Mostanában egy csomó olyan levelet kaptuk, ahol valaki arról panaszkodik, hogy ők - szülőként - nem dohányoznak, vagy ha igen, akkor is maximum az erkélyen, a nagyszülőktől/testvérektől/rokonoktól viszont hiába is kérik, hogy ne füstöljék fel a gyereket. Nem tudjuk, miért sűrűsödtek be az efféle panaszok, talán a dohányzási lehetőségek visszaszorításával egyre kevésbé vagyunk hozzászokva, hogy füstös helyeken ücsörögjünk.
Az ilyen konfliktusok megoldása csak annak egyszerű, akinek még nem volt gondja ilyesmivel. Mert ugye nagypapa már 50 éve cigizik a nappaliban, akkor is ezt tette, amikor a saját gyerekei voltak kicsik, aztán azokból is ember lett mégis. Akkor milyen alapon várnánk most tőle azt, hogy kimászkáljon az erkélyre/lépcsőházba/teraszra/tornácra, pláne, ha hideg/meleg van, esik az eső/hó, vagy éppen nagyon is tűz a nap.
Csakhogy ugyanilyen könnyű megérteni azokat az anyákat, apákat, akiket zavar az, hogy a gyereket egy, a nagyszülőknél töltött nap után úgy kapják vissza, hogy haja, ruhája, az összes cucca bűzlik. Akik nem szeretnék azt, hogy a kölykök a füstben pácolódjanak, esetleg maguk is utálnak a füstös szobában ücsörögni. De természetesen azt sem szeretnék, hogy a családi viszonyt korlátozni kelljen. Mert, ahogy a hozzánk eljutott beszámolókból kiderül, a falhoz állítós taktika - addig nem viszem a gyereket, amíg körbefüstölöd - a legtöbbször csak a viszony megrontására jó, más haszna nem nagyon van.
Alább a kapott panaszokból csemegézünk, és azt kérdezzük, önöknek volt már gondja ebből?
"(...) Olyan a munkánk, hogy hetente egyszer a gyereket anyám hozza el délután. Ez persze óriási segítség, amiért hálás vagyok neki, nehezen vagy sehogy sem tudnánk megoldani nélküle. A gyerek is szeret a Mamáéknál lenni, a szüleim is élvezik ezt a heti egy délutánt, szóval mondhatnánk, hogy a dolog tökéletes. Csakhogy anyám erős dohányos, és ennek a szokásáról persze arra a néhány órára sem képes lemondani, amíg Viola nála van. Nyáron még csak jobb a helyzet, amikor ajtó-ablak egész nap nyitva van, de ahogy elromlik az idő, a gyerek olyan büdösen jön haza, mint aki egész délután valami füstös krimóban ült. Fürdés, hajmosás, minden cucca megy a mosógépbe, még a plüssök is, amik nála voltak, mert nem akarom, hogy azokat vigye aztán az ágyba. Kértem már anyámat, hogy próbáljon meg nem rágyújtani, vagy kimenni, de nagyon megsértődött. Szerinte ma már üldözik a dohányosokat, pedig mi is felnőttünk az öcsémmel. Azt meg nem érti, hogy én már gyerekként is utáltam a bűzt, amit csinál. (...)"
"A férjem szülei messzire laknak, autóval is jó két óra a távolság. Nem tudunk velük túl gyakran találkozni, pedig nagyon szeretjük őket, mi is, és a gyerekek is. Ráadásul, a távolság dacára igazán lelkes nagyszülők, mindig bátorítanak minket, hogy vigyük csak a gyerekeket, bármikor szívesen vannak velük egy-két-három hetet. Tényleg, csak jókat tudok róluk mondani, a fiam és a lányom nagyon szeret lent lenni náluk, van ott társaságuk is, mindig jól mulatnak. Az egyetlen, ami problémás, hogy mindketten füstölnek, mint a gyárkémény.
Esküszöm, nem az zavar, hogy minden megy a mosógépbe, ahogy hazakerül tőlük, de ráadásul mindig azzal adják vissza az unokákat, hogy rosszallóan megjegyzik, hogy egyik, a másik, vagy mindkettő köhög. Csakhogy a gyerekek a legtöbbször sem az előtt, sem utána nem köhögnek, csak amikor náluk vannak, és szívják a füstöt. Ezt egyszer már meg is mondtam nekik, de szerintem nem hitték el. Most mit lehet ilyenkor csinálni? Szeretjük, imádjuk őket, ők is minket, de teljesen kivagyok tőle, hogy olyan füst van állandóan, amitől kikészül a gyerekek tüdeje."
"Nagyon jóba vagyok a tesómékkal, és jóba vannak a gyerekek is, sokszor vagyunk együtt. Én nem dohányzom, tesóm igen. Azóta van gond, amióta két éve kicserélték az ablakokat új műanyagra, hogy jobban zárjon, azóta mindig olyan büdös van náluk, rosszul leszek, mikor bemegyek. A régi ablakok mellett szerintem még ment egy kis cúg, akkor nem volt ilyen büdös. De ezek az újak szerintem nem engedik a levegőt, jó, hogy kevesebbet fizetnek fűtésre, de mindennek cigarettaszaga van. Büdös az egész lakásuk, a bútorok, a szőnyeg, a függönyök, meg ők is. Rákérdeztem, de szerintük nincs büdös. Talán már lehet, hogy ők nem is érzik annyit cigiztek. Egyszer megkértem a tesómat, hogy cigizzen már kevesebbet, amikor náluk vagyunk, meg szellőztessen többet, de szerinte csak felfújom a dolgot, az ő gyerekei is elvannak valahogy.(...)"
"(...) Én kilógok nálunk a családból, mert mi a férjemmel nem dohányzunk, de mindenki más igen, a szüleim, a nagybátyáim, a testvérem. Úgy néz ki egy családi ebéd, hogy még le sem nyeltük az utolsó falatot, a süti még az asztalon sincs, de valaki már rágyújtott. Aztán a többiek is. Minden családi összejövetelen vágni lehet a füstöt, a bátyám szivarozik, ami még háromszor olyan büdös. Amikor a fiam még csecsemő volt, megkértem őket, hogy ne csinálják már ezt vele, szerencsétlen ott fekszik, menjenek már ki a verandára rágyújtani. Akkor kimentek, de aztán ez nem lett szokás, ma is ugyanúgy füstölnek, míg régen. Engem az is baromira zavar, hogy cigiznek, amíg én mondjuk még eszem. Szerintem ez is bunkóság. De még jobban idegesít, hogy a gyerekre sincsenek tekintettel."
A megoldás meg? Sajnos nincs tuti recept, vagy ha van, mi nem tudjuk. A dohányzás legtöbbször olyan erős függőség, amivel még a gyermeki/unokai szeretet igények, stb is nehezen tud szembeszállni. A dohányzás ráadásul őrjítően dühítő tud lenni a nemdohányzók számára, akik csak azt látják, hogy undorítóan büdös, és ráadásul rémesen egészségtelen is. Viszont ugyanilyen őrjítő egy dohányos számára, ha nem gyújthat rá, elég egyszer megnézni a pánikot, ami úrrá lesz egy vérbeli bagóson, amikor hirtelen rádöbben, hogy elfogyott a muníció. Mintha a világnak lenne vége, mintha cigaretta nélkül valami bajuk esne.
Mint minden (családi) konfliktusnál, a jó kommunikáció, és egymás igényeinek elismerése segíthet. Néha már az is óriási siker, ha a dohányos családtag kevesebbszer gyújt rá a gyerek mellett. Értékelni kell azt a lépést is, ha például a kifogásaink hatására az addig a füstöt a gyerekre fújó rokon rászokik arra, hogy kijárjon mondjuk a konyhába dohányozni, hiszen ez az ő részéről már nagy lépés, még ha mi nem is vagyunk vele maradéktalanul elégedettek. Persze a legjobb nyilván minden gyereknek az lenne, ha egyáltalán nem kellene füstöt szívnia, de mire eddig jutnánk gondolatban, már fel is ébredtünk.
Önök értek már el sikereket? Hogyan csinálták?
