Ezeket edd, hogy ne hízz bálnává terhesen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kismamáknak nem egyszerű az élete, szinte attól a pillanattól kezdve, ahogy a család is tudomás szerez a terhességről, folyamatos az etetés.

Hiszen még mind a mai napig tartja magát az a nézet, hogy egy kismamának kettő helyett kell ennie. Ez azonban nagyon nem igaz, és ez a tévhit az egyik oka annak, hogy a kismamák bálnának érzik magukat, hiszen akár 20-30 kilót is felszednek a várandósság alatt. És a terhes nő testéről, testképéről, szépségéről a társadalomnak is megvan a maga nagyon is határozott véleménye.

Tény, hogy az étvágy, és az igények is megváltoznak a várandósság alatt, és persze az is igaz, hogy erősen alkatfüggő, ki mennyit kap magára, sőt a felszedett kilókból – különösen a vége felé – tekintélyes részt képviselhet a visszatartott víz is.

Az azonban igaz, hogy a kismamák súlygyarapodásában erősen szerepet játszik, hogy nem tudják, mit kellene enniük, így inkább a vitaminokhoz nyúlnak, és „biztos, ami fix” alapon szinte mindenből többet esznek, amit csak eléjük raknak. A reakció érthető, hiszen a legjobbat szeretnék a kicsinek, ez azonban nem az.

Mennyit lehet hízni a terhesség alatt?

Ez az a kérdés, ami minden várandós nőben legalább egyszer felmerül. Persze a szorongás is jelentkezik, és hát mindenki felteszi a kérdést az orvosának, majd rettegve olvasgatja a fórumokat, hiszen mások nála kevesebbet híztak. A mérlegelések alkalmával elképedve veszi tudomásul a legtöbb nő, hogy már megint mennyit hízott, és bele sem akar gondolni, hogy hogyan fogja leadni a felesleget. Szerencsére azért nem ekkora a dráma, a hízás természetes, és egészséges keretek között a feleslegtől is viszonylag könnyen meg lehet szabadulni a szülés után.

Sokakban merül fel a kérdés, hogy miért is baj, ha sokat híznak? Elvégre ilyenkor a baba érdekei az elsők, nem a súlyunkkal kell foglalkozni. Ez abban az esetben tökéletesen helytálló lenne, ha a nagy súlygyarapodás egészségesebb babákhoz vezetne. De ez nem így van. Sőt, a túl sok étel, a hatalmas felesleg felszedése növelheti a terhességi cukorbetegség esélyét, nehezebbé teszi a vajúdást, megnöveli a szülési időt, a császármetszés valószínűségét (ami egy nyílt, alhasi műtét, és mint ilyen, komoly kockázatokat rejt), valamint annak esélye is növekszik, hogy a gyerek tinédzserkorában vagy felnőttként súlyproblémákkal küzdjön – emelte ki dr. Michelle Moniz szülész-nőgyógyász, a Michigani Egyetem munkatársa.

Az, hogy egy kismama mennyit hízzon a terhessége alatt, függ attól, mennyi volt az eredeti testtömege. Az erre vonatkozó ajánlások 2009-ben változtak, és a következőképpen néznek ki:

  • Azoknál a kismamáknál, akiknek a testtömegindexe, vagyis BMI-je 18,5 alatti az ajánlás szerint a 11-18 kiló közötti hízás az ideális.
  • 18,5 és 24,9 közötti testtömegindexszel a normál súlykategóriába tartozik a kismama, és az ideális hízása 11 és 15 kiló között van.
  • 25 és 29,9 közötti indexszel a túlsúlyos kategóriába tartozik a várandós hölgy, így az ideális hízása már csak 6 és 11 kiló között van.
  • 30 feletti testtömegindex mellett a nők már az elhízott kategóriába tartoznak, így kismamaként sem szedhetnek fel annyit. Az ideális súlygyarapodás már csak 4 és 9 kiló között mozog.

Az étkezés minőségét, nem a mennyiségét kell javítani!

Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa elmondta, hogy a kismamáknak nem a mennyiségi növekedést kell elérnie az ételek és étkezések terén, hanem minőségit!

„Nem kell jelentős mértékben növelni az energiabevitelt kismamaként, de az egyes vitaminok és ásványi anyagok iránti igénye jelentősen megnő ilyenkor a nőknek. A kalóriabevitelt az ajánlások alapján nem is szükséges növelni a terhesség első trimeszterében, és a második és harmadik trimeszter során is csupán 300 kcal-val van többre szükség. Várandósság ideje alatt viszont több folsavra, vasra, kalciumra, A-, D-, E-vitaminra, B-vitamin komplexre, jódra és cinkre van szüksége a szervezetnek. Ezek biztosítására elegendő egy változatos kiegyensúlyozott étrend, és nincs feltétlenül szükség étrend-kiegészítőkre.

Ez azt jelenti, hogy a kismamának ideális esetben a következőkre kell odafigyelnie az étkezések alkalmával:

  • Fogyassz naponta legalább 4-6 adag zöldséget és gyümölcsöt, mivel ez fedezi a rostigényt, így elkerülhető a szorulás kialakulása. A zöldségek ezenkívül tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat, antioxidánsokat, amikre szüksége van a kismamának. A zöld leveszöldségek folsavban gazdagok (B9-vitamin), mely a velőcsőzáródási rendellenességek megelőzésében játszik többek között kulcsszerepet.
  • Egyél meg egy kis marék olajos magot minden nap (mandula, dió stb.), ezekben ugyanis az értékes többszörösen telítetlen zsírsavakon, vitaminokon kívül kalcium, foszfor, cink, magnézium is található nagyobb mennyiségben.
  • Naponta több alkalommal fogyassz tejterméket, hiszen a megnövekedett kalciumigényed így tudod kielégíteni.
  • Válassz magas rosttartalmú gabonákat: zabpehely, teljes kiőrlésű búza, bulgur, hajdina, amaránt, quinoa stb., ezek ugyanis lassabban szívódnak fel a szervezetben, ezzel kevésbé emelik meg a vércukorszintet, illetve hamarabb és tovább érezzük magunkat jóllakottnak tőlük.
  • Figyelj a megfelelő fehérjebevitelre is, minden főétkezés legyen kiegészítve egy kevés zsírszegény hússal, felvágottal, tejtermékkel, fogyassz rendszeresen hüvelyeseket is.

Természetesen minden kismama, minden ember igénye más és más, vagyis ezek az ételek is csak irányadóak, az igazán komplex, személyre szabott étrend kialakításához szakember segítsége is szükséges lehet.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.