Körömrágás, hajcsavargatás, rejtélyes hasfájás - mind arra utalhat, hogy a gyermeket nyomasztja valami. A szorongás alapvetően természetes reakció, de azért nem árt, ha a gyereknek megtanítjuk, hogy az elfojtás helyett hogyan tudja kifejezni és kezelni az érzéseit.

A változásokat felnőttként sem viseljük könnyen, de különösen igaz ez a gyerekekre, akik szeretik a biztonságot és a kiszámíthatóságot. Egy kistestvér érkezése, egy költözéssel kombinált oviváltás vagy a szülők válása mind hatalmas stressz, ami szorongást válthat ki egy kisgyermekből. Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológus segített összegyűjteni, hogy miből ismerhetjük fel, ha gyermekünk szorong, és adott pár tippet, hogy hogyan segíthetünk rajta ilyenkor.

Óvodáskorban a szorongásnak nagyon változatos jelei lehetnek, ezek közül néhány a szülők számára is jól ismert, néhány kevésbé. Vannak, amik viselkedésben, cselekvésben nyilvánulnak meg, míg mások az érzelmek szintjén. Többek között szorongásra utalhat a körömrágás, a már stabilan szobatiszta gyerkőc újbóli bepisilése, a haj tépkedése, vagy ha nehezen alszik el. Szintén gyanúra adhat okot, ha olyan testi tünetekre panaszkodik, melyeknek az orvosi vizsgálatok nem találják az okát (például fejfájás, hasfájás), vagy ha gyakran kap kezelhetetlen dührohamot, esetleg épp ellenkezőleg, túlzottan félénk és visszahúzódó. Fontos megfigyelni és végiggondolni, hogy a tünet, viselkedésváltozás milyen helyzethez, életeseményhez vagy személyhez köthető, ha ezt tudjuk azonosítani, az segíthet a kiváltó ok értelmezésében.

A szorongás okai

A szorongás hátterében gyakran valamilyen nagyobb változás áll, ami a családot érinti. Ilyen például a válás, költözés, testvér születése, családtag halála vagy súlyosabb betegsége, egzisztenciális válság. Igen gyakori ok a szülők közötti feszült, konfliktusos viszony, a párkapcsolat bizonytalansága, amit ha titkolni is próbálnak a gyerek elől, ő az ehhez kapcsolódó szülői belső állapotokat pontosan érzékeli. 

A körömrágás klasszikus tünet
A körömrágás klasszikus tünetFotó: Shutterstock

Az is lehet, hogy a gyerek valami olyannak volt szem- vagy fültanúja, ami megijesztette őt, félelemmel töltötte el, ami értelmezhetetlen volt számára. A túlzott szülői engedékenység, a biztonságot jelentő határok, keretek hiánya is állhat a szorongás hátterében. Súlyos szorongásos tüneteket eredményeznek az elhanyagolás és a bántalmazás különböző formái is. Illetve vannak gyerekek, akik alkatuknál fogva aggodalmaskodóbbak, stresszesebbek, félénkebbek, visszahúzódóbbak – de ilyenkor sokszor arról van szó, hogy a szülő maga is hasonló karakter.

Mikor kérjünk segítséget?

Önmagában az, hogy néha szorong, fél a gyermek, normális és természetes reakció – például versenyhelyzetben, vészhelyzetben vagy olyan helyzetben, ami valóban ijesztő, érzelmileg megterhelő a gyerek számára. Baj akkor van, ha a szorongás bénítóan, nyomasztóan hat rá. Szakembert akkor érdemes felkeresni, ha a tünetek, a viselkedésváltozás tartósan fennáll, illetve ha azok megnehezítik a gyerkőc és a család hétköznapjait, szenvedést okoznak. Ha a szülőknek sikerült is megfejteni a háttérben húzódó okokat, de minden igyekezetük ellenére a szorongásos tünetek nem oldódnak, vagy ha nem sikerül azonosítani semmilyen lehetséges tényezőt, ami a szorongást okozza, akkor érdemes egy szakemberrel együtt gondolkodni. 

Azt is figyelembe kell venni, hogy bizonyos dolgoktól való szorongás sok esetben a normál fejlődés részét képezi. Például az idegenektől való félelem 8-12 hónapos kor körül, később a különböző szörnyektől, a sötéttől való félelem, a haláltól való félelem, kisiskolás, kiskamasz korban pedig a betörőktől való félelem. Ha ezek nem okoznak szenvedést, akkor különösebb tennivaló nincsen, kellő empátiával és megértéssel kezelve jó esetben nyomtalanul eltűnnek.

Az intenzív, kezelhetetlen dühroham is egy jel
Az intenzív, kezelhetetlen dühroham is egy jelFotó: Shutterstock

Hogyan segíthetünk neki?

A szülő érzelmi állapota és a reakciói nagyon sokat tudnak segíteni a szorongó gyermeknek. Sosem szabad elbagatellizálni a félelmét, nem érdemes neki azt mondogatni, hogy ne féljen, nem szabad kinevetni, megszégyeníteni emiatt. Egyszerűen el kell fogadni és kifejezésre kell juttatni, hogy megértem a félelmét, de én itt vagyok és vigyázok rá, biztonságban van. Mindezt nyugodtan, szeretettel, de határozottan, mert a szülői minta nagyon fontos tükör a gyerek számára – ha azt érzi, hogy a szülő ura a helyzetnek, az neki is megnyugvást adhat. 

Ha szülőként ilyenkor idegesen, türelmetlenül, dühösen reagálunk, abban semmi megnyugtató nincs a gyerek számára, sőt csak egy plusz feszültséget tesz rá, hiszen azt éli meg, hogy a félelmével, amivel nem tud mit kezdeni, egyedül marad, ráadásul a szülőt is idegesíti, így hát neki sem tud megfelelni

Boxzsák és szabad játék

A szorongás oldására nagyon jó minden olyan játék, amiben sok mozgás van, például fogócska, kergetőzés, fűben hempergés, birkózás, trambulinozás - amikor szabadjára lehet engedni az energiákat, amikor nincsen korlátozva a mozgás. Tehát az nem jó, ha engedjük a kanapén ugrálni, de közben folyamatosan rászólunk, hogy „óvatosan, le ne ess, le ne verd a vázát”. 

Olyan mozgásos játékokat keressünk, amiket szabadon, önfeledten lehet csinálni. A szorongás mögött gyakran sok az elfojtott indulat, ezért jó, ha játékos keretek között ezek felszínre kerülhetnek, kijátszhatóak. Erre jó a kardozás, a boxzsák vagy egy párna püfölése, a gyurmázás (de nem az aprólékos kidolgozás, hanem például egy nagy gyurmagolyó gyúrása, majd kilapogatása), a papírtépkedés, a párnacsata, a kézzel festés (de nem asztalnál ülve, arra vigyázva, nehogy lemenjen a papírról, hanem egy nagy csomagolópapír leterítése a földre és azon mázolás), a homokozás, a sarazás, a pocsolyában ugrálás – tehát olyan játékok, amikben felszabadulhat a gyerek, amikor nem kell „szépen és ügyesen” tevékenykedni. 

Egy önfeledt párnacsata még a szülőnek is jót tesz
Egy önfeledt párnacsata még a szülőnek is jót teszFotó: Shutterstock

Érdemes figyelni a gyerkőc spontán, szabad játékát, hogy milyen tartalmak, feszültségek, konfliktusok jelennek meg benne – ez is segíthet a szülőknek megfejteni, mi zajlik a lelkében. Ha konkrétan fél valamitől, állattól, szörnytől, akkor azt rajzoljuk le és találjunk ki köré egy mesét, amiben a félelem tárgya legyőzhető, leküzdhető, és azt el is játszhatjuk. Olvassunk neki sok mesét, melyben megjelenik a jó, a rossz, a köztük lévő konfliktus, amely a történet végére megoldódik. És ha mindebben a szülő is partner, ő is beszáll a játékba, az még szerencsésebb.

Mutassunk jó példát!

A feszültség kezelésére úgy taníthatjuk meg a gyereket, ha már egészen kicsi korától kezdve kommunikáljuk felé saját érzelmeinket, segítünk neki megfogalmazni a sajátjait, és mintát adunk arra, mit lehet kezdeni ezekkel az érzelmekkel. Tehát, ha valamilyen konfliktusunk van, akkor arról nyíltan beszélhetünk a gyerek előtt is – persze az ő szintjén. Például, „anya ma összeveszett a főnökével és emiatt nagyon mérges vagyok, úgyhogy most elmegyek futni, mert az ilyenkor jót tesz nekem, utána kevésbé leszek dühös”, vagy „most jobb, ha egy kicsit nem szól hozzám senki, úgy hamarabb elmúlik a haragom”. Az ilyen közlésekkel egy csomó információt és mintát kap a gyerek arról, hogy az érzelmeket hogyan lehet kifejezni és kezelni.

Sokszor a szülők igyekeznek megkímélni a gyerekeket a saját nehézségeiktől, holott ha azokról nyíltan beszélnek velük is, akkor egy fontos mintát szolgáltatnak számukra. Természetesen nem arról van szó, hogy a gyereket el kell árasztani a felnőtt problémákkal, de ha valami miatt feszültek, dühösek vagyunk, akkor célszerű erről őszintén beszélni a gyerekkel is. Ha ezt nem tesszük, akkor gyakorlatilag azt tanulják meg, hogy ezeket az érzéseket magunkba kell fojtani, ezekről nem lehet beszélni – így aztán nekik is problémáik lesznek velük.

Ha a gyerek éppen hisztizik vagy dühös, és erre annyi a válasz, hogy menj a szobádba és gondolkozz, az kevés segítséget jelent abban, hogy saját érzelmi állapotát megértse és megfelelően kezelje azt. Ilyenkor érdemes röviden megfogalmazni, hogy milyen érzést látunk a gyereken és mit lehetne ezzel kezdeni. Például "látom, hogy most iszonyú dühös vagy, gyere, püföljük meg azt a párnát, attól hátha megkönnyebbülsz". Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyerek indulatait maga ellen fordítja, első körben mindenféleképpen érdemes őt biztatni, segíteni, hogy a fent említett játékokkal másként adja ki magából a feszültséget, és fontos őt megerősíteni abban, hogy megértjük, ez most egy nehéz helyzet neki, és a haragja, félelme jogos. Ha ez nem segít, akkor érdemes szakembert felkeresni.

Mustra