Szexicsajos babaruha: Vicces vagy felháborító?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szexi pöttyös bikinis babaruha sok szülőnél kiverte a biztosítékot. Ön mit gondol róla?

Egy ideje slágernek számítanak a felnőtt ruhák pontos másai baba méretben is, mint például a miniatűr szmoking, vagy estélyi ruha, aminek funkcióját eddig sem értettük, de úgy tűnik az ilyen értelmetlen holmiknál is van egy határ. A WMC TV jelentése szerint a southhaveni szülők körében óriási felháborodást keltett, hogy Bon Bebe által forgalmazott Wild Child márkájú ruhán formás, piros pöttyös bikinis női test nyomata látható – egy babaruhán.


„Nem hiszem, hogy ez megfelelő egy kisgyereknek. Azt gondolom, hogy ez egy kicsit nevetséges, ne tegyük ezt a gyermekeinkkel!” – fejezte ki aggodalmát Cathryn McKee helyi lakos és szülő. Más szülők pedig egyáltalán nem érzik sértőnek a Gordman áruház termékét. „Úgy gondolom, hogy az emberek túlreagálják a dolgokat. Ez azért nem egy bűncselekmény. A végén úgyis egyre népszerűbb lesz” – mondta egy liberálisabb anya, Jeannie Stanley a WMC-nek.

Az egyesek szerint vidám darabot a Today Moms Facebook olvasói is felháborítónak, sőt undorítónak találták, rengeteg kommentet kaptak az üggyel kapcsolatban. „Tetszik a ruha fodros ujja, de nem adnám rá a gyerekemre. Túlságosan szexuális üzenete van egy gyerek számára” – írja az egyik.

„Ez nagyon aranyos. Volt ez egyik lányomnak is hasonló még négyhónapos korában. Most sajnos nem találok a korához passzoló méretűt, pedig imádnivalóak” – írta egy másik véleményen lévő anyuka.

„Ha nem tetszik, akkor ne vedd meg!” – kommentelte a vitát John.

Nem ez az első alkalom, hogy a szülők kiakadnak, ha betérnek a gyermekruházati részlegre. Tavaly novemberben a coloradói vásárlókat borzasztotta el a bikinivonalban felsliccelt „Kids N Teen” névre keresztelt fehérnemű. Néhány hónappal korábban pedig a Jours Apres Lunes francia márka dobott piacra 3-36 hónapos kislányoknak fehérnemű kollekciót.

Ön mit gondol, túl messzire ment a cég azzal, hogy tízhónapos babákat szexuális tárgyaknak tekint, vagy egyszerűen csak unalmasnak találta a megszokott babaruhákat, és valami szórakoztatóbbra szeretett volna váltani?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?