Életmesékről, a családi történetek átkeretezéséről, testvérféltékenységről és a szülő elvesztéséről is szó volt azon az előadáson, amelyet dr. Kádár Annamária pszichológus tartott október elején Szigethalmon az Országos Könyvtári Napok keretein belül. A szerzőnő legújabb, az érzelmi intelligenciát fejlesztő meséket tartalmazó könyve november közepén jelenik majd meg.
A gyerekeknél a nagy mesekorszak 4,5-5 évesen kezdődik, kezdte az előadását Kádár Annamária. Ebben a korban már beleélik magukat a történetbe, de nem keverik össze magukat a szereplőkkel. Ez az a korszak, amikor a gyereknek varázslatra és olyan tündérmesékre van szüksége, amikben minden benne van, ami a személyiségfejlődéséhez szükséges. 8-9 éves korban aztán rendszerint ezeknek a meséknek a helyét átveszik az életszagú történetek, de az sem baj, ha a gyerek tovább benne ragad a varázsvilágban.
A gyerekkor 10-12 évesen ér véget, alatta a gyereket nem észérvekkel, hanem varázslattal kell meggyőzni. Például ha fél attól, hogy éjszaka egy krokodil jön a házba, akkor ne tartsunk neki kiselőadást arról, hogy Magyarországon nem él krokodil, inkább töltsünk meg vízzel egy spriccelős flakont, és mondjuk azt, hogy krokodilűző spray. Teljesen természetes például az is, hogy a gyerek egyszer csak elkezd félni a betörőktől, ilyenkor az a legjobb, ha őt ruházzuk fel varázserővel. Lehet, hogy a félelem reális, de a megoldás lehet irracionális, mondta Kádár Annamária. Hiszen felnőttként is sokszor ragaszkodunk a varázslathoz, gondoljuk csak a szerencsehozó tárgyakra vagy a placebóra.
Hogyan alapozzuk meg a gyerek életmeséjét?
Nagyobb az önbecsülése azoknak a gyerekeknek, akik többet tudnak a családjuk életéről, ezért fontos, hogy a múltunkról is meséljünk történeteket, hangzott el az előadáson. Nemcsak a jót, hanem a rosszat is, hiszen az is az élet része. Sok családban kikozmetikázzák a történeteket, de az igazi életmesében kudarcok is vannak. A gyerek számára felszabadító lehet, ha a szülők elmesélik neki a saját iskolai történeteiket vagy az első szerelmi csalódást.
A családi mesék célja, hogy azt közvetítsék a gyerek felé: nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani. A történetek átkeretezhetők, ezzel a perspektíva megváltozik, és lehet, hogy a nagypapa anno elkártyázta a család pénzét, de lám, összeszedtük magunkat, talpra álltunk, és most ott vagyunk, ahol. Nem mindegy, hogy milyen történetekkel indul el a gyerek otthonról. Igen, valóban, a történetben vannak sárkányok, de vannak segítők is. S ha ezek a mesék gyerekkorban nem jól csapódnak le, akkor felnőttként akár évekbe, évtizedekbe is telhet, amíg átíródnak.
Vannak dolgok, amiket szeretünk titokként kezelni, de a családi tabuk nem jók, mondta a pszichológus, aki a saját példáját hozta, ugyanis mindkét lányát örökbe fogadta, és erről az első perctől mesél a lányainak, persze életkoruknak megfelelően. Egy ilyen történet esetében különösen fontos, hogy az együtt nőjön a gyerekkel, és ne 16 évesen kelljen szembesülnie vele, hogy nem a vér szerinti szülei nevelték fel.
A halál az élet része
Szülőként az is felelősségünk, hogy azoknak a személyeknek is legyen történetük, akik már nincsenek velünk. A születés és a halál régen a háznál zajlott, és természetes volt. Nem kell a gyereket megvédeni a haláltól, szembesülnie kell vele, mondta a pszichológus. Csak 8-9 éves korban érti majd meg, hogy a halál egy végleges állapot, ám valójában a személyek a történetek révén halhatatlanná válnak, és ők is velünk vannak.
Ha a gyermek valamelyik szülőjét veszíti el, akkor különösen fontos, hogy életben tartsuk az emlékét, mert ezek az idővel könnyen elhalványodhatnak, mondta Kádár Annamária. A gyász ciklusa egy év, az első ünnepek a legnehezebbek a családtag nélkül, utána pedig már lesznek olyan emlékek, amelyekben az elhunyt szülő nem szerepel. Később pedig a fontosabb eseményeknél érdemes valamilyen formában megjeleníteni az elvesztett családtagot, mert felnőttként, a saját gyerekénél egy idő után már szülői minta nélkül marad.
“Mintha apa új feleséget hozna”
A testvérek közötti féltékenység is nagy szeletét tette ki az előadásnak. Kádár Annamária elmondta, hogy a szakirodalom szerint nagyjából 7 év korkülönbségig van igazán féltékenység. A gyerekek érzékelik a felbomlott egységet, a helyzet ahhoz hasonlítható, mintha az apa beállítana egy új feleséggel, akit onnantól el kell fogadni. Érthető, hogy a gyereket ez megviseli. Óvodáskorban például sok viselkedészavar a kisebb testvérre vezethető vissza, ugyanis a nagy azt érzékeli, hogy őt kirakták, míg a szülő otthon van a testvérrel. Ennek elkerülésére érdemes az ovikezdést úgy időzíteni, hogy legalább fél év teljen el a tesó érkezésétől.
Szülőként az a fontos, hogy a testvérféltékenységet nem szabad se túl-, se alulreagálni. A gyereknek joga van dühösnek lenni és pillanatnyilag utálni valakit, de bántani nem bánthatja. Jobban fel tudja dolgozni az érzéseket, ha hagyjuk ezeket megélni. A testvérek közötti kapcsolat a világ legambivalensebb viszonya, de ez nem baj, mert ez a legjobb konfliktuskezelési tréning, mondta a pszichológus.
