Túl vannak az első félévi vizsgán az otthontanuló lányok, akiknek a sztoriját azóta követjük itt a Porontyon, hogy a szüleik elhatározták, ettől a tanévtől nem járatják őket iskolába, hanem Éva, az anyukájuk tanítja majd őket. Elmeséltük, hogy miért döntöttek így, és az első pár hónap tapasztalatait is, például, hogy mennyi jó dologra futja az idejükből, és hogy például görkorcsolyázva tanulják a számtani alapműveleteket, de a nehézségeket sem hallgattuk el, például a kezdeti állandó időzavart.
Amint vége lett a téli szünetnek, Éva kissé ijedten vette észre, hogy itt vannak a nyakukon a vizsgák. Összehasonlította a követelményeket azzal, amit elvégeztek a félév alatt, és arra jutott, hogy a legtöbb tárgyból nagyon jól állnak, de a környezetismeretet például még elő sem vették. Vizsgázni egyébként két nap alatt öt tantárgyból kell a lányoknak, matekból, olvasásból, nyelvtanból, környezetismeretből és angolból. A vizsgabizottságot pedig azok a tanítók alkotják majd, akik egyébként tanítanák a lányokat, ha nem lennének magántanulók.
Úgyhogy gyorsan nekiültek a környezetismeretnek, amit Éva szerint nagyjából egy hét alatt simán meg is lehetett tanulni, még úgy is, hogy gyakorlattal is meghátterezték: ellátogattak egy madarászatba, neten keresgéltek képeket az állatokról, élőhelyekről és testfelépítésekről (télen ugye az alvó, hóborította erdő a valóságban nem túl sok tapasztalatot kínál avarszint, cserjeszint, stb. témakörben). A tanultakról aztán egy-egy hatalmas képet is festettek a lányok. Ezt a módszert Éva tovább szeretné fejleszteni, méghozzá úgy, hogy ezentúl nem összefoglalásként, hanem folyamatában rajzolják le a lányok a tanultakat.
A két lány természete közötti különbség, ha nem lett volna egyértelmű, a vizsgadrukkos szituációban még jobban kiütközött. A harmadikos nagylány minden tanító álma: egyszer elolvas valamit, és már tudja is, a másodikos azonban nem ilyen egyszerű eset. Ami nem érdekli, arra egyszerűen sajnálja a figyelmet és az energiát. Őt például teljesen hidegen hagyta a fej, tor, potroh, így alaposan megizzadtak minden új szóért, kifejezésért. Neki mások az erősségei: nagyon kis mozgékony gyerek, heti négyszer két és fél órát jár tornára, és furulyából is elképesztő tempóban halad.
A vizsga napján Éva iszonyatosan izgult. Úgy érezte, nem is a lányai vizsgáznak, hanem ő maga, a döntésével, a tanítói képességeivel együtt. Utólag látja, hogy a kelleténél jobban rástresszelt a dologra, ami nem túl szerencsés hozzáállás.
A vizsga végül jól sikerült, öt tárgyból négyre ötöst kaptak a lányok, de elsőre tényleg becsúszott pár hiba. Habár a felkészülés ideje alatt a tanítók rendkívül segítőkészek voltak, és ellátták Évát (illetve a lányokat) iskolai feladatlapokkal, az egyik matekvizsgán két olyan feladattípus is volt, amit egyáltalán nem gyakoroltak. Ezekhez a kislány hozzá sem tudott kezdeni, és végül hármast kapott matematikából. Éva emiatt borzasztó rosszul érezte magát, ahogy a tanítók is, a gyerekek viszont nem.
Azt találták ki ugyanis, hogy egyáltalán nem sokkolják a lányokat az osztályzatokkal. Tök mindegy, hogy hányast kaptak: jól sikerült a vizsga, ügyesek voltak, mindenki büszke rájuk, elégedjenek meg ezzel. Nem az a lényeg, hogy alsóban milyen jegyet kaptak matekból, nem az fogja meghatározni, hogy boldog és sikeres emberek lesznek-e, vagy jó munkájuk lesz-e – vélekedik Éva, és férje, Zoltán.
Ráadásul az otthontanulók osztályzata nem több, a félév során szerzett jegyből adódik össze, hanem azt osztályozzák, amit egy adott napon, a vizsgán produkáltak. Ez például egy kimondott hátránya a dolognak, mert ha becsúszik valami hiba, vagy egyszerűen rossz passzban van a gyerek (mindenkinek lehet rossz napja), akkor nincs lehetőség javítani. Ez a másik ok, ami miatt nem szeretnének túl nagy jelentőséget tulajdonítani az osztályzatoknak.
Végül is ez az otthontanulás lényege: nem egy elvont számért, egy osztályzatért folyik a harc és a versengés, hanem azért tanulnak, mert tudni jó, és a tanulás egy szuper módszer arra, hogy mindenki rátaláljon, amiben jó, és amiben ki tud teljesedni. És így legalább idejük is marad, hogy rájöjjenek, mi az, amit csinálni szeretnének, és nem arra megy minden energiájuk, hogy jó jegyeket szerezzenek, közben pedig elfelejtenek élni.
Az első félév tapasztalatai sok mindenre rámutattak. Például arra, hogy a tananyagot viszonylag gyorsan meg lehet tanulni, ahhoz viszont, hogy tényleg rögzüljön is a tudás, és tudják is az életben alkalmazni, ennél sokkal több kell. A következő félévben bevezetik az egy hét tanulás – egy hét projekt rendet, aminek az a lényege, hogy miután átvették a tananyagot, egy hétig a gyakorlatban foglalkoznak vele: fotózzák, könyvtárazzák a témát, kipróbálják, rákeresnek a neten, vagyis elmélyítik a tudást, egyáltalán, megnézik, hogy mire jó ez az egész, miért kell megtanulni.
A következő félév másik nagy feladata, hogy a lányok megszeressék az olvasást. Ehhez a jó példa nélkülözhetetlen Éva szerint, ami, be kell látni, nem igazán jött össze eddig idő hiányában (négygyermekes, két lányát otthontanító, vállalkozó édesanyáról van szó).
Mindent egybevetve Éva és Zoltán továbbra is egyértelműen jó dolognak tartják az otthontanulást, de főleg abban hisznek, hogy ezzel a módszerrel tudnak szabad és boldog embereket nevelni a gyerekeikből – habár Zoltán szerint a felesége legalább két ember munkáját végzi el mindennap, ami nagyon kemény feladat.
