Hogyan kell fogyókúráznia egy gyereknek?

Olvasási idő kb. 3 perc

Magyarországon minden ötödik gyerek elhízott, különösen a 6-8 éves korosztályt érinti a probléma. Az viszont kérdéses, hogy milyen korban kell vagy lehet fogyókúrára fogni a túlsúlyos, esetleg elhízott gyerekeket, és mikor kérjük ki szakember véleményét.

„Amíg egy baba anyatejet, vagy annak pótlására tápszereket kap, nem beszélhetünk elhízásról. Ha mégis súlytöbblet jelentkezik, annak valamilyen genetikai betegség áll a hátterében” – hangsúlyozza Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa. Az elhízás akkor alakulhat ki, amikor az anyatej és a tápszerek helyett a gyermek áttér a felnőttek által fogyasztott ételekre. Ez jellemzően az egy- és kétéves kor közötti időszakra tehető, de a második életévet követően szinte minden gyermek a család által fogyasztott ételeket eszi.

Szerinted rendben van az, ha egy ekkora gyerek fánkot eszik?
Fotó: Shutterstock

Születéstől kezdve a BMI-érték alakulását táblázatok alapján követhetjük, hogy az adott kor és nem szerint milyen referenciaértéknek kell a gyermek hossz- és súlynövekedésének megfelelnie. Az ettől való eltérés százalékban fejezhető ki. Ennek alapján megállapítható, hogy akár súlyban, akár magasságban milyen mértékű az eltérés az átlaghoz képest. Érdemes rendszeresen kiszámolni a BMI-értéket, mert ha ez az érték 75 százalék fölé emelkedik, a gyermek már a veszélyeztetett kategóriába tartozik. 90 százalék fölötti érték esetében túlsúlyról beszélünk, 97 százalék fölött pedig már az elhízott kategóriába soroljuk be a gyerekeket.

A cukor tehet az elhízásról?

Az elhízás szempontjából a mozgásszegény életmód legalább olyan káros, mint a túlzott cukorfogyasztás és a helytelen táplálkozás is. A helytelen táplálkozás sok esetben az időhiány miatt alakul ki. Különösen akkor, ha nincs idő az otthoni főzésre, az elfogyasztott ételek alapanyagának válogatására, így előtérbe kerülnek a gyorséttermek vagy a készételek. Tovább fokozza a bajt, ha ezek mellett megjelennek az étrendben a cukros italok, az édességek és a különféle nassolnivalók.

A cukrokkal nem csak az a baj, hogy többet fogyasztunk belőlük, mint amennyit naponta lemozognánk. Mivel gyorsan felszívódnak, a szervezet is gyorsan reagál rájuk. Az inzulinreakciót követően gyorsan leesik a vércukorszint – és hiába csak a normális szintre tér vissza –, ez az esés az agyban éhségérzetet vált ki, így ismét evésre sarkall.

Ez például nem a legjobb napi program egy gyereknek
Fotó: Shutterstock

A szülő mutat példát a gyereknek

A szülők azzal követik el a legnagyobb hibát, ha nem mutatnak jó példát. Ha ők maguk is egészségesen étkeznek, beemelik a mindennapokba a közös főzés és étkezés élményét, könnyebben megelőzhetik a bajt. Fontos, hogy a szülő, a család feltárja azokat az okokat, szokásokat, amelyek a túlsúlyhoz, elhízáshoz vezettek. Első lépésként el kell vonni a gyermek figyelmét a túlzott evésről, végig kell gondolni, hogy milyen ételek, italok nem szolgálják a gyermek egészséges fejlődését. Ami nincs otthon, azt nem tudja a gyerek kivenni a hűtőből, vagy levenni a polcról – erre már bevásárláskor is gondolhatunk.

Somogyi Krisztina szerint fontos, hogy szánjunk időt a változás előkészítésére. Ne kényszerítsünk, legyünk türelmesek. Egyszerre csak egy dolgot változtassunk meg, vagy vezessünk be. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a gyermekek esetében maga a fogyókúra nem úgy történik, mint felnőttkorban, hiszen fejlődésben lévő szervezetről van szó. A fő cél, hogy miközben folyamatosan nő a gyerek, megálljon az egészségtelen súlygyarapodás. Hogy mivel segíthetjük a gyereket? Például ezekkel: 

  1. Tűzzünk ki személyre szabott célokat! Ez lehet egy kisebb méretű ruha vagy egy hosszabb túra is.
  2. Használjunk applikációkat! A gyerekek könnyen tanulnak, ráadásul az applikációk világában szívesen és ügyesen kiigazodnak. Könnyedén használnak akár kalóriaszámoló programokat is.
  3. A személyre szabott mintaétrend kialakításához forduljunk dietetikushoz! A személyes konzultáció során elmondhatjuk, melyek a gyermek kedvenc ételei és szokásai, ezeket a szakember beleépítheti az új étrendbe. 
  4. Találjunk gyermekünknek hobbit, olyan játékot, melyet szívesen játszik, és örömét leli benne. Ezek elvonhatják a figyelmét a felesleges nassolásról. 
  5. A TV elé csak akkor üljünk le, ha már befejeztük az étkezést. Tévézés közbeni evéskor az agyunk nem emlékszik, mennyit ettünk, így nem fogja tudni időben jelezni azt sem, hogy már régen jóllaktunk.
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.