Így szerettesd meg a gyerekeddel az olvasást

Olvasási idő kb. 3 perc

Olvasni élvezetes és hasznos, és a legjobb, ha minél korábban elkezdjük. A gyerekek számára rengeteg előnnyel jár, ha rendszeresen vesznek könyvet a kezükbe, bár manapság, ha választani kell, minden gyerek inkább a telefon felé nyúl. Hogy lehet megmutatni neki, hogy a könyvek is legalább annyira szórakoztatóak, mint a kütyük?

Az olvasás rengetegféleképp fejleszti a gyerekek mentális képességeit és érzelmi világát. Segít a tanulási nehézségek megelőzésében: gyarapítja a szókincset, fejleszti a figyelmet, csökkenti a hiperaktivitást, segíti a társas készségek kialakulását, továbbá oldja a szorongást, amit akkor éreznek, amikor el kell válniuk a szüleiktől. Barbara Marinak, a marylandi St. Mount Mary’s Egyetem tanuláskutató professzora szerint a legjobb, ha már óvodáskorban, sőt előbb elkezded megszerettetni a gyerekeddel az olvasást – olvasható a Medium cikkében.

Az esti mese a könyvszeretet előszobája

A kisgyerekek nyelvi készségei a folyamatos beszéd révén fejlődnek a legjobban. Ne hozzon zavarba, ha be sem áll a csemetéd szája. A százezredik miért?-re is felelj neki, és folyamatosan kezdeményezz társalgást. Mesélj neki történeteket, mondd el, mi hogyan működik a világban. Minél alaposabban megismerik az elhangzó szavakat, később annál könnyebben ugranak neki az írott szavakkal való barátkozásnak.

Ha mesélsz nekik, könnyebben szeretik meg a könyveket
Fotó: Lorado / Getty Images Hungary

Nagyon fontos, hogy már egészen kicsi korban élménnyé tedd a gyerek számára az olvasást. Az esti meseolvasás tökéletes módszer rá, hogy megszerettesd vele a könyveket. Minél élményszerűbb, varázslatosabb, vidámabb ez a rituálé, annál könnyebben hangolódik rá a történetekre. Érdemes interaktívvá tenni a felolvasást: tegyél fel kérdéseket az elhangzó mesére vonatkozóan, tornáztasd meg a kicsi fantáziáját. Természetesen nem muszáj mindig lefekvés előtt olvasni nekik, a nap bármely más szakában is remek program a közös mesélés.

Gyakran megesik, hogy a kisgyerekek ugyanazt a történetet szeretnék újra és újra hallani. Ne bosszankodj, ha a harmincadik alkalommal kéri, hogy olvass fel neki egy mesét, ami már a füleden folyik kifelé, ezzel ugyanis az emlékezőtehetségét fejleszti.

Hagyd, hogy ők válasszanak

A gyerekek gyakran utánozzák a szüleiktől látott szokásokat, ezért ha te magad rendszeresen olvasol, könnyebb elérned, hogy ők is megszeressék a könyveket. Sok szülő csak akkor mélyed bele egy olvasmányba, amikor a gyerekek lefeküdtek, így végre van egy kis ideje magára, ez azonban nagy hiba. Olvass akkor is, amikor a kicsik figyelnek és látják, hogy épp egy izgalmas könyvet bújsz élvezettel.

A gyerekek szívesebben hallgatnak olyan történetet vagy később olvasnak olyan könyvet, amit saját maguk választottak ki, nem mások erőltettek rájuk. Nem véletlen, hogy sok iskolás ódzkodik a kötelező olvasmányoktól, miközben örömét leli más könyvekben. Mindig add meg neki a választás lehetőségét, fogadd el az akaratát, még akkor is, ha századik alkalommal szeretné ugyanazt a mesét hallani. Ne kényszer, hanem élvezet legyen az olvasás.

Különböző életkorban más-más típusú történeteket szeretnek hallani és olvasni a gyerekek: ezek lehetnek mesék, ismeretterjesztő könyvek vagy akár viccek. A fiúk és a lányok is gyakran másféle olvasmányokat preferálnak. Ismerd meg a gyereked ízlését, és kövesd nyomon a (valószínűleg gyakori) változásokat. Ne akard, hogy olyat olvasson, ami nem jön be neki – még akkor sem, ha szerinted hasznos olvasmány lenne számára.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.