Olvastam az előző cikket a Porontyon, amiben a gyermekágyi depresszióról írtatok, és meg kell, hogy osszam veletek a saját tapasztalataimat. Magyarországon nem olyan egyszerű a helyzet, hogy ha a gyermekágyi depresszió bármilyen enyhe jelét is felfedezed magadon, vagy a családtagodon, akkor elmész, és segítséget kérsz, majd szakszerű segítséget is kapsz.
Mindenki tisztában van vele, milyen a komoly pszichiátriai betegek helyzete hazánkban, el lehet képzelni, hogy mennyi törődést kap egy enyhe, vagy épp csak kezdődő depressziós beteg.
Furcsa gondolataim támadtak
Az én tüneteim akkor kezdődtek, amikor a fiam hat hónapos lett. Tudni kell, hogy édesanyámnál pont akkoriban diagnosztizáltak mellrákot, ami hatalmas aggodalommal töltött el, rengeteg álmatlan éjszakám volt miatta. Betegségem úgy kezdődött, hogy néha furcsa gondolataim támadtak: mindjárt csörög a telefonom, édesanyám hív, és azt fogja mondani, hogy édesapám meghalt. Vagy édesapám hív, és ugyanezt mondja anyámról, esetleg a rendőrség hív, és közli, hogy a férjem autóbalesetet szenvedett, és meghalt. Ha ez nem, akkor elalszik a gyerek, és nem ébred fel többé.
Eleinte csak napi egy-egy ilyen gondolatom volt, tudtam, hogy nem igaz, és rendesen le is szidtam magam a butaságért, igyekeztem rögtön valami szépre és jóra gondolni. Aztán állandósult egy képzelgésem, lementünk sétálni, és amikor már hazafelé toltam a babakocsit, mindig eszembe jutott, hogy bekanyarodva az utolsó sarkon egészen biztosan azt fogom látni, hogy lángokban áll a lakás.
Tisztában voltam vele, hogy ezek nem történnek, nem történhetnek meg, igyekeztem nem gondolni rájuk. De mégis befészkelődtek az agyamba, és ha egyedül maradtam otthon a gyerekkel, már elő is törtek. Ha itthon volt a férjem, vagy valaki mással lehettem, soha, semmilyen beteg gondolatom nem volt.
Nem beszéltem róla senkinek
Naná, hogy nem beszéltem róla senkinek. Miért is beszéltem volna, hiszen ha velem voltak, nem éreztem rosszul magam, és különben is tisztában voltam vele, hogy nem normális, amit művelek, nem kell másokat is fárasztanom vele. Persze, ha kívülről nézzük, könnyű jó tanácsokat osztogatni, hogy ilyenkor szólni kell, vagy ezt a családnak észre kell venni. Hát azoknak, akik így gondolják, üzenem, hogy az elején, amíg súlyos tünetek nincsenek, a kismama igenis tud úgy viselkedni, hogy még a szerető férje sem veszi észre a tüneteket.
Szerencsémre egyik reggel komplett kis pánikrohammal ébredtem, és még a férjem se ment el dolgozni, így hamar orvoshoz, vagyis a háziorvosomhoz kerültem. A férjemnek végre kizokoghattam magam, hogy micsoda tramplinak érzem magam, hogy kezdek megőrülni, és különben is, biztosan képtelen leszek felnevelni a gyereket, ha folyamatosan hallucinálok.
A háziorvos végighallgatott, és közölte, hogy kismamabetegségem van. A nővér együttérzőn bólogatott. Kiderült, beutalni csak akkor tud, ha alkalmanként fizetek majd a pszichológusnak 5000 forintot, és a terápiára legalább hetente kétszer el kell mennem, hogy értelme legyen. Tehát, havi 40.000 forint. Gyedből. Ezt az opciót nem választottam.
Adhatott volna gyógyszert, de szoptattam, így ez is kiesett.
Maradt egy jó tanács a részéről: szedjem össze magam.
Viszontlátásra!
Nekem működött, de mi lesz másokkal?
Nem tudom miért, de nekem működött. Nem érdekelt, hogy mínusz tíz fok van, eszkimónak öltöztettem a gyereket, és napi négy órát gyalogoltam vele. Csak otthon ne legyek a gondolataimmal. Az utcákat róttuk, minden öreggel félórákat beszélgettünk a csodálatos és boldog kismama létről, az időről, és még politizáltunk is.
Viszont belegondolni se merek, mi lesz azokkal a kismamákkal, akiknél komoly a baj, és vagy nem kerülnek orvoshoz, vagy nem segít rajtuk egy foghegyről odavetett mondat? Mi van azokkal, akik még soha nem is hallottak a gyermekágyi depresszióról? Akiknél a család még akkor sem veszi észre, hogy gond van, ha már nagy a baj?
Szerintem a védőnőnek a kismamával is foglalkoznia kéne, de azt hallom, sok helyen ki se nagyon mennek a rossz tapasztalat miatt, ugyanis rengetegen nem engedik be őket. Havi 40.000 forintot kevesen tudnak kifizetni a gyes alatt, márpedig a depresszió tipikusan nem az a betegség, amivel évekig érdemes várni a segítségre.
Higi Vera a Dívány pszichológusa a depresszióról
Az érintett anyának igaza van: valóban nagyon nagy szükség lenne állami finanszírozású pszichológiai ellátásra, hiszen a szülés utáni depresszió a mi kultúránkban 15% körül tehető, és nem mindenki tudja finanszírozni a magánpraxist. Ez az állapot nagyon megnehezíti a hétköznapokat, azonban sokan még mindig azt az utat választják, hogy nem beszélnek a problémájukról talán attól való félelmükben, hogy nem fogják őket jó anyának tekinteni, ha „rosszkedvűek”, vagy „nem örülnek eléggé” a gyermeküknek.
Tünetei:
A szülés utáni depresszió vezető tünetei közé tartozik a negatív hangulat, alvási zavarok, evészavarok, szexuális zavarok, illetve a bűntudat, ugyanis a szülés utáni depresszióban szenvedő nők sokszor rossz anyának tartják magukat. Továbbá gyakran felmerülnek kényszergondolatok, szorongás, menekülési vágy, illetve akár öngyilkossági gondolatok is megjelenhetnek. Ezek a tünetek legtöbbször a hatodik hónapig jelentkeznek, és mindenképpen érdemes odafigyelni rájuk.
Megelőzés
A tapasztalatok alapján a megelőzésben nagyon sokat segíthet, ha az anya más kisbabás családokkal barátkozik, emellett a kevésbé fontos dolgokat az első időszakban akár el is hanyagolhatja, ilyenkor nem kell a tökéletességre törekedni. Az első hónapokban optimális esetben a környezet is megérti, hogy a külsőségek nem számítanak annyira, hiszen a kisbaba nagyon sok energiát felemészt. Érdemes például a gyermek apukáját előre felkészíteni arra, hogy eleinte lehet, hogy átmenetileg kevesebb időnk jut a házimunkára. Próbáljunk meg minél többet pihenni, és ha megoldható, akkor az idősök gondozását ideiglenesen másra hagyni.
Ápoljuk a párkapcsolatot
A kapcsolat ápolására is fontos időt szentelni, jól eshet hetente egyszer egy-két órára kimozdulni, amikor a kisbabát egy rokonunkra, vagy egy jó referenciával rendelkező bébiszitterre hagyjuk. Figyeljünk oda saját jelzéseinkre, és ne legyünk túlságosan szigorúak önmagunkhoz, a gyermeknek ugyanis nem tökéletes, de végtelenségig kimerült anyára, hanem inkább tökéletlen, de a lehetőségekhez képest kiegyensúlyozott és boldog anyára van szüksége. Ha depresszió tüneteit észleljük, mindenképpen osszuk meg egy bizalmasunkkal, illetve lehetőség szerint forduljunk szakemberhez, a depresszió nehéz teher, de a tünetei jól reagálnak a pszichoterápiára.
