Pozitív terhességi teszt felemlegetésekor érzi először a negyvenes férfi, hogy innen bizony már csakugyan nincs visszaút, ezúttal végig kell csinálni. A pozitív tesztre pillantva, vagy a nagy hír bejelentésekor valóban lepereg előtte az eddigi élete, sorjáznak az emlékek, egykori barátnők, szeretők arca villan be, végleg búcsút int a régi életének. A férfiaknak a nőkkel ellentétben, bármennyire is várják közösen a gyermekáldást, jóval több időre van szükségük a tényleges hír megemésztésére, mint amennyi időt engedélyez nekik az első reakciót vadmacskaként figyelő nőtársuk.
Attól, hogy a férfi első döbbenetében szóhoz sem jut, és valóban szóhoz sem jut, csak néz hülyén maga elé, még nem azt jelenti, hogy nem örülne a terhességnek. Csak hát! Ott az kiirthatatlan és megmagyarázhatatlan csak hát, hogy a férfi adott esetben nem ugyanazzal a nagyfokú, elsöprő intenzitással reflektált a hírre, mint amit a nő jogosan, vagy jogtalanul, de elvárt volna tőle. Ez a férfinak elsőre, akár még másodjára is, feldolgozásra váró folyamat: innen csak előre tekinthetek, egy életre szóló döntést hoztam.
Ideálisnak hitt esetekben a férfi és a nő együtt örülnek a jó hírnek, és akár másik vállán, könnyek formájában engednek teret a boldogságuknak. Na, de mi van abban a kevésbé eszményi esetben, ha a férfinak jóval több időre, esetleg egyedüllétre van szüksége, hogy magában megeméssze és feldolgozza a hírt? A nőnek az anyaság, a gyermek iránti vágyát, még csak mérlegre állítani sem érdemes a férfiak utódpótlási szándékának intenzivitásával. Ami egy férfiben vagy ott van, vagy hiányzik, de ha ott is van, akkor szépen megbújhat, megpihenhet, hosszú éveken át, anélkül, hogy rásütnénk a nem szeretnék gyereket társadalomromboló szégyenbélyegét.
Attól, még hogy a férfi csak úgy magában, a maga kedve szerint szeretne gyereket, és nem tölti ki a fél életét a gyermek iránti vágyának „népszerűsítésében”, attól még nem rossz és nem szívtelen ember. A férfiak inkább magukban, jó esetben egymás között járják körbe a komolyabb, őket is érintő családi témákat, mintsem nyilvánosan terítsék ki érzelmeiket, vágyaikat.
A férfiak érzelmi intelligenciája hosszú, behozhatatlan mérföldekkel van elmaradva a nőkétől, és ez a hátrány életük folyamán a gyermek érkezéséig egészen biztos, hogy növekszik a nők javára.
A férfiaknál a gyermek születésekor jön el az a sarkalatos pont, amikor ha nem is érik be a nőt (beérni sosem fogják) de végre megpillanthatják a nők hátát, példának okáért a valódi felelősségvállalás terén, és bőséges ízelítőt kaphatnak a nőkre háruló hatalmas terhek, kicsiny kis, apró szegletéből.
Örül az a férfi. Elsőként magában. Több idő szükségeltetik, amíg elméjében és a lelkében lerendezni és helyre rakja az érzéseit, és amíg valóban eljut a tudatáig: apa leszek! Típustól, érzelemi intelligenciától, házastársi, kapcsolati körülményektől függően csapódik le a nagy hír a férfi lelkében.
A férfiak egy része, vagy akik hadilábon állnak a saját gyermekkorukkal, és nem kívánják kiskori önmagukat újra látni, zsigerből kislány pártiak. Ösztönösen belülről fakad a kislány utáni óhatatlan vágyódásuk. Kis tündérkém lesz! - vizionálják maguk elé pozitívan a kislány utód jövetelét. Az önmagukkal és a gyerekkorukkal feltétlenül elégedett férfiak preferálják a kiskori önmaguk újraélesztését, vagy a családi nevük feltétlen fenntartásához ragaszkodók a fiú utód preferálását.
A kisfiúk nevelése felé olyan sok az össztársadalmi, családi, házastársi vagy akár magunk felől érkező elvárás. Legyen olyan kis vasgyúró, mint az apja, kergesse aztán a focilabdát, szerelje szét a motort, barkácsoljon közösen apja és fia! Így szólnak a jól ismert sztereotip intelmek a fiúk nevelése körül mindenfelől.
Na, de ha történetesen az apa sutba dobja a foci, autó, barkácsolás iránti kötelező vágyat, mert nem így nőtt fel, és kedvét sem leli a leírtak művelésében? Vajon átpasszolja a jóval - akár kényszerből- gyakorlatiasabb anyának a kisfiú férfiasságra törő nevelését, vagy erőt vesz magán, megerőszakolva a természetét, bemutatva a fiúgyermeknek a béna apa prototípusát, aki valójában semmifajta férfias elvárásnak sem felel meg, és csak ügyetlenkedik naphosszat a ház körül?! Közös bringázást és túrázást, a könyvek lapozgatását meddig lehet büntetlenül húzni, a kötelező motorház felnyitásáig, vagy az első barkácskészlet megvételéig?
De mennyire terheli felelősség a férfit kisfiú nevelése terén, ha nem készíti fel a fiát a gyakorlati férfias életre? Vagy magafajta, fúrni, faragni a legkevésbé sem kedvelő könyvmolyt farag a fiából?
Kislány érkezését önző módon egyfajta megkönnyebbülésként is veheti a férfiember, felmentve érezvén magát az apa-fia körüli, esetenkénti nemszeretem kötelezettség alól.
