Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Lehet, hogy a hatéves fizikailag már képes segítséget nyújtani egy idős, beteg családtag etetésében, de nem az ő dolga. Ahogy a felnőttkor terheit sem szabad a vállára rakni.
Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek az első asszociációja a gyerekre, akitől elvették a gyerekkorát, Michael Jackson. Persze, nem ő az egyetlen, akinek szabad játék helyett kemény munkával teltek a gyerekévei, de az ő esetében látványosak voltak a következmények, a házi vidámparktól kezdve az olyan kijelentésekig, mint ami egy interjúban hangzott el vallomásként: „én vagyok Pán Péter”. És a zenész többször meg is fogalmazta, hogy úgy érzi, ellopták gyerekkorát, amiben nem voltak ünnepnapok, szülinapok. Amikor azt mondja egy díjátadón, a világ azért olyan hely, amilyen, mert a gyerekeket nem hagyják gyereknek lenni, és ezért vannak tele a börtönök is, azzal pszichológusként is egyet lehet érteni.
Szabjuk az ő képességeihez az elvárásokat!
Sokféleképp el lehet venni egy gyerektől a gyerekkorát. Az egyik látványos módja, amikor már a gyermekévek kemény munkával telnek, és aránytalan szerepet kap a teljesítmény elvárása. Az aránytalanságot azért fontos hangsúlyozni, mert bizonyos elvárásokkal minden szülő él, a legszabadelvűbb is. Lehetnek elvárásaink az iskolai teljesítmény terén, de legalábbis a viselkedés terén mindenhol megfogalmazódnak követelmények a gyerekkel szemben. Akkor beszélhetünk a gyermekkor elvételéről, ha ezek az elvárások nincsenek a gyerekre szabva. És ebben tényleg az ő személyisége, képességei a döntők, mert hatalmas különbségek vannak abban, kit mi terhel túl. Van olyan gyerek, aki még a versenysporttal járó napi többórás gyakorlást is ép lélekkel végzi, bár itt a pszichológusban mindig megszólal a kisördög, vajon tényleg nincs-e a háttérben például olyan félelem, hogy csak kiemelkedő teljesítmény esetén fogják szeretni, ezért akar „ő maga” gyakorolni és versenyre járni. De ne általánosítsunk: bizonyára van ilyen is, olyan is.
Ugyanakkor vannak gyerekek, akiket sokkal kisebb kötöttségek is nyomasztanak, mert más a lelkialkatuk, mások a szükségleteik. Nem rosszabbak vagy jobbak, de például kisebb örömet okoz számukra egy jó teljesítmény elérése, viszont nagyobb igényük van az álmodozásra, kötetlen tevékenységre, önmaguk szabad kibontakoztatására. Lehet, hogy látszólag semmit sem csinál ez a gyerek, csak lopja a napot, de közben a fantáziájában már megszületett egy egész világ, amiből, ha hagyják, egyszer talán alkotás lesz. Vagy ha nem lesz kézzelfogható alkotás, akkor „csak” egészséges, kiegyensúlyozott személyiség válik belőle.
Agresszív rajzfilmekkel is elvehetjük a gyerekkort
El lehet venni valakitől a gyerekkort úgy is, hogy nem kíméljük meg a felnőttkor terheitől. A megkímélés nem valami rózsaszín álvalóság eljátszását illeti, de azt igen, hogy a szülő védelmet és biztonságot nyújt. Azaz nem mindegy, hogy a valóságot hogyan tálalja, az érzelmi terheket átrakja-e a gyerekre, vagy nyilvánvalóvá teszi, hogy a felnőtt élet gondjait ők, a szülők oldják meg, még ha tud is ezekről a gyerek. Ilyen például a család anyagi helyzete. Az anyagi problémákat nehezen lehetne eltitkolni a gyermek elől (nem is kell), hiszen szóba kerül már egész korán, amikor a hároméves olyat kér, amit nem engedhet meg magának a család. Csakhogy egész más egy tárgyszerű közlés, hogy sajnos nem vehetjük meg, mert erre nincs pénzünk (és ez később, ahogy idősebb lesz a gyerek, további magyarázattal is kiegészülhet) , mint az, amikor a szülő a gyerek vállán sírja ki magát, rá zúdítja lelki terheit. Visszaélés a gyerekkel, és a gyermekkor elvétele, ha egy ilyen beszélgetésben a szülő szeme előtt nem a gyerek érdeke lebeg, hanem a saját megkönnyebbülése.
Nemcsak szavakkal, de feladatokkal is tehetünk a gyerek vállára olyan terheket, amikre ő még nem érett. Néha elképesztő dolgokat hall az ember, hogy milyen teendőket adnak gyerekeknek. Lehet, hogy a hatéves már tudna gyakorlati segítséget nyújtani az idős beteg családtag ápolásában, de nem az ő dolga. Lehet, hogy sok a teher a szülőn, de akkor is az ő feladata megoldani a kérdést, és bármennyire kapóra jön a gyerek segítsége, nem szabad ezzel visszaélni. Persze, rendben van, ha néha segít olyasmiben, amit szívesen vállal, például bevisz egy csésze teát az idős embernek, de ne az ő feladata legyen az etetése, a lepedő lecserélése, mert ez nem felel meg az életkorának.
Néha a legnagyobb jószándékkal vesszük el a gyermektől a gyerekkorát, akár kifejezetten gyerekek számára készített termékekkel. Egyes gyerekfilmek, rajzfilmek annyira nem gyermekszemnek valók, hogy még a felnőttnek is rossz érzése lesz, ahogy a torz, sebhelyes, vicsorgó figurákat látja. Az agressziót a gyermek is érzékeli, és nem tudja feldolgozni. A kedvezőbb eset, ha ő maga is erőszakosabbá válik, akkor legalább észreveszi a szülő, hogy valami baj van. Veszélyesebb, ha csak csöndben, magában szorong.
Nem arról van szó, hogy a gyereknek azt kell hinnie, az életben minden könnyű, nincsenek betegségek, és a mesékben is csak szelíd pillangók röpködhetnek. Hanem arról, hogy a nehézségek feldolgozásában legyen segítségére a szülő. Azaz ne használja a gyereket, például arra, hogy emberfeletti teljesítményeket kisajtolva belőle a saját önértékelését növelje, vagy hogy neki panaszkodik, hanem a gyerek használhassa a felnőttet arra, hogy biztonságban érezze magát.
