Amikor azért fogadsz örökbe, mert nem mersz teherbe esni

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem akarok még egy terhességet, végigrettegném-mondja Vivien, aki azért adoptálna inkább gyereket, mert szülni nem mer. Húszévesen azt hisszük, miénk a világ. Majd történik valami, és megváltozik minden.

Vivienék története filmbe illő. Nem is szeret róla beszélni. Sem arról, miért nincs gyerekük, sem arról, hogy végül miért az örökbefogadást választották, ha egyszer már terhes volt és hivatalosan nem volt akadálya a teherbeesésnek.

Vivien pusztán egyszer hibázott.

A fotó illusztráció

Hol is kezdjem?

Mondanám, hogy az elején, de ott, ahol jólesik.

Egyszer terhes voltam. Aztán nem lett jó vége. Itt jött képbe az örökbefogadás.

Mi történt pontosan?

Húszévesen, váratlanul egy rövid kapcsolatból teherbe estem. Mindenki azt mondta, vetessem el, mert egy csecsemővel a karomon nem tudom befejezni az egyetemet, főleg úgy nem, hogy egyedülálló vagyok.

Az apa nem vállalta?

Meg sem kérdeztem. Tudtam a véleményét, hogy ő még bulizni akar, élni az életét. Húszévesen ez jogos vágy. Azóta levágatta a haját, nyakkendős bankár lett és van egy kislánya. Nekem is lányom lett volna, ha...

Mi jött közbe?

Az imádott nagyanyám betegsége. Szinte ő nevelt fel. Meg az, hogy a szűrésen kihozták, hogy nagy a valószínűsége a Down-kórnak. Utánaolvastam és hiába tudtam, hogy az AFP elavult technika, külföldön már nem is alkalmazzák, nem mertem figyelmen kívül hagyni. Húszévesen, egyetem mellett egy értelmi fogyatékos gyerekkel, akit fejlesztésekre kell hordani, nem mertem bevállalni. Egyszer egy ismerősömet kérdeztem, akinek autista a kisfia, hogy ha tudja előre, hogy ez mivel jár, vállalta volna-e. Hosszan gondolkodott és azt mondta, imádja a kisfiát, ma már nem tudna lemondani róla, de lehet, hogy nem szülte volna meg, ha előre tudja. Végül elmentem magzatvízvizsgálatra. Ült mellettem egy 42 éves nő és olyan, de olyan nyugodt volt, hogy csak bámultam. Ott mindenki görcsöl és azonnal szeretné tudni az eredményt. De ez a nő nem. Azt mondta, 18 évet várt arra, hogy teherbe essen, ha sérült a gyermeke, akkor is az övé és nem veteti el semmi pénzért.

Maga a vizsgálat fáj?

A dokik szerint nem, csak kellemetlen. Szerintem azért fájdalmas.

Mi lett az eredmény?

Hogy nagy valószínűséggel Down-kóros. Így vívódtunk a nagymamámmal, de úgy döntöttem, hagyom elmenni. A 24. héten megszültem. Rendes szülés, vajúdással mindennel, csak itt nem volt örömködés a végén. Főleg, hogy kiderült, semmi baja nincs, egészséges. Lett volna esély arra, hogy életben maradjon, de akkor már biztos, hogy fogyatékos lett volna. Ennyit tett az, hogy nem mertem vállalni a kockázatot, mint az a 42 éves nő. Neki volt igaza. Gyáva voltam.

És hogy jött az örökbefogadás?

Nem akarok még egy terhességet, végigrettegném. Így egy gyerekkel is jót tehetnék, mert jobb, érzelmekben gazdag életet biztosítanék neki. Első körben, egy évvel a szülés után egy pszichológus finoman azt tanácsolta, még nem dolgoztam fel a történteket, inkább ne vállaljak gyereket, se így, se úgy.

Most már eltelt hat év, készen állok. A lelkiismeret-furdalástól is megszabadulok lassan...

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kata
Kata
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.