Ha az ember azt akarja, hogy mindenki irigyelje (tehát utálja), nincs más dolga, mint úgy intézni, hogy otthondolgozó anya legyen, a többi pedig jön magától. Ez ugyanis minden ember fejében a legideálisabb életforma, előnye számtalan. Mivel dolgozik, és nyilván nem szalag mellett, három műszakban: van egy csomó pénze. Viszont nem kell bejárnia, ezért van rengeteg szabadideje is, amikor a gyerekek iskolában vannak, szóval az élete nagy részében azt csinál, amit akar. Álommeló, álomélet, álomfizetés.
Hát muhaha!
A valóság ezzel szemben az, hogy otthondolgozó anyának lenni sok szempontból kimondottan szívás. Na jó, ez így eléggé sarkos, fogalmazzunk úgy, hogy nem mind arany, ami fénylik, és az előnyöknek van ára is. És ez az ár általában úgy kezdődik, hogy "te úgyis otthon vagy, meg tudnád akkor..."
Lássuk!
Az otthondolgozó anya addig alszik, ameddig csak akar. Ja nem. Ugyanúgy felkel minden reggel fél hétkor, mint a bejárós társai, mivel a gyerekeket el kell indítani az iskolába. Sőt, bizonyos kor alatt elkísérni, nehogy véletlenül ottfelejtsék magukat út közben egy izgi hangyaboly mellett. Ezért az otthondolgozó anya, ugyanúgy, mint mások, elkészíti a gyerekeit az ismert reggeli őrület ritmusában, valamint saját magát is. Természetesen kaját is csomagol, nehogy már a gusztustalan menzatízórait egyék a gyerekei (amit egyébként úgysem ettek meg soha).
A kényelmesen, mackóalsóban végigröfögött napok tehát, maradjunk annyiban, a mese szférájába tartoznak. Helyette mégiscsak ki kell lépni az utcára, és meg kell jelenni reggelente az anyatársak és tanárok előtt.
Otthondolgozó anya ezután hazamegy, és reggeli közben átgondolja a napját. A hosszú póráznak persze vannak kimondott előnyei, az otthondolgozó anya ebből a szempontból kb. ugyanabban a helyzetben van, mint a római pápa: még sosem látta a főnökét, de elhiszi, hogy létezik, hiszen kommunikál vele. Mindenesetre jelentős szabadságot élvez.
És itt érkeztünk el a dolog fekete lyukához, mivel nincs külső irányítás és állandó kontroll az otthondolgozó anya életében, úgy érzi, hogy simán belefér, bele kell még férjen ez-az. Hiszen otthon van, a maga ura.
Tehát simán elmehet délelőtt a postára. Ja, meg egy régi jó barát megkérte, hogy szerezzen be neki egy tanulmányt a helyi múzeumból, és ha már ott van, akkor beszélget egy kicsit, úgysem találkozik soha emberrel, mivel otthon van, egyedül.
Hupsz, jó lenne holnapra némi tiszta ruhát is előállítani, és különben is, már lépni se lehet a ház előtt a lehullott hótól, ezt is el kéne még takarítani, mielőtt lefagy, és valaki hanyatt vágja magát, más se hiányzik.
És már el is érkezett az ebédidő, otthondolgozó anya még nem dolgozott semmit, viszont legalább ebéd sincs. Jó lesz a rántotta is salátával? Hát nem annyira, mivel a gyerek év elején közölte, hogy ő bizony meg nem eszi többet az iskolai menzakaját, mostantól otthon ebédel. Úgyis itthon vagy, főzöl magadnak is, nem? De. Úgyhogy otthondolgozó anya még gyorsan még hazahord egy szekérderéknyi kaját, és rittyent valami ebédet, egészségeset, finomat és táplálót, ne egyen már ipari menüt a gyerek, ha az anyja otthon van. „El sem tudod képzelni, milyen jót teszel vele a gyerekednek. Jó neked, bár én is megtehetném.”
Aztán egyik reggel a kisebbik gyerek is, akit még hozni-vinni kell, bejelenti, hogy hosszú ez az iskolanap nyolctól négyig, és vannak osztálytársai, akiket az anyjuk már ebéd után hazavisz, lehetne-e, hogy őt is? „Persze, kisfiam, az ő anyukájuk biztos nem dolgozik. De hát anya, te sem dolgozol!”
Mert dolgozni nyilván úgy kell, hogy az ember reggel elmegy otthonról, este meg hazajön, csak akkor ér, akkor számít munkának, ha házon kívül végzik. Ha otthon csináljuk, akkor az nem is létezik, vagy ha igen, akkor nem számít munkának, hanem szórakozásnak. "De hát szereted, nem?" De. Végül is, így is lehet nézni.
Szóval ott tartottunk, hogy otthondolgozó anyu még nem dolgozott egy percet sem, viszont máris hazaért a gyerek. Ebéd, „milyen napod volt?” – és ezzel mintha az asszuáni gátra dobott volna bombát, megindul a szavak mindent elsöprő árja, és a gyerek beszél, mesél, cseveg és fecseg.
Fél óra múlva emlékezteted, megegyeztetek, hogy azzal a feltétellel jöhet haza tanítás után, ha négyig még hagy dolgozni. Muhaha. Aztán útnak indítod a zeneiskolába, lovagolni, szolfézsra, válaszolsz a házi feladattal kapcsolatos kérdéseire (tök jól lehet így gondolkozni és a munkára koncentrálni), és már el is telt a nap, elindul a családi élet. Onnantól kezdve már tök gáz nem velük foglalkozni, hanem a munkával. Hiszen szükségük van az anyjukra, és különben is, mit csináltál egész nap?
Otthondolgozó anyu természetesen szülői munkaközösségi tag, és még jó néhány közösség hasznos és oszlopos tagja, jelentős mennyiségű önkénteskedéssel, mert „te úgyis ráérsz, otthon vagy”. Hát végül is igen.
Otthondolgozó anyának lenni a valóságban azt jelenti, hogy megspórol ugyan napi másfél-két órát, amit nem kell utazással tölteni, a gyakorlatban viszont kétszer annyi feladatot vállal és teljesít. Dolgozik, és emellett olyan minőségben viszi a család dolgait, mint egy feketeöves háztartásbeli. Mivel úgyis otthon van.
Szóval, ha ön otthondolgozó anya, ne gondolkozzon, hogy hova folyik szét az ideje, és miért van mindig elhavazva, hanem veregesse meg nyugodtan a saját vállát! Megteheti, ráér, úgyis otthon van, és főleg: úgysem látja senki.
