és esemény volt, amik máig szép emlékek számára.
  4. Középiskolában úgy éreztem, tartozom valahova. A kollégiumban szobatársnőivel az első év végére remek csapatot alkottak, nyáron is heteket töltött azok családjánál, máig jóban vannak.
  5. Éreztem, hogy a barátaimra támaszkodhatok. Kingának ez is megvan, általánosban is volt egy barátja, és a gimis lányokban is megbízott.
  6. Volt legalább két olyan felnőtt, akik nem a szüleim, és mégis őszinte érdeklődést mutattak irántam. Itt Kingának mélyre kellett ásnia az emlékeiben, de a kapásból mondott edző után meglett az alsós napközis tanítónő is, akinek Kinga a szíve csücske volt.
  7. Legalább egy felnőtt volt otthon, akivel biztonságban, megvédve éreztem magam. Konkrétan otthon Kingának nem volt ilyen. Viszont most rájött, hogy a nagymamája lakása a második, vagy inkább első otthona volt, ahol valóban biztonságban érezte magát.

A dőlt betűvel írt mondatok a lista állításai. Ha magadat szeretnéd tesztelni, akkor úgy tedd fel a kérdést, hogy 18 éves korom előtt… A válaszod igen vagy nem lehet. Akkor is hasznos a lista, ha magadat szeretnéd megérteni, ahogy ezt Kinga tette. De szülőknek is nagyon fontos lehet feltenni ezeket a kérdéseket önmaguknak, a gyerekeikre vonatkoztatva. Megkönnyebbülést, megerősítést hozhat, ha kiderül belőle, hogy a gyerekeidnek meg tudod adni a szükséges alapot, és megmutathatja, hogy min kellene változtatni, ha túl kevés lenne az igen.

Oszd meg másokkal is!
Mustra