Arra nem lehet felkészülni, hogy váratlanul beléd döfnek egy tűt

Meglepően kevés magyar kismama vesz részt szervezett szülésfelkészítő tanfolyamon, derült ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének felméréséből, melyben 7 hónapos várandós kismamákat kérdeztek a szüléssel kapcsolatos terveikről. A válaszokból kiderült, hogy csupán 16 százalékuk járt szülésfelkészítésre, és 25 százalékuk vett részt szülőszobai látogatáson.

„A kevésbé tudatos kismamák egy részében van egy optimizmus a szüléssel kapcsolatban, hogy »mások is megszültek valahogy, akkor én is képes vagyok rá«. Ez alapvetően nagyon jó dolog, de azért történhetnek meglepetések” – figyelmeztet Roszik Linda klinikai szakpszichológus, a gyermekvállalás előtt állóknak és kismamáknak támogatást nyújtó Mamakör Terápiás és Oktató Központ, valamint a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom egyik alapítója. „A másik részük legyint, hogy a szülés ilyen, túl kell élni, az a lényeg, hogy életben legyünk, és majd lesz valahogy. Ez a hozzáállás azt a veszélyt hordozza magában, hogy a szülés során átélt esetleges negatív tapasztalatok nehezen lesznek hozzáférhetők, és a háttérből sok nehézséget tudnak okozni. De a legnagyobb probléma a szülészeti ellátásban egyáltalán nem a nők felkészületlenségének mértéke.”

Nehéz a kismamáknak tájékozódni

A kérdőívet kitöltő kismamák többsége nem tart a szüléstől, 87 százalékuk pozitívan áll hozzá a dolgokhoz, és úgy gondolja, hogy rendben fog zajlani a vajúdás és a szülés. A pszichológus szerint a jó szülésélményhez vezető úton a pozitív várakozás mindenképp előnyös, ugyanakkor az elmúlt 6 évben, amióta csoportokat vezetnek, gyakran találkoztak negatív, akár traumatikus szüléstörténetekkel. Ennek pedig több oka is van. Lehet például az ismerethiány, amikor valaki nem tudja, hogy milyen a szülés folyamata, hogyan lehet készülni a fizikai fájdalommal való megküzdésre, és általában véve mi lehet nehéz, és mi jelenthet támogatást a szülés alatt. Egy támogató környezetben ebből nem feltétlenül kellene, hogy rossz élmények szülessenek. Az is lehet, hogy valaki mindezekre felkészül, és mégis érhetik kellemetlen meglepetések, akár váratlan krízishelyzet, akár az ellátórendszer hiányosságai, de leggyakrabban a nem megfelelő bánásmód miatt. 

Ez részben abból fakad, hogy iszonyatosan lyukas a rendszer, mert szinte semmiféle információ nem elérhető a nők számára – hangsúlyozza Roszik Linda. Minimálisak a nyilvános kórházi statisztikák, nincs egységes orvosi szakmai irányelv, és intézményen belül is lehetnek olyan orvosok, akik teljesen ellentétes szemléletűek. 

A jó orvos csak akkor avatkozik be, ha valóban indokolt

A vizsgálatban részt vevő kismamák 97 százaléka állami intézményben tervezi a szülést. A többségük (64 százalék) úgy megy majd be a kórházba, hogy választott orvosa van, sokuknak még szülésznője is. Kevesebb mint a harmaduk nem rendelkezik egyikkel sem, hanem majd az éppen ügyeletes orvosra bízza magát.

„A gyerek világra hozatalakor a nő sérülékeny állapotban van, de nem kellene, hogy ez a kiszolgáltatottság érzésével járjon. Emiatt is fogadnak az emberek orvost vagy szülésznőt. De mivel nincsenek megfelelő információk a kórházi szülésekről, ezért az anyák azt sem tudják, hogy a fogadott orvostól mit kérdezzenek” – mondja a pszichológus, aki hozzáteszi: „mi több, mintha illetlennek, bizalmatlanságnak tartanánk, ha egy várandós konkrét kérdéseket tesz fel az orvosának a praxisára vonatkozóan. Mintha társadalmilag nem akarnánk, nem tekintenénk elfogadhatónak, hogy a nők sokat kérdezzenek, vagy ők hozzanak döntést. Egy szülésnél tipikusan egy jó orvos nem avatkozik be, amíg nem kell beavatkozni”.

Kutatási adatok szerint, akinek fogadott orvosa van, azt várhatóan több beavatkozás fogja érni, miközben ügyeletben inkább előfordulhat, hogy egy szülés a saját időtartama alatt zajlik le – emeli ki Roszik Linda. „Ezt nem lehet kizárólagosan az orvosokra kenni, mert ha elvárom, hogy a kislánya zsúrjáról felálljon, bejöjjön hozzám, és másnap ezt egy másik anyuka is elvárja tőle, akkor ebbe nem fér bele, hogy 15 órát álljon a szülőszobán. Erre jó megoldás lehet, ha kevesebb kliense van a szakembernek, vagy ha a hasonló szemléletű orvosok praxisközösségeket hoznak létre. Ennek hátránya is lehet, mivel nem biztos, hogy pont a választott orvos lesz jelen, ám valaki biztos ott lesz, és nem fog annyira sietni. De ez egy összetett kérdés, az úgynevezett alacsony rizikójú várandósságok esetén nem is orvosokra lenne szükség” – teszi hozzá.

Több nyilvános adatra lenne szükség

Nehezítő körülmény, hogy az előzetes beszélgetések során valószínűleg minden orvos azt fogja mondani, hogy a természetes szülést részesíti előnyben – addig, amíg a baba és a mama jól vannak. Kérdés azonban, hogy kinek mit jelent az, hogy rendben mennek a dolgok, hiszen valami miatt mégis 40 százalék a császármetszések aránya Magyarországon, miközben Svédországban csak 17 százalék. 

Sokat segítene az orvosválasztásban, ha lennének orvosonként nyilvános adatok arról, hogy ki milyen arányban végez császármetszést, vagy például ki végez rutinszerűen gátmetszést az első szülés alkalmával. Az is hasznos lenne, ha a kismamák nem a vajúdáskor szembesülnének azzal, hogy a kísérő csak a szülőszobába mehet be, a többiekkel közös vajúdóba sok esetben már nem – aminek egyébként egyáltalán nem is lenne szabad így lennie.

„Nagyon félrevezető és könnyen áldozathibáztatásba tud futni az, ha azt mondjuk, hogy a nők nem készülnek fel rendesen. Számtalan olyan dolog történhet egy szülés során, amire nem lehet felkészülni. Nem tudhatom előre, hogy rosszul fog esni, hogy váratlanul belém döfnek egy tűt, mert eszembe sem jut, hogy ez megtörténhet. Vagy nem lehet felkészülni arra, hogy mennyire fájdalmas lehet az, ha akarata ellenére elválasztják az anyát a kisbabájától. A fizikai fájdalom ritkán okoz tartós sérüléseket, mert ha van érzelmi támogatás, akkor azzal a nő képes megküzdeni. Nem a beavatkozás léte vagy hiánya, hanem a szakemberek hozzáállása, jelenlétük minősége az, ami leginkább meghatározza a szülésélményt” – összegzi a pszichológus.