Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha a szexről akarunk beszélgetni a gyerekkel, a legfontosabb az őszinteség.
A szülők jelentős része számára ijesztő és szívesen halogatott pillanat az, mikor a gyermekkel beszélni kell a szexről, ahogy mondani szokás: „fel kell világosítani”. Ha már ez is kínos, mennyire az, mikor először veszi észre az anya vagy apa, hogy a kicsi feltűnően sokszor nyúl „oda”, esetleg többet játszik „lovaglósat”, ami látható élvezetet okoz neki. Sok szülőt kiveri a víz, mert el sem tudják képzelni, hogy 5-8 éves kicsinyüknek – a maga módján – szexuális élete legyen, ahogy azt sem, hogy ilyen témákról nyíltan beszélgessenek vele.
Pedig kellene...
Olyan szülővel is találkoztam, aki attól tartott, valamit elrontott, valami komoly baj lehet a gyermekkel, mert kiderült számára, hogy éjszakánként rendszeresen végez önkielégítést a 9 éves kicsi. Ha a szülő viszonya a nemiséghez bizonyos szempontból megterhelt, még azt is nehéznek érezheti, hogy valakinek felvesse dilemmáját, és kiderítse, mások is tapasztaltak-e hasonló jelenséget, vagy csak az ő csemetéje ilyen korán érő csodabogár.
Felfedezőkörút, odalent
Megnyugtatok mindenkit: teljesen természetes, hogy az egészen kicsi gyermek is felfedezi saját testét, hasonlóan, ahogy a világgal ismerkedik. Ahogy az is érdekli, milyen hatást vált ki környezetéből, úgy nem kevésbé érdekes, hogy a saját testéhez milyen érzés hozzá érni. Ez eredetileg teljesen független a szexualitástól, azonban a felfedezőkörút során észre veszi, hogy bizonyos területek érzékenyebbek, kellemes, ha odaér, ha simogatja. Természetes, hogy vissza-vissza fog térni ezekhez. Ha a szülő ezt látja, abban kell ügyesnek lennie, hogy úgy jelezzen vissza, hogy a gyermek értse, a probléma nem az ő vágyával van, hanem azzal, ha bizonyos tevékenységeket (nevezzük felnőtt szóhasználattal önkielégítésnek) nyilvánosan végez. Sok-sok ma már felnőtt ember életét nehezíti meg a nemiséggel kapcsolatos bűntudat, ami diffúz szorongásként él bennük. Holott lehetséges, hogy szüleik csak túl erősen, megszégyenítő módon jelezték, hogy a gyermek nemisége magánügy, nem tartozik a közre.
Őszinte kérdésre őszinte választ
Amikor nagyobb lesz, már egyszerűbben tudunk beszélgetni a gyermekkel a szex témájáról. Legjobb, ha nem kiemelt alkalom a szexuális felvilágosítás, hanem a hétköznapok természetes része: az oldott légkörű családban úgy, ahogy bármi más témáról, a nemiségről is nyugodtan kérdezhet a gyermek, és őszinte válaszokat fog kapni.
Az őszinteség az igaz információkon túl érzelmi őszinteséget is jelent. Vajon mennyire hiteles, ha úgy kezdünk előadást tartani a gyermek fogantatásáról, hogy hirtelenjében orvosi szakzsargonra váltunk, és rögtönzünk egy biológiaórát? Mi így gondolunk erre a témakörre? Miért kellene érzelemmentesen, szárazon előadni azt, ami az élet egyik fontos, érzelmekkel, szerelemmel, vággyal átszőtt területe?
A szülők egy része azzal áltatja magát, hogy szerencsés helyzetben van, mert a gyermeket még nem érdekli a szexualitás. Jellemzően az óvodáskor az, amikor a kicsi érdeklődése kinyílik a világ felé, ezer és ezer kérdéssel bombáz minket, és ez a kíváncsiság óhatatlanul kiterjed a nemiség körére is. Persze, a gyermek nem az erotika, számára ismeretlen világa felől közelít, hanem onnan, hogy miben különböznek a fiúk és a lányok, mit csinál az a pár a padon – akik egymás ölében ülve nyalják-falják egymást – , vagy éppen hogyan születik a kisbaba, hogyan születtem én. Ha ez kényes terület a szülő számára, azt egészen hamar megérzi a gyermek – például abból, hogy ingerülten rángatjuk arrébb az említett pártól legtávolabb eső padhoz a nyugodtan bámészkodó csemetét. Hogy ez növeli érdeklődését, vagy elhallgattatja a további kérdéseket, helyzetfüggő, de leginkább a két hatást egyszerre váltja ki.
Ha ránk nyit a gyerek
Ejtsünk néhány szót az anyák és apák legfőbb rémképéről: mi van, ha rájuk nyit a gyermek? Bár a szexuális élet valóban a szülők magánügye, amivel nem jó, nem szabad a gyermeket terhelni, itt is fontos az őszinteség. Nem kell azt mondani, hogy „csak birkóztunk”, pláne, mivel ez nem magyarázza meg, akkor miért küldtük ki őt érezhető ijedtséggel. Mondjuk el, hogy az egymást szerető párok szoktak szeretkezni, ez az ő kettőjük dolga, és elnézést, hogy nem voltunk elég elővigyázatosak. Ha a kicsinek ez nem elég, és kérdez, akkor válaszoljunk, ha nem, akkor legyen ezzel lezárva a téma.
A szexualitás kérdése tehát hasonló ahhoz, ahogy a gyermeknevelést általában kezelni, megélni érdemes: tankönyvszerű tervezettség helyett jó, ha a spontán helyzetek, és az őszinteség irányítja kommunikációnkat. Nem szükséges előre eldöntenünk, mikor, miről, hogyan beszéljünk, elég, ha a gyermek érdeklődésére hagyatkozunk, és számára érthető válaszokat adunk.
