Sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor az újszülött gyerekeimet először a mellkasomra fektették. Abban a pillanatban elkezdett halványulni az azt megelőző órák minden fájdalma, és hihetetlen nyugalom áradt szét bennem. Csodálatos volt, és az is, amikor láttam, hogy rájuk is ugyanilyen hatással van az ölelésem.
A szülői ölelésnek varázsereje van, és ez különösen a kisbabák esetében látványos. Amikor valami fáj vagy valami bánat éri, sokszor látszólag vigasztalhatatlanul sír, ám ezt abban a pillanatban elvágják, ahogy kézbe kerül. Ennek a csodának a hátteréről ma már egyre többet tudunk: erről beszélgettem dr. Vágási Judit gyermekgyógyász rezidens orvos, IBCLC, szoptatási szaktanácsadóval.
Miért nyugszanak meg a babák az anya, illetve az apa mellkasán a születés után?
Az anyaméhben töltött 9 hónap nyugalom után az újszülöttek egy nagyon intenzív, fény- és hangingerekkel teli új világba csöppennek. A baba életének első percei izgalmas, örömteli élményt és életre szóló emléket nyújtanak az egész családnak. Miután az újszülöttet szárazra törlik, 1-5 percen belül kiderül, hogy egészséges-e, és ha minden optimálisan alakul, akkor szorgalmazzuk az újszülött ráhelyezését az anya hasára, mellkasára. A definíció szerint a bőr-bőr kontaktus a meztelen újszülöttnek az anya csupasz testére helyezését jelenti a szüléskor vagy az azt követő 24 órán belül. Amikor az újszülött az édesanyján pihen, láthatóan biztonságban érzi magát.
Az egészséges újszülött, bőr-bőr kontaktusban az anyával maga kezdeményezi a szopást, illetve képes spontán, segítség nélkül a mellre tapadni. Korunk egyik legizgalmasabb felfedezése, hogy körülbelül fél órával a születés után az újszülött teljesen egyedül meg tudja találni az anyja mellét és egyedül el tudja dönteni, mikor szeretne először szopizni.
Ma már számos szülészeti intézményben megvalósítják a hagyományos császármetszés után is az anya-baba bőrkontaktust, vagy ha ez nem megoldható, akkor lehetőséget biztosítanak az édesapa meztelen mellkasára helyezni a kisbabát. Az apai bőrrel való érintkezés is pozitív hatással van a csecsemőkre. Ahogy fülét az édesapa mellkasának dönti, hallgathatja annak szívverését, és felismeri az apja hangját, amitől a legtöbb újszülött szinte azonnal megnyugszik. Azt látták, hogy ez az apai viselkedésre is pozitív hatással van: erősíti a szülői szerepét, erősebb az érzelmi kölcsönhatás, csökken az apai stressz, szorongás és depresszió.
Mi is bizonyítja még, hogy a babának az édesanyán van a helye? A barna zsírszövet az újszülött súlyának 2-6%-át teszi ki, és elsősorban a tarkóját és a hátát borítja, ugyanis az evolúció szerint csak itt van szüksége melegítésre, mivel a teste másik oldalát az édesanyja melegíti.
Milyen hatása van a bőrkontaktusnak a babára és az anyára?
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a születés utáni bőr-bőr kapcsolat a gyerekeket és az anyákat is sok szempontból segítheti. Az újszülöttnek gyorsabban stabilizálódik a légzése, pulzusa egyenletesebb, keringése stabilabb lesz, és a testkontaktus segíti abban is, hogy jobban alkalmazkodjon az élethez az anyaméhen kívül. A testkontaktus hatására termelődő oxitocin és endorfin fontos szerepet játszik abban, hogyan kezdődik a szoptatás, mekkora önbizalommal áll az anya a csecsemője gondozásához. Az oxitocin emeli az anya mellkasának bőrhőmérsékletét, így bőrkontaktusban az anya hatékonyan szabályozza a csecsemője hőmérsékletét, ez pedig segít megelőzni az újszülött lehűlését.
A testkontaktus csökkenti a stresszhormon szintjét, így a baba könnyebben megnyugszik, különösen a fájdalmas eljárások után. Ezzel szemben az anyától való elkülönítés esetén szeparációs stresszt él meg, hormonszintje megduplázódik, és sokáig magasan is marad.
A császármetszésen átesett anyák a bőrkontaktus után kevesebb posztoperatív fájdalomról panaszkodtak, mint azok, akik távol voltak a csecsemőjüktől, tehát nyugtatja és ellazítja mind az anyát, mind a babát.
Ha a kisbaba sokat lehet testközelben, sokkal hatékonyabban tudja jelezni, hogy mikor szeretne szopni, és azonnal hasznosíthatja az előtej (kolosztrum) által nyújtott immunológiai előnyöket. A kolosztrum serkenti az újszülött bélmozgását, ezáltal elősegíti a magzatszurok gyorsabb ürülését, és ily módon csökkenti a sárgaság kialakulásának esélyét, illetve a sárgaság súlyosságát. A korai és gyakori szopás csökkenti a csecsemő születés utáni élettani súlyvesztését.
Fontos tényező, hogy minek tekintjük magát a szoptatást. Ha a babával való kapcsolat egy formájának, ami egyrészt táplálkozás, ivás, másrészt kommunikáció, beszélgetés, nyugtatás, altatás is, akkor sokkal könnyebb elfogadni és az élet természetes részeként tekinteni rá.
Ha valaki nem tud szoptatni, akkor hogyan pótolhatja az így kieső közelséget a kisbabával?
A szoptatás maga nem az anyaság fokmérője. Ha egy anya másképp táplálja a babáját, biztosítani kell számára is a sok testközelséget, gyengédséget, hiszen növekedésének, lelki egészségének a szülei szeretete, érintése a legfontosabb feltétele.
A testközelséget egy jóleső közös fürdéssel, a mellkasra vagy hátra kötött és megnyugtatott babával történő szabadban sétálással, közös táncolással, ringatással is pótolni lehet. A szoros testkontaktus egyébként a nap bármely szakában megnyugtatja a babát, akár éjszaka is.
Számos hiedelem van a testkontaktussal kapcsolatban, a legfőbb talán az, hogy ezzel az anya csak elkapatja a kisbabát. Mi az igazság?
Ha evolúciós szempontból nézzük, az úgynevezett hordozott állatok, például a kenguru, a majmok, főemlősök utódai születnek a legfejletlenebbül – az ember is ebbe a csoportba tartozik. Megszületésük után a kicsinyek folyamatos testközelséget igényelnek az alapvető életfolyamataik fenntartására. A testközelség megszakadása az egyik legerőteljesebb stresszforrás az utód számára. A szoptatás az erszényeseknél szinte folyamatosan vagy nagyon nagy gyakorisággal zajlik.
Egy csecsemő egészséges testi és lelki fejlődésének alapja ugyanígy a nagy mennyiségű testkontaktus és a gyakori szoptatás. A nyugati civilizációban felnövő kisbabákat ennek ellenére megpróbálják a fészeklakó életformára nevelni, ahol az anyaállat az utódokat a vacokban hagyja, időről időre visszatér, és ilyenkor szoptat. Az ilyen állatok utódai az anyaállat távollétében nyugodtak, összebújva alszanak. Ám egy kisbaba esetében az elkülönítés hatására a stresszhormon szintje magasra szökik, az életfunkciói rosszabbak, többet sír. Az elkülönítés akadályozza az igény szerinti, gyakori szoptatást, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy szükségtelenül pótolják.
Egy újszülöttet, csecsemőt, kisdedet nem lehet elkényeztetni! A biztonságérzet kialakulásának feltétele, hogy a baba jelzéseire az anya megfelelően reagáljon, márpedig az újszülött egyetlen kommunikációs eszköze a sírás. Ha a baba sírására minden esetben megfelelő reakció érkezik (megnyugtatás, ölbevétel, ringatás, szoptatás), akkor nagyon hamar kialakul benne a biztonságérzet.
Mennyire gyakori Magyarországon a koraszülötteknél alkalmazott kengurumódszer?
Eredetileg a szegénység adta az ötletet a kolumbiai Bogotában, hogy kenguruzásba kezdjenek. Nem volt elég inkubátor a koraszülöttek elhelyezésére, ezért az édesanya mellkasára rögzítve, bőrkontaktusban tartották őket a kihűlés és a sérülés megelőzésére. A tapasztalatok és számtalan klinikai vizsgálat azóta egyértelműen igazolta, hogy ez jelentősen növeli a koraszülöttek túlélési esélyeit és egészségi állapotát, elősegíti a kötődést és a szoptatást.
Az Egészségügyi Világszervezet kengurumódszernek nevezi az újszülött és az anya közötti közvetlen bőrkapcsolatot, és ajánlja az alkalmazását. Nils Bergman professzor, a kengurumódszer nemzetközi szaktekintélyének kutatásai szerint az anyától való elszakadás szinte minden újszülött emlős számára életveszélyes helyzetet jelent, és nagyon erős védekező válaszreakciót vált ki: az állat leblokkol és mozdulatlanná dermed. A koraszülött babák csak erre a válaszreakcióra, vagyis a ledermedésre képesek. Az újraélesztési technikánk ki tud kényszeríteni némi javulást, a kengurumódszer viszont képes biztosítani a túléléshez szükséges minden alapvető biológiai feltételt. A kulcs a bőrkontaktus, amelynek során a bőr mélyén elhelyezkedő érzékelő idegrostok ingerlése azt az üzenetet küldi az agy érzelmi feldolgozó egységébe, az amigdalába, hogy „biztonságban vagy”. Ez megszünteti a dermedtség állapotát, valamint visszaállítja a normális szabályozást.
Azok a babák, akiket kenguruznak, nyugodtabbak, kevesebb a légzéskimaradásuk és jobban fejlődnek. Másrészt az anyára is kedvezően hat a testkontaktus: segít a kötődésben, jelentősen növeli az anyatej mennyiségét, aminek egy koraszülött babánál óriási jelentősége van. Az anya hangja, közelsége, szívhangja olyan jótékony hatást fejt ki a babára, amit egyetlen műszer sem képes pótolni. Amikor az anya és a kisbaba bőre összeér, az anya teste jobban szabályozza a baba hőjét, mint az inkubátor, a bőr-bőr kontaktus pedig a babák légzését is segíti. Hatására nyugodtabbak, hamarabb híznak az alacsony súllyal született csecsemők is. Sőt, a szülők baktériumflórája – a kórházi baktériumokkal szemben – hatékonyabban védi a koraszülötteket a veszélyes fertőzések ellen. Az anyával való együtt mozgás pedig serkenti az egyensúlyszerv működését, és ezáltal az idegrendszer megfelelő fejlődését, a mozgásfejlődést. Ez a hatás koraszülöttek esetében még fontosabb, hiszen az anyaméhben még hetekig ringatóztak volna. A kengurumódszer abban is segít, hogy a szülő nem tehetetlenséget él át, hanem azt, hogy a legfontosabb személy a gyerek életében.
A magyarországi kórházakban az időre született, egészséges babák esetében ritkán van akadálya, hogy testkontaktusban minél több időt legyenek együtt már a szülőszobában is. Koraszülött baba esetében azonban a legtöbb intenzív osztályon még nincs lehetőség hosszan tartó kenguruzásra. Már csak azért sem, mert a koraszülöttek közül soknak infrastrukturális problémák miatt nincs ott állandóan az anyukája, hanem sok esetben csak látogatni jár be a legkülönbözőbb napszakokban. Pedig nagyon fontos lenne, hogy ez a módszer mindennapossá váljon a koraszülött intenzív osztályokon.
