Pár perc múlva találkozom Várady Szabó Kata pszichológussal. A kismamák szorongásáról, ha úgy tetszik, a depresszióról fogunk beszélgetni. A téma körül forognak a gondolataim, figyelek minden üzenetre, ami ezzel összekapcsol. Az egészségügyi centrum ablakán az óriásplakáton boldog kismama figyeli magzatát a képernyőn, a reklámban a sugárzó szépség biztosítással is készül gyermeke születésére; a hollywoodi sztárok után immár a magyar hírességek is életük legszebb napjaiként élik meg a másállapotot. A terhességről szóló könyvek és a vizuális üzenetek boldogságról, lelki békéről mesélnek, az utca kismamái viszont egészen ritkán.
Antitabu születése:
Hagyjuk sírni a kismamát!
...hát akkor hol a baj?
Ki kell mondanunk, hogy sokszor hamis kép él a nőkben a babavárással kapcsolatban.
Van ennek egyértelmű oka? Mi zavar meg bennünket?
Egész világunk teljesítményorientált, és ez alól a terhesség sem kivétel. A
babavárás egyenlő lett az elvárások sorozatával, a témával foglalkozó irodalom is gyakran ezt erősíti.
A kismamának kötelezően boldognak, kiegyensúlyozottnak kell lenni. Szóval nekünk még ebben a helyzetben is teljesítenünk kell!
És mi a valóság?
El kell fogadnunk, hogy ez az életszakasz nem a kiegyensúlyozottságról szól. Annyira bevésődött a boldog kismama képe, hogy az anyukák nem engedik meg maguknak a sírást, a kétségbeesést, sőt, ha boldogtalanok, megijednek a saját érzéseiktől. Holott a valóság az, hogy kevesen vannak, akik a várandóság alatt ne tennék fel a kérdést, hogy tényleg kell-e nekik ez a gyerek. Azt meg végképp felejtsük el, hogy nőiességük teljében lennének a terhes nők.
Az az érzésem, hogy nagymamámnak nem voltak ilyen gondjai. Vagy ez is hamis illúzió?
Valószínű, hogy az a generáció védettebb volt ilyen szempontból.
Egy faluban, de még a városban is erősebb volt a szociális támasz. A baba születése után 6 hétig tartott a gyerekágy, a kismamának pihennie kellett, minden nap ebédet vittek neki a rokonok, még a szomszédok is gondoskodtak róla. Ma viszont egyedül maradnak a nők. Meglazulnak a munkahelyi barátságok, a rokonok messze laknak, az anyák kiesnek a korábbi pörgős életükből, hirtelen kettesben maradnak a négy fal között a babájukkal. Nincs körülöttük semmilyen természetes közösség.
Viszont az is túlzás, hogy manapság szinte minden második anyuka depressziós.
A kismamák állapotát sokkal inkább nevezném hangulati ingadozásnak. A kimutatások szerint kb. 10%-ukról állíthatjuk, hogy depressziósok. Az viszont nem túlzás, hogy a korunk népbetegségének is nevezett depresszióról manapság többet beszélünk. Az ember nehezen viseli a magányt, a szociális törődés hiányát. Ha az anyuka, a kismama egyedül érzi magát, minél hamarabb kérjen segítséget, mert a negatív hangulat könnyen átcsaphat depresszióba. Lehet, hogy nem is szigorúan véve a terhesség vagy a baba megszületése zökkentette ki az egyensúlyából. Előfordul, hogy egy korábbi fájdalmas élethelyzet áll a szorongás hátterében, amit fel kell dolgoznia ahhoz, hogy képes legyen a babájával, az új családjával foglalkozni.
Melyik a legnehezebb időszak?
Általában a baba megszületése utáni egy év a kritikus. Kilenc hónapon keresztül van bennünk egy ködös elképzelés születendő gyermekünkről, elképzeljük, milyen lesz a haja, a kis füle, gondolatban ezerszer ringatjuk –és ő ettől megnyugszik. A legtöbb esetben a valóság messze-messze jár ettől az idilltől. Jönnek a feldolgozhatatlan helyzetek: az a legkevesebb, hogy a babánknak nincs haja, de bizonytalanok vagyunk, hogy el tudjuk-e látni, nem ártunk-e neki, tudjuk-e szoptatni.
És aztán jön a kimerültség, a kudarcot követi a levertség, miközben nem, vagy egyre ritkábban jönnek a barátok. Holott az újszülött életminőségét különösen meghatározza az anya közérzete, a biztonság és a bizalom hiánya kihathat a későbbi életére is.
Köztudott, hogy a kórházak nem tudnak foglalkozni a depressziós kismamákkal. A gyógyszeres kezelés amúgy sem javasolt. Mégis, kitől várhatnak szakszerű segítséget?
A depresszióval diagnosztizált kismamának pszichoterápiás kezelésre lenne szüksége, amit ingyenesen csak kórházi betegként vehet igénybe. Az intézményi kereteken kívüli pszichoterápia nem kap TB támogatást, és nem sokan vannak, akik 8000 forintot ki tudnak fizetni egy óráért magánrendelésen. Ezzel bezárult a kör. Sajnos szembe kell nézünk azzal, hogy a magyar egészségügy nem készült fel erre a problémára. Az önsegítő csoportok jelenthetik az alternatívát, ahol a kismamákkal és kisgyermekes anyukákkal a megváltozott élethelyzetükről, szerepükről beszélgetünk. Az AnyaHAjó pszichológusaiként mi is abban segítünk, hogy a nők ne érezzék magányosnak, tehetetlennek magukat, hanem boldogan éljék meg az anyaságot.
