Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szomszédunk, Mariann kurva. Nem úgy kurva, hogy egy hülye kurva, mert nem bírjuk, hanem a foglalkozását tekintve az. Ráadásul nem a luxusprosti fajtából (ahogyan azokat nevezzük, akik lakásra mennek és fürdenek is előtte), hanem a klasszikus utcai. Mariann lopós is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak egy-egy körömlakk az ajándékboltból, Túró Rudi a közértből, ilyenek. Mondjuk a lopás megítélése szempontjából ez oly mindegy, ki is tiltották a környék boltjaiból.
Négy gyereke van. Már a költözködésünk alatt beslisszantak néha a kertbe az enyémekhez, a legidősebb a korát és a körülményeket is meghazudtolva talpraesett és intelligens kölyök, olyan, akiből lehetne is valaki, ha nem oda születik, ahová, de minden esélye megvan arra, hogy nem lesz. Mariann, mint új szomszéd, akiről semmit nem tudtam, nálam tiszta lappal kezdett pár hónappal ezelőtt, vagyis nem azért nem foglalkoztam vele és kerültem a társaságát, mert kurva, hanem, mert egyszerűen nem érdekelt. A gyerekei néha beállítottak, olyankor a kinőtt, szakadt, vagy éppen pont a túl nagy ruhákat látva rajtuk összeválogattam nekik egy-egy pakkot az enyémek kinőtteiből, aztán néha vérszemet kaptak, a vadiúj görkorit is vitték volna. Gyerekek.
A társadalmi különbség persze az enyémeknek is feltűnt, de ez nem lenézéssel vagy kirekesztéssel párosult, hanem empátiával. Nagy haverok nem lettek (más az érdeklődési körük), de leállnak a suliban beszélgetni, a nagyobbak olykor lógnak is együtt, ha pedig előkerül egy szűk pulóver a szekrényből, az egyértelmű, hogy megy a szatyorba, a szatyor meg Mariannékhoz.
Az első csapás a tanároktól jött. Amolyan burkolt, mégis teljesen egyértelmű utalás arra, hogy ezeket a gyerekeket szokták látni együtt játszani, ami nem tetszik nekik. Aztán minap már anyám hívott, hogy azonnal tiltsam el őket egymástól, merthogy tisztában vagyok-e azzal, hogy Mariann kurva. És lopós. „Nem gondolom, hogy ezekkel a gyerekekkel kéne barátkozniuk." Így. Lelki szemeim előtt persze egyből megjelent, ahogyan leülök az enyémekkel beszélni, hogy figyelem, mostantól semmi kontaktus azokkal, mert kurva az anyjuk. Vagy ezt így hogy?
Szülők miatt tényleg tiltani kellene a gyerekeket egymástól? Egyáltalán lehet? Milyen elfogadható magyarázattal? A tiltás nem a nevelésbe vetett hitünk megkérdőjelezése? Óvatosság ez vagy előítélet? Mit éreznek azok a gyerekek, akikben ennyire nyilvánvalóan nem bíznak, hogy meg tudják ítélni, mi a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz? És mit éreznek az anyjuk, apjuk miatt kiközösített kölykök?
